LEVÉL EGY MEGNYERŐ GAVALLÉRHOZ
2010 október
Tisztelt Címzett!
Rendkívüli örömömre szolgált, hogy tapogatózó jellegű levélváltásunk megkoronázásaként végre alkalmunk nyílt találkozni, és kivételes szerencsének tartom, hogy legalább néhány múló percig kedvemre sütkérezhettem az Ön személyiségének tündöklő fényében. Elmém mélyén azóta is úgy lapozgatom ezekről a múlt zárványaiba dermedt, jeles pillanatokról alkotott benyomásaim díszes emlékkönyvét, akár a szenvedélyes filatelista egy egzotikus, tarka ritkaságokat tartalmazó bélyegalbumot, noha megvallom, egyáltalán nem ilyennek képzeltem Önt.
Ennek fő oka részben nyilván az írott szó és az úgynevezett objektív valóság között tátongó, áthidalhatatlan szakadékban, részben pedig az objektív valóság erősen szubjektív jellegében keresendő, mindenesetre roppant eredeti és hasznos ötlet volt Öntől, hogy éppen az ilyen félreértések elkerülése érdekében, jól látható megkülönböztető jegyekkel hívta fel magára figyelmemet. Gondolok itt elsősorban a gomblyukába tűzött, égőpiros rózsára, amely – szimbolikus jelentése mellett – már csak feltűnő, élénk színe miatt is tökéletes választásnak bizonyult, és megkapó, növényi mágnesként vonzotta tekintetem sugarát, mihelyt beléptem a találkánk színterét képező helyiségbe.
rendkívül kedvező benyomás
A háttérből romantikus, halk muzsikaszó áradt, és a szentimentális melódia könnyű szellőként fodrozta szívem tavának felszínét, Ön pedig, mint e jeles alkalom generátora, inkubátora, sőt, katalizátora, ünnepélyes mosollyal felemelkedett az asztaltól, és aligha túlzok, mikor azt mondom, hogy rögtön, első látásra rendkívül kedvező benyomást tett rám.
Igaz ugyan, hogy – mint azt már jeleztem – egyáltalán nem ilyennek képzeltem Önt, és valósággal a reveláció erejével hatott, amikor előzetes elképzeléseimet összevetettem az elém táruló látvánnyal, ám ha váratlanul mellemnek szegezné a kérdést, hogy mégis milyen lényegi különbségekre gondolok, feltehetőleg nem tudnék egyértelmű válasszal szolgálni. Valószínűleg zavartan ötölnék-hatolnék, tanácstalanul széttárnám a kezem, vagy tanácstalanságomat leplezendő, hosszas kitérőkkel teleszőtt, érthetetlen magyarázkodásba bocsátkoznék, hogy elkerüljem a konkrét választ, ha pedig még ezek után is makacsul kötné az ebet a karóhoz, akkor a naiv, vidéki lányokra jellemző sajátos bájjal, esetleg pirulva kibökném, hogy valamivel magasabb termetűnek hittem. Még véletlenül se jusson azonban arra az elhamarkodott következtetésre, hogy túlságosan alacsonynak tartom, hiszen biztosíthatom, hogy csupán véletlenszerű példaként hoztam fel éppen ezt, és ugyanennyi erővel akár azt is mondhatnám, hogy kevésbé kopaszodónak képzeltem, vagy azt reméltem, ápoltabb szakálla van.
És még ha véletlenül mindez valóban igaz is lenne, vajmi keveset nyomnának a latba külső jellegzetességei, mivel Ön nem csupán rendkívül megnyerő személyiség, hanem kitűnő koponya is, egyszóval olyasvalaki, akinek a tér és idő koordinátái közé vetett romlékony porhüvelye különben is pusztán a komornyik szerepét játssza, miközben elméjének kivilágított tróntermében legitim uralkodóként székel a józan ész, és egy hosszú nyélre szerelt táblát szorongat a kezében, melyen jókora, piros nyíl mutatja a követendő utat.
Ez a céltudatosság rendkívül imponál, és az Ön által nagyra tartott magasztos ideák – isten, haza, család, autó, kutya – ugyancsak messzemenő támogatásomat élvezik, legfeljebb a fontossági sorrenden vitatkozhatnánk, ha az efféle diskurzus valódi értelme nem volna eleve erősen megkérdőjelezhető, hiszen ahogy mondani szokták, ízlések és pofonok különböznek.
kecsegtető ígéretei
És eláruljam-e, milyen erősen dobogott a szívem, amikor Ön szakavatott, precíz kartográfusként kiterítette lelki szemeim elé közös jövőnk méretarányos térképét, melyen apró, színes zászlók jelzik a tervbe vett állomásokat?
Be merjem-e vallani, hogy kecsegtető ígéreteivel valósággal aládúcolta lelkem tárnáit, ezért nagy titokban a „lélek bányamérnöke” megtisztelő címet adományoztam Önnek?
Előrukkoljak-e vele, hogy emlékeim szoborkertjében több emelet magas, pompás monumentumot állítottam Önnek, amit bizonyos időközönként ünnepélyesen megkoszorúzok?
Nem, nem, azt hiszem helyesebb lesz, ha mindezekről még csak említést sem teszek, hiszen mégsem volna egészen illő idő előtt felfedni a keblem mélyén dédelgetett, féltett titkokat. Azt azonban semmi szín alatt nem rejthetem véka alá, hogy esetleges frigyünk, vagy ha úgy tetszik, fúziónk idilli képe gyakran könnyeket csal a szemembe, és éjszakánként, amikor álmatlanul virrasztok, szinte látom magam előtt, ahogy leendő családi fészkünk meghitt mennyezete alatt színpompás léggömbök gyanánt lebegnek az Ön fennkölt gondolatai.
Most is, amikor e szavakat írom, meg-megbicsaklik a töltőtoll a kezemben (a rám törő érzelmektől), ám egyelőre mégis azt javaslom, egyikünk se tegyen elhamarkodott lépéseket, mert az elhamarkodottság súlyos következményekkel járhat, mint arra számtalan példát találhatunk a romantikus regények lapjain.
Hány meg hány könnyfakasztó történetet olvastunk, amelyekben egy-egy finom modorú, elegáns kisasszony éjnek-évadján üggyel-bajjal átmászott a kerítésen, hogy négyszemközt találkozhasson egy bizonyos személlyel, aki gáláns propozíciókkal kápráztatta el?
Hányszor meg hányszor összeszorult a szívünk, amikor mászás közben a szoknyája szegélye beleakadt az álnok szögesdrótba, ami észrevétlenül kiszakított a finom kelméből egy tenyérnyi darabot?
hallatlan tett
Hányszor meg hányszor sötétült el előttünk a világ, amikor másnap reggel a kertben sétálgató, zord apa perdöntő bizonyítékot látott a kerítés tetején lengedező szoknyadarabban, és halálosan megfenyegette azt a bizonyos személyt, akinek kedvéért a finom modorú kisasszony ilyen hallatlan tettre vállalkozott?
Persze tudom, hogy szerencsére a jelen esetben ilyesmiről szó nincs, ráadásul drága szüleim éppen azzal a nem titkolt reménnyel szorgalmazták találkánk létrejöttét, hogy a kölcsönös szimpátia elmélyültével egy szép tavaszi napon majd hivatalos keretek között is megpecsételjük szent elhatározásunkat. Magam is epekedve várom e dicső pillanatokat, mindazonáltal valami mégis azt súgja, hogy ilyen fontos döntés meghozatala előtt nem árt még egyszer alaposan fontolóra venni az apró részleteket, az apró részletek részleteit, valamint az apró részletek részleteinek a részleteit.
Mentális funkcióink zavartalan működése érdekében talán az lenne a legjobb, ha legalább egy rövidke ideig gondosan kerülnénk egymás társaságát és ideiglenes jelleggel a levélben történő érintkezést is szüneteltetnénk. Természetesen mindössze pár múló hónapra, vagy legfeljebb néhány gyorsan tovatűnő, kérészéletű esztendőre gondolok, így csaknem biztosra veszem, hogy felvetésem az Ön részéről is megértő fogadtatásra talál, és talán még büszke is lesz rám, hogy a gyengébb nem képviselőjeként ilyen gyakorlatias ötlettel hozakodtam elő. Javaslom továbbá, hogy telefonon se keressük egymást, hiszen köztudott, hogy a telefon mindig éppen a legalkalmatlanabb időpontban csörög, na persze, ha Ön hívna, az egészen más, közös jövőnk érdekében mégis arra kérem, ne tegye ezt, mert még véletlenül sem fogom felvenni a kagylót, vagy egyszerűen letagadtatom, hogy itthon vagyok.
Maradok tisztelettel: az Ön őszinte híve