Fátyol Zoltán

LEVÉL A „SÁTORKÉSZÍTŐNEK”

2008 március

LEVÉL A „SÁTORKÉSZÍTŐNEK”

Maholnap szétesik minden
és darabokra hull a világ,
s talán az anyag is elemeire
bomlik majd – ki tudja –, könnyen

jut erre az ember öregedve,
maga is zuhanófélben, az
apokalipszis szele kerülgeti
egyre-másra, mert hiába szeretne

az örök lánggal hegeszteni
egybe mindent újra, mint egy
isten, vérét öntve a varratokba,
ha nem megy pik-pakra már semmi

sem, szinte csak a rutin visz
gyakorta: rutinos létezők leszünk,
szorgos kétkeziek a metafizikában –
forró, nagy tálak helyett, kimérve, imbisz

marad csak –, Te tudod, hogy mit
jelent ez, és azt is, hogy a mámor
nem hagy el mégsem, hogy a láng
tényleg örök, s mint egy konstans holmit

visszük magunkkal, vagy ő hord
minket rossz kacatként? Nézem
a mályva bíbor fejét és eszembe jut
egy szép rubáíd, ha néha nemes bort

iszom, eszembe jut egy másik…
Sátrat csináltál, ponyvája pusztai
szél, karója lélegzeted oszlopa,
s hiába nem vagy már, mégsem omlik…

kép | Alexej Kondakov, designbook.com
A vers a “Gyönyörűket írni” című episztola-összeállításba készült, és Omar Khajjam négysoros szakaszokba rendezett verseire utal.