HAJNALI KONYHAABLAK

Konyhaablakból
nézem a hajnalt,
négy emelet magasan
máshogy érződik a napfény.
Gomolyog az új nap,
határokat nem ismerő
turmixgép kavarja a felhőket,
én is kavarodom vele,
és hol nagyít, hol szűkít
belső, megzavarodott
szoftverem,
dekódolni képtelen
a látomást.
Rendszereken túlnyúló
jelenés úszik fel az égen,
kivilágít a kéklő szürkületből
az új lehetőség,
más, mint a többi,
ragadozó lesz bárki,
prédává mindenki,
nyelem a perceket,
D-vitaminban számítom
mától az időt,
s mindez egy pillanat.
Reggel érkezik
váratlan csendességben.