WEÖRES SÁNDOR VERSÉRŐL
2012 szeptember
A MÁSNAPOS
Hol jártam este fény alatt, nagy fény alatt?
Hol láttam nyílni ablakot, nagy ablakot?
Egy férfi, vagy nő ott lakott – hol is lakott?
Hol láttam fénylő ablakot, sötét falat?
Hol lettem részeg? elfeledtem részegen,
a fényre és sötétre még emlékezem,
s hogy ott lakott egy férfi, vagy nő, ott lakott,
mondott egy nagy szót! mit mondott, mit mondhatott?
Az ablak izzott, égi villámló ragály,
a fal sötét volt, rejtett kripta szégyene,
testemben tűz volt, sáskajárás és aszály,
fejemben lyuk volt, lyukban vendéglő-zene.
Sajog a bordám, néhány holmim elveszett,
és sírtam, mert egy férfi, vagy nő megrabolt,
vagy tán segített – csak tudnám, kiféle volt?
és mért sírtam? mert fájt? vagy éppen jólesett?
Homály volt, lázas ablak lángolt, mint a kén,
s a többit tudni kéne, mért jöttem haza,
ó jaj, mért nem maradtam ott a fal tövén,
lerogyva lyukas fejjel, mint egy katona.
A vers ritmusa-zenéje egyszerre érzékelteti a részeg imbolygást, az ittasságról és a másnaposságról szóló otromba viccelődéseket meg a test valódi nyomorúságát, ami elviselhetetlenségig növelheti a szégyent. A tudat éppen úgy homályosul el, ahogy a mozgás darabossá-dülöngélővé válik. A nyelv sem forog; előbb dadogós-tódító szóismétlések idézik meg a neki-nekirugaszkodást – fény alatt, nagy fény alatt; nyílni ablakot, nagy ablakot; ott lakott – hol is lakott –, a részeg próbálkozást, ami szükségképp vereségbe visz: jajgatásba és teljes önmegadásba.
homály és lángolás
A Weöres-versekben oly gyakori szélsőséges pontok közötti dobálódást halljuk-látjuk (az Önéletrajzban például: „élet, mi holt. Halál, mi eleven… Álló öröklét. Pillanatnak élés.”), s nyomban gyanakszunk: talán az egész létezést tömény másnaposságként élte meg a költő. Nemcsak a mitikus csapások – tűz, sáskajárás, aszály –, fény és sötétség, homály és lángolás érnek össze, keverednek-kavarognak, de a húsz sorban kétszer is elbizonytalanított nemiség – egy férfi, vagy nő, ott lakott; egy férfi vagy nő megrabolt – meg a kétségessé tett megrabolt vagy segített; fájt? vagy éppen jólesett is a lét-tántorgásról szól. A lyukas fej fekete lyukként nyeli el a keményen határolt és összeolvadni kész elemeket.