PINCZÉSI JUDIT VERSÉRŐL
2013 október
A TŰSZÚRÁSOK UTÁN
És a tűszúrások után megindult a vér,
de már a bordák partjai
elúsztak
hajamból lett kemping-ravatal
légsátor fénylett
mint a sátoros ünnep
a falakból robbant
varjak hangversenye
a vászonlepedőn fehér
némafilm.
És láttam, hogy bennem fut
a borotvás gyilkos,
mindig is bennem jár,
bármivé leszek,
hív gyökér-alakban,
hulló jég-alakban,
áthullámzik rajtam a napok ár-apályán
kimetszi belőlem
a rímek tivornyáit
erősíti csöndem
mint a sortűz-kihagyás.
Hallgatni tanít egy fél szárny,
mert elvágja penge-fénnyel,
a szélben meglengő kapu,
mert belép.
S mikor már árnyam lesz,
mint nem-várt összecsengés,
letépi arcát,
kivallat minden könnyűségről,
és borotva-éllel
felírja a Napba:
nincs már időm
festett szavakra.
A tűszúrások után minden iszonyú gyorsan történt, s az azóta eltelt három évtizednél hosszabb idő sem tompította rémületemet, hogy annyira tehetetlen vagyok az ő rémületével szembesülve. Harmadik, Lombja van a csöndnek című kötetét (amelynek Maradni készülök ciklusában kapott helyet a vers) 1982 márciusában dedikálta: „féleszű barát”-nak titulálva magát. Volt, hogy humorral-bájjal reflektált önnön kótyagosságára, de mintha hajlott volna elhinni: csakugyan elmebeteg, és szüksége van a rengeteg, fájdalmat is csillapító, az éber tudatot kioltó nyugtatóra. Hogy ne érzékelje folyton-folyvást a belsejében futkosó borotvás gyilkost. Beengedtek hozzá a zárt osztályra, könyörögve nézett, fogta a kezemet – aztán mégiscsak eljöttem, otthagytam. A fehér vászonlepedőn talán nézte még a némafilmet. Téves volt a pszichiátriai diagnózis. Augusztusban megoperálták, pontosabban felnyitották koponyáját, a szórt agydaganattal nem kezdhettek semmit. Nem is tért magához a műtét után. Pár órával halála előtt láttam működésképtelen testté csupaszítva, lélegeztetőgépen. Hogyan használhatnék most a jelenet érzékeltetéséhez festett szavakat!