ÁLLANDÓ ALKALMIAK
Lábam dermedten lép,
a szétguruló kavicsok
egymást ismételgetik,
a távolban izzó fényfolt,
körülötte árnyék,
három utcából
érkeznek idegenek,
ismeretlenségük egyre
ismerősebbre színeződik.
A kék cipős, a sántító srác.
És az asszony, arca
halott rokoné,
akaratlanul bólintok,
nem érti, néha én sem,
hogy mit keresünk pont mi
a hajnal hangtalanságában,
hisz másfelé haladunk,
napjaink közös metszete
ez a kis bádogmegálló,
ahonnan minden ütközésünknél
mint kavicsok,
különböző irányokba pattanunk.