PRUDENCIO AGUILAR EMLÉKÉRE
Napok óta egy mondat jár fejemben:
„Fogj fegyvert Prudencio, mert ma megöllek.”
Hallom, ahogy a vér a kőre szárad,
a döglegyek ellepik
a gőzölgő kakastetemet.
Jég ez a mondat,
egyszerre fagyaszt és éget.
A kijelentő mód mögött
jaguárként figyel vörös szemekkel
a tudat:
most tényleg úgy lesz, ahogy mondom.
Hányszor előztek ki a sorban
a pékségben,
löktek meg egy villamoson,
mondd, mégis hányszor nyelted le
a megaláztatás keserű,
sárgásfehér tablettáját,
ami lassan,
de biztosan öl?
Megremeg a dárda, élettelen a test,
már csak hús az egész,
vonzza a gravitáció.
Hideg szél járja át a csontokat,
zuhanás:
most minden merev.
Minden néma.
Egy távoli lakásban
valaki zuhanyozni készül.