VÁRTALAK
Vártalak.
Négy busz ment el addig.
Kiürült pályaudvaron
süvít át huzatként az éj.
Lépéseim:
szisszenő csúszások
a felújított csempén,
de a tető majd rászakad.
Arcok.
Elmosódott festékek,
szépségében semmilyen,
lufira mázolt freskók.
Mögötte
levegő, még lebegő
igazzá remélt hazugság,
tévelygőre forró lepedő.
Néznek.
Pórusaimba ivódó íriszek,
Egynek látnak engem.
egynek látom őket.
Nem
ide tartozom, máshogy
csörög a chipsem,
máshogy pislogok.
Vártalak.
Hűvösen visszhangzó
állomáson nem maradt más,
csak én, akivel összefagyhatok.