VALÓSÁG NÉLKÜL
Zene lüktet,
pupilla szűkül,
lassuló rezdüléseim
ezer irányból súgják:
most szabad élni,
levegőhöz jutni
nem volt
még egyszerűbb.
Mert fellélegzés
a szünet, lágy
hullámzássá alakulnak
gondolataim,
udvariasan kikerülnek,
elsimulnak mellettem
fejüket másfelé tartják,
s nem jut el hozzám
a múlt ragadós szemete,
autók, szirénák zaja,
kettészelt város közt
hömpölygő Duna,
szendvicsevő öltönyösök,
telefonba ordító alakok,
a bűntudat, az emlék,
az idővel nem fakuló kép
hajlongó lombok alatt.
Most egyik se néz,
nem lesznek tükreim,
amikkel szembesülve
tisztán látnám,
pontosan hány
darabban vagyok.