TERASZMAGÁNY
Nyitva maradt zárójel vagyok.
A kínosan
tiszta nappaliban
ürügyet keresek, hogy
ne figyeljek rád
bűntudat nélkül.
Attól rég nem félek,
hogy téged bántalak.
A melegítőt még együtt vettük,
gyűrődésein keresztül
beszélek hozzád
valami nem látható dimenzióban,
ahol nem írom le az üzenetet,
hogy a zsákban van minden,
amit itt hagytál,
pontosabban a
csapról lemoshatatlan nyomatok,
egy pofon,
meg a félbemaradt puzzle.
Földön üres margarinos doboz.
Most papucs, fehér zokni,
teraszajtó nyílik.
Miközben nézem a várost,
eszembe jut, hogy
időm már rég
kirakatdekorációk,
fogyasztási apropók
függvénye, meg
hogy péntek és szombat,
akár ultramaratonok,
összemosódnak,
és minden előttem felvillanó
neonfény egyre távolabb taszít
valami ismeretlen parttól.
Közlekedési lámpák.
Összehangolt váltakozás.
Zöldbe borul az utca,
a fénylő aszfalt felől
közeledik
egy adag levegő.
Pirkadat.