Lekvár Zsolt Lajos

ÖKOLÓGIAI APOKALIPSZIS

ÖKOLÓGIAI APOKALIPSZIS

Hazánkban is jelen van, előadásokat, beszélgetéseket szervez, könyveket ad ki a mélyadaptáció nevű újapokaliptikus „szekta”, amit azért szektázunk, mert számos hívének életében átvette, kitölti a szakralitásnak fenntartott teret, egyfajta posztmodern valláspótlék, nemcsak a mélyadaptáció, hanem az egész ökológiai kérdés esetében. A keresztény apokalipszis helyére betolakodott az ökológiai apokalipszis. Ez nem jelenti, hogy a klímaváltozás, a műanyagszennyezés, a talajerózió és az ökológiai válság többi összetevője ne jelentene súlyos fenyegetést, és ne történhetne összeomlás, amiről a mélyadaptáció ideológusai beszélnek.

szekularizált verzió

Ez, és a többi valláspótlék azért képes teret nyerni és hatást kifejteni, mert nemcsak posztmodern, hanem posztkeresztény világban élünk. Kereszténység, de más „nagy narratívák” utáni korunkban az internet, és különösen a közösségi média kiteljesítette a folyamatot, amit világnézeti szektásodásnak nevezhetünk, amelynek összetevői többek között a véleménybuborékok, a közbeszéd eldurvulása, a párbeszéd ellehetetlenülése. S a folyamat részeként egyre nagyobbra nőnek a mélyadaptációhoz hasonló „szekták”. Az apokalipszis eredendően vallási fogalom, természetfölötti, kataklizmatikus eseménysort jelent, a világ végét előlegezi. Az ökológiai apokalipszis ennek profanizált, szekularizált verziója, amiben a természetfölötti helyét átveszi az antropocén kapitalizmus. A szekta fogalma is átment az elmúlt évszázadokban ezen a szekularizációs folyamaton. A katolikus lexikon meghatározása szerint, a latin seco, „levágni” igéből ered, ami az intézményesült vallási közösségtől elkülönülő csoportot, csoportokat jelöli, s ez nagymértékű átfedést mutat az eretnekek fogalmával. A katolicizmus eredendően szektának tekintette a protestáns egyházakat is, ez ma, az ökumenizmus korában már nincs így, de ma is léteznek szektának tekintett vallási közösségek, például a Jehova Tanúi vagy számos karizmatikus, neoprotestáns kisegyház. A vallásos világnézet egyeduralmának végével, az elvilágiasodás folyamatának keretében, megtörtént a szekta fogalmának filozófiai, politikai, szociológiai keretezése is. A mélyadaptáció pszeudovallásos jelenség, tehát csak kitöltheti a transzcendens utáni vágy által keletkezett űrt bizonyos emberek életében, ezért is nevezhetjük szociológiai értelemben szektának.

vecteezy colorful blue painted decorative wall texture beautiful 15360779

A jelenkor civilizációinak számos, az ökológiai válsággal összefüggő és sok attól független problémával kell szembenézniük már ma, és az elkövetkező évtizedekben, amelyek konvergenciája („a katasztrófák konvergenciája”) megkérdőjelezi a globális civilizáció országainak, nemzeteinek fennmaradását, vagy legalábbis az értelmes élet tömeges biztosításáét. A pszichológia pedig csak egyéni megoldásokat ad (kivéve a kritikai pszichológia), és nem foglalkozik a valódi okokkal, azzal, hogy az egyén szintjén manifesztálódó pszichés zavarok, nehézségek a társadalom zavarainak „leszivárgásai”, és nem az egyén hibás „működéséből” erednek (legalábbis a többségük esetében). A jövőbe, a boldog, értelmes élet megvalósításába vetett hit elvesztéséről van szó, a felvilágosodás által „pályára állított”, folyamatosan szépülő jövő ideájának civilizációs szintű bukásáról, amely leszivárog az egyének szintjére. A modernitás két alapmítosza, a haladás és az egyenlőség is rogyadozik, hamarosan a kommunistákhoz és nácikhoz hasonlóan a progresszív nézetűek is csak a „múlt múzeuma, mozgó relikviái” lesznek.

lineáris időszemlélet

Az evolucionizmus a 19. században indult hódító útjára, a 20. század során a tudomány és a politika meghatározó alapelve lett, s most, a 21. század első évtizedeiben az összeomlás közelébe került. A modern Nyugat az evolucionizmussal valami radikálisan újat, valami esszenciálisan mást teremtett meg, a fejlődés mítosza ellentmond, pontosabban az ellentétét mondja, mint a tradíció vagy a vallások. A világkorszak-doktrínák, a világvallások hanyatlásról tanítanak, s ez a kereszténységre is igaz, amelyet a francia újjobboldal egyes neopogány teoretikusai „vádoltak meg” bűnrészességgel a haladás gondolatának megszületésében, hivatkozva a kereszténység lineáris időszemléletére, amivel leváltotta a ciklikus időszemléletet. De ha belegondolunk, a hit eltűnése a Földről vagy az Antikrisztus eljövetele mint a végső idők jelei nem igazán tekinthetők a fejlődési folyamat csúcspontjainak.

Sokan ironikusan hivatkoznak Francis Fukuyama történelem vége gondolatára. De vessük fel, hogy bizonyos értelemben igaza volt. A történelem láncolata, aminek végén a liberális demokrácia győzelmet aratott ’89–90-ben – például Magyarországon –, tényleg véget ért, beléptünk egy új, lényegileg más keretrendszerbe, ez a posztmodern. Ezt tekinthetjük a modernitás végső kiteljesedésének, de szembefordulásnak is a modernitással, és mindkettő igaz, mert a posztmodern nem születhetett a modernitáson kívül, ugyanakkor a posztmodern feloldja, szétszaggatja a modernitás ideológiai, eszmei, kulturális szöveteit. Az ideológiák helyét átvették a globalizáció posztmodern válságtermékei, mint globális szinten az iszlamizmus vagy hazánkban a nemzeti radikális szubkultúra, de még a modernitásért vívott harc győztese, a liberalizmus is posztideológiává vált. Ezek mind a posztmodern alászállás jelei. Tehát a modernitás elmúlt három évszázadának szebb jövőbe tekintő, totális optimizmusa elképesztően rövid idő alatt fordult át nagyon sok ember életében a totális apokalipszis jövőképébe, s ennek az apokalipszis „várásnak” egyik megnyilvánulása, letéteményese a már említett mélyadaptáció. A mozgalom 2018-ban, egy brit professzor, Jem Bendell tanulmányával indult, ami szembesíteni próbálta és próbálja olvasóit az általa reálisnak tartott jövőképpel: a jövő bizonytalan, apokaliptikus, de szembe kell nézni vele. Így fogalmaz: „Engedjük át magunkat a gyásznak, és ha valamennyire sikerült túllépnünk a félelmen, amely e folyamat természetes velejárója, találjunk új utat létezésünk és cselekedeteink számára”. Az ilyen mondatok miatt is fogalmazódhat meg a pótvallás vád.

vecteezy digital painted abstract design colorful grunge texture 22858971

A mélyadaptáció négy lépése:

– Megtartás

– Elengedés

– Visszahozás

– Megbékélés

Mi az, amit biztosan nem szeretnénk elveszíteni? Mit kell mindenképpen elengednünk? Milyen tudást kell visszahoznunk az életünkbe, hogy segítségünkre legyen, hogy a végén megbékélhessünk múlandóságunkkal? Rendszerszintű összeomlás alatt a mozgalom jelentős, negatív irányú változást ért, ami a létező, bonyolultabb jelenlegi szintről sokkal egyszerűbb állapot felé mozdítja el a rendszert, évtizedek alatt, nem egyszeri, hirtelen esemény során. Dimitrij Orlov modelljét használják, amelyik öt szakaszt különít el. Első a pénzügyi összeomlás. A bizalom, a szisztémába vetett hit elvész. Ezt követi a második szakasz: a kereskedelmi összeomlás. A piac mindenhatóságába vetett hit vész el. A harmadik a politikai összeomlás. Az állami gondoskodásba vetett hit vész el, már nem képes a társadalom tagjainak alapvető szükségleteit kielégíteni, a politikai intézményrendszer elveszti legitimitását. Ezt követi a társadalmi összeomlás. „Az embertársaid gondoskodásába vetett hit” vész el. A tovább szűkülő erőforrások, és az egyre kiterjedtebb konfliktusok miatt az állam „helyére” benyomult civil, helyi, karitatív csoportok, szervezetek is ellehetetlenülnek. S a végső szakasz a kulturális összeomlás. „Az ’emberiség jóságába’ vetett hit elvész. Az emberek fokozatosan elvesztik képességüket a kedvességre, nagylelkűségre, figyelmességre, őszinteségre, együttérzésre és szeretetre. A nagyobb közösségek felbomlanak, és családok, illetve egyének küzdenek a szűkülő erőforrásokért. Új vezérelvvé válik a ’halj meg te ma, hogy én élhessek’.” A mélyadaptáció tehát egyrészt elutasítja a modernitás totális optimizmusát, másrészt megkérdőjelezi a fősodratú zöld mozgalmak célkitűzéseinek, mint amilyen a mitigáció, a zöld átállás támogatása, vagy a széndioxid-kibocsátás csökkentésért tett erőfeszítések valódi értelmét. Ezért is alkalmazható a mozgalomra az a szekta meghatározás, amit Rodney Stark és William Sims Brainbridge szociológusok fogalmaztak meg: eszerint a szekta annak a hitnek a megtisztított, megújított formája, ahonnan „kijött”.

alkalmazkodás

Bendell professzor és a többi ideológus azt tételezi, hogy a jelenlegi társadalmak nem tudnak rugalmasan adaptálódni a közeljövőben bekövetkező drasztikus változásokhoz, a mélyalkalmazkodás náluk a lehetséges válaszok megtalálásának folyamatát jelenti. Ennek a folyamatnak két iránya van. A külső és a belső alkalmazkodás. A külső kategóriájába azok a lehetséges cselekvések tartoznak, amelyek esélyt adhatnak az élhető, az emberhez méltó élet fennmaradására az összeomlás után. A belső alkalmazkodás pedig az értelmi, érzelmi szembenézés, felkészülés és adaptáció. „Sokaknak van szükségük időre, hogy feldolgozzák a ránk váró következményekkel kapcsolatos érzéseiket, mielőtt elég erőt éreznek magukban, hogy a külvilág felé fordulva szerepet és feladatot keressenek, illetve találjanak a felkészüléssel és az alkalmazkodással kapcsolatban.”

vecteezy digital painted abstract design colorful grunge texture 22860099

A szekták erejét a neofita buzgalom támogatása, az erős érzelmi kötődés kialakulásának lehetősége és a kiválasztottság tudat adják. Mikor 2024 tavaszán Bendell professzor Budapesten járt a World Adaptation Forum nevű rendezvény keretében, interjút adott a Telexen, amiben így fogalmazott: „Kicsit közhelyes ébredésről beszélni. De most kollektív halálközeli élményt élünk át, ami lehetőséget teremt, hogy elhagyjuk régi elképzeléseinket, feltevéseinket, berögződéseinket”. Az ébredés spirituális utakhoz tartozó fogalom, a valóságra ébredést, a metafizikai nemtudástól szabadulást értik alatta. Tehát kezelhetjük úgy a mélyadaptációt, mint a krízis tudat leszállítását a transzcendens „magasságból” az e világi, materiális szintre.

A mélyalkalmazkodás mozgalom apokaliptikus szekta? Lényegében igen. Az általuk felvetett problémák léteznek? Felvázolt jövőképük reális? Igen. A globális kapitalista civilizációnak meg kell találni az egyéni és közösségi válaszokat. Ennek első lépése a neoliberalizmus által terjesztett egyéni cselekvés mítoszának elutasítása. A szelektív hulladékgyűjtéssel meg a kiskertben termelt házi paradicsommal csak a saját lelkiismeretet lehet nyugtatgatni, becsapni, ezektől a rendszermechanizmusok nem változnak, mert ahhoz közösségi, társadalmi szintű, majd globális léptékű mozgások, hatások, változások szükségesek. Ez persze nem jelenti, hogy egyéni döntéseinknek, cselekvéseinknek ne lenne értelme, legalább morálisan. A felismerésig, hogy baj van, könnyű eljutni, a továbblépés a nehéz. Mert az egyéni cselekvés mítoszába vagy a klímagyászba menekülni nem adekvát, meg kell találni a valódi kiutakat. Ez még előttünk van, de azt talán kijelenthetjük, nem az apokaliptikus pótvallások jelentik a megoldást.

kép | vecteezy.com