TÜKÖRMEZTELENSÉG
Fázik a szoba.
Gatyában a
mindenség előtt
visszalapozok
egy könyvben,
találomra behajtott lapok,
mosódott tinta,
mint egy vasaló
tompán kattanok.
És akkora ez a semmi,
hogy már látom,
csend zajától zavaros
a fej, ordít belül
bármi hangon
az utolsó nyár,
az utolsó nem lesz még ilyen,
az utolsó szeretlek,
az utolsó szerettek,
az utolsó köszönöm,
a gondolat, hogy
nem mondtam elégszer.
Levedlik a való,
mint polgári házakon a vakolat,
vibráló éjjel-nappali
hidegen zúg,
hidegen hagy.
Naplemente a szeméttel
telepakolt medence mellett,
rózsaszín az alkony.
Ilyen a rendszer.
Elég jó vagy?