VIRÁGZÓ ALMAFÁK
1995 április
Április lehetett, nemcsak asztrológiai (történeti) okokból. Tényleg. Akkor a lovagi tornák ideje járta. Nagyszünetben az átizzadt, nyirkos homályból (világóceán? Halak? ötödik á?) kitódultunk a napfényre. A harcteret sötétlila árnyékok szabdalták. Itt sorakoztak föl az összeszokott bajvívók: egymás hátán „ló és lovas” (Kos és Bika?). Szigorú szabályok szerint küzdöttünk: elémeredő papírmasé dárdáinkkal igyekeztünk kibillenteni az ellenfelet. Ami engem illet – hátamon állandó padtársammal, F-fel- mindig veszítettem, de ez egyikünknek sem okozott különösebb megrázkódtatást. Megszoktuk az állandó vereséget: mint két csöndes, búsképű, mondhatni: óvatos lovag álltunk a vártán. Csak egyszer győztünk, de akkor aztán mindjárt a félelmetes párost, Gy-éket taszítottuk föl. Hiába óvott szelíd padtársam, egy pillanatra kivetkőztem búsképűségemből. Becsengettek. Akkor Gy. hirtelen hátulról a földre terített. Nem szoktam verekedni, félek a vértől. (Elég, ha megvágom az ujjamat, máris elájulok.) Amikor azonban Gy. leterített, úgy látszik, kozmikus erők kerítettek hatalmukba. Ököllel támadtam Gy-re. Nem törődtem többé a szabályokkal, ütöttem, ahol értem. Gy. szabályos ökölvívó állásban védekezett. Kezem az övcsatjába akadt, felhasadt a bőröm. Ömlött belőlem a vér, de nem ájultam el, sőt bizonyos frivol örömöt éreztem. Az ügyeletes tanár azonnal az igazgatóhoz küldött. Verekedtem, mondtam a vérveszteségtől mámorosan az igazgató úrnak. Szelíd festő-szeme valahol messze mögöttem kalandozott. Az arca mosolygott. Emlékszel, kérdezte, s rámutatott a szemben lévő falon egy vékony, nyersfa léccel keretezett képre. Te festetted, tavaly ilyenkor. Ha nem tudnád, díjat is nyertél vele. Virágzó almafák. Ne verekedj, T.! Összemaszatolnak. Inkább fessél! Fölállt, odament a képhez, összehúzott szemmel nézte egy darabig, aztán egy kézlegyintéssel elbocsátott. Április volt, az biztos. Azt mondják, az embernek csak azért van történelme, mert semmiféle elmélet segítségével nem számítható ki, hogy mikor mit fog tenni. Szabad, mint az április.