VISSZAVÁLTÓS PALACKOK LELKISÉGE
A kortárs versben a kezdet
valami bonyolult szó,
amit vászontáskás lányok
mondanak bölcsészkarok eldugott folyosóin,
mindenki művésznek születik, de valaki tovább tanul –
mondtad, rágyújtottál.
A lemenő Napban szinte
megállt a füst,
narancssárga fényben úszó égen
fodrozódó felhőkben
kerestük magunkat,
közben a fehér Nike-jelet
bámultam a kabátodon.
De akkor mi az élet?
Csukott szemmel egy Teslában gurulni,
elengedni a kormányt,
rég nincs fék,
rég nincs cél.
Most összehajolnak felettünk a júliusi fák,
beszűrődik az este nyolc érzete,
tudom, hogy a szavak fegyverek,
tudom, hogy az emlékek sebek,
tudom, hogy éjjelente, mikor felriadok,
sárgán villog egy közlekedési lámpa
ismeretlen város ismeretlen kereszteződésében,
és te azt álmodod,
hogy erdőbe sétálsz befelé,
minden lépés külön döntés,
kőfalak mellett haladsz el,
a falakon graffitik,
a létezés 50 forintos
visszaváltós palackká zsugorodik,
s határidőnaplóban lévő
sokadik névvé változol előbb vagy utóbb te is,
nem szólok még,
hordd magadnál ezt a naplementét,
mint képet a régi házról,
ahol felnőttél.
A nedves füvön ülve mintha hallani
lehetne távoli városok zaját,
most mégis a madarak,
lombok, csorgó patakok
nyomják el a köztünk húzódó csendet.