LEGYEN VILÁGOS!
A legtöbb szakmára jellemző a saját csoportnyelv használata, hogy bizonyos kifejezéseket szakmai környezetben sajátos, a köznapi értelmüktől eltérő módon használnak. A nyelvészek ezt természetes nyelvi-társadalmi jelenségnek tekintik, ahol a csoport jelöli ki a csoportnyelv használatának szabályait. Vannak olyan szakmák, amelyek nyelvezete nagyon technikai, szakképzettség nélkül nehezen érthető. Sokunk alapélménye az ijedtség egy-egy nehezen értelmezhető hivatalos levél olvasásakor: lehet az részletes gázszámla, az áramszolgáltató éves elszámolása, az adóhatóság tájékoztatója vagy a bank adategyeztető üzenete. Kellemetlen azzal szembesülni, hogy többszöri elolvasásra sem teljesen világos, mit kellene tennünk.
kiszolgáltatott állapotában
A közérthető fogalmazást egy sor állami intézménynél és magánszolgáltatásnál szakmai alapkövetelménnyé kellene tenni, de vannak olyan társadalmi helyzetek, amelyekben még nagyobb szükség van arra, hogy a legalapvetőbb információk közérthetőek legyenek. Két hagyományos hivatásrend – az orvosi és a jogi – kiemelkedik: esetükben már az alapképzés része lehetne az egyszerű, érthető kommunikáció. Az orvos és a jogász viszonya a laikushoz ugyanis speciális: a megértés elengedhetetlenül szükséges a sikeres együttműködéshez. Könnyen belátható, hogy hatékonyabb, ha a páciens érti, mit kell tennie a betegségek megelőzéséhez, vagy ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ugyanilyen magától értetődő, hogy az ügyfél csak azt a szabályt tudja betartani, amit megért. Bárkivel előfordulhat, hogy orvossal vagy jogásszal találkozik, mivel ők tevékenységi területük miatt gyakran komoly történéseknél, döntéseknél vannak jelen. Éppen ezért sokszor a találkozás a nem-szakembert sérülékeny, kiszolgáltatott állapotában éri. Ilyenkor a szakember és a laikus közti hatalmi egyenlőtlenséget a szaknyelv használata még inkább felerősíti: a laikus bonyolult, latin szavakkal tarkított, több soros mondatokkal, szokatlan mondatszerkezetekkel találkozik.
Kriminológusként engem a fentieknek egy szűkebb területe foglalkoztat:
- a törvények nyelvezete érthető-e, a laikus állampolgár számára hozzáférhető-e;
- az állam kizárólagos büntetőhatalmának érvényesítése során mennyire kiszolgáltatott az egyén a hatóság nyelvhasználata miatt;
- a szabálysértési és büntetőeljárás alá vont személy mennyire tud részt venni a róla szóló eljárásban?
Régi probléma, de máig velünk van
Ezek nem újkeletű kérdések, már a modern büntetőjog kialakulása óta velünk vannak.
„… különösen súlyos, ha a törvények a nép számára idegen nyelven íródtak, amely őt némely kevesektől függővé teszi (…), olyan nyelven, amely egy magasztos és a köznek szánt könyvet majdhogynem magánjellegűvé és belső használatúvá tesz.” Cesare Beccaria [1764]: A bűnökről és a büntetésekről, Gödöllő, Attraktor Kiadó, 2017. pp. 17.
lehetnének akár latinul is
Elgondolkodtató, hogy Cesare Beccaria több mint 250 éves szövege ma mennyire aktuális. Élete fő műve, A bűnökről és büntetésekről azokat a ma is érvényben lévő, modern, jogállami büntetőjogi alapelveket fektette le, amelyek egyensúlyt teremtenek az állam hatalma és az egyén szabadsága között, az egyént megvédve az állami önkénytől, azon belül különösen az igazságtalan, túlzott mértékű, kegyetlen büntetésektől. Beccaria a törvények latin nyelvű szövegezését kritizálja mint a 18. századi Európa „nagy részén” még „megrögzött szokást” – hozzátéve, nem lehet a törvény szövegében foglaltak elrettentő hatásában bízni anélkül, hogy a lehetséges büntetéseket megismerhetné és megérthetné a köz. Igaz, ma már nemzeti nyelven születnek a törvények, tehát a nyelv ismeretében bárki számára hozzáférhetőek, de Beccaria kritikája annyiban továbbra is érvényes, hogy lenne mit javítani a törvényszövegeken Európa-szerte. Sajnos, sok olyan magyar normaszöveggel találkozunk, amelyek kis túlzással lehetnének akár latinul is, annyira nehéz az értelmezésük átlagos anyanyelvi szintű nyelvtudással. Álljon itt példaként két törvényi idézet: mindkettő az érthető kommunikáció követelményét fogalmazza meg. Kérdés, hogy közérthetően teszik-e ezt.
Az első a hatályos jogalkotási törvényből (2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról), ami a jogszabályok megalkotásának szabályairól szól:
„2. § (1) A jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.”
A második a hatályos büntetőeljárási törvényből (2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról):
„74. § (1) A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság – e törvény eltérő rendelkezésének hiányában – a büntetőeljárásban részt vevő személyt az őt érintő eljárási cselekményt megelőzően a jogairól tájékoztatja és a kötelezettségeire figyelmezteti.
(2) A bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a büntetőeljárásban részt vevő személlyel történő kapcsolattartás során törekszik arra, hogy a büntetőeljárásban részt vevő személy a vele közölteket megértse és magát megértesse.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott cél elérése érdekében a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a kapcsolattartás során
a) egyszerűen és közérthetően fogalmaz,
b) figyelembe veszi a büntetőeljárásban részt vevő személy állapotát és személyes jellemzőit, valamint
c) meggyőződik arról, hogy a büntetőeljárásban részt vevő személy a vele szóban közölteket megértette-e, ennek hiányában a közlést megmagyarázza.”
Az állam szervezeteinek kommunikációja könnyebben válna közérthetővé, ha a tevékenységüket szabályozó jogi szövegek eleve közérthető nyelven születnének. Egy bevett kulturális gyakorlat megváltoztatásához persze fontos, de semmiképp nem elégséges lépés a jogszabályváltoztatás. Több lehetőség is van arra, hogyan tehetne az állam a közérthető kommunikáció fejlesztéséért: ismeretterjesztéssel, kutatással, készségfejlesztéssel, no meg a továbbképzésben is teret kellene adni a gyakorlásának. A legfontosabb persze, hogy az állami döntéshozók elkötelezzék magukat a változtatás mellett.
csorbítja a jogbiztonságot
Nélkülözhetetlen, hogy közérthető jogszabályok szülessenek egy olyan világban, ahol azok sokszor és gyorsan változnak. A „bikkfanyelv” elhomályosítja a jelentést, ez pedig az értelmező bizonytalanságához vezet, ami csorbítja a jogbiztonságot. Az elmúlt évben a koronavírus megjelenése és a veszélyhelyzet bejelentése óta még több új, nemritkán egy-kétnapos határidővel hatályba lépő, gyakran változó kormányrendelet szabályozza a mindennapi életet. A vírussal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket koordináló „operatív törzs” sajtótájékoztatókon használt, kifejezetten bürokratikus nyelve humor forrása lett a sajtóban és a közösségi médiafelületeken. Ugyanígy a veszélyhelyzet során meghozott rendeletek szövegei. Például a Magyarországra beutazáshoz kötött karanténszabályok egy részlete (408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól):
„10/A. § (1) Ha a Magyarországról történő kiutazás célja olyan üzleti vagy gazdasági célú tevékenység, amelynek tényét a magyar állampolgár Magyarországra történő visszautazásakor igazolja, a magyar állampolgár a kiutazást követően Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.”
Ez a törvényhely lényeges szabályt tartalmaz. Hogyan lehetne érthetőbben megfogalmazni? Például így: „Magyar állampolgár külföldi utazásáról karanténkötelezettség nélkül beléphet Magyarország területére, ha utazásának oka üzleti vagy gazdasági célú tevékenység volt, és ezt az okot igazolni tudja visszautazásakor.”
A homályos és bonyolult jogi nyelv használata az élet minden területén kellemetlenségeket okozhat. De mi a helyzet, amikor az ember szabadsága a tét?
Minél nagyobb az eljárás tétje, annál fontosabb a közérthető tájékoztatás
Bár a pszichológiában egészen mást jelöl, jogi szaknyelven terheltnek nevezzük, aki ellen büntetőeljárás indult. Ez a gyűjtőfogalom arra való, hogy az eljárás szakaszától függetlenül is egy szóval tudjuk jelölni, hogy arra az emberre gondolunk, akinek a terhére, akivel szemben folyik az eljárás. A büntetőeljárás egyik szereplő számára sem kellemes folyamat. A terheltnek a törvény értelmében kötelező eltűrnie a hatóság tevékenységét, de a törvény jogokat is biztosít számára, amik a hatósági önkénnyel szemben garanciaként működnek. A büntetőeljárás elején, amikor valakit gyanúsítottként kihallgatnak vagy letartóztatnak, különösen fontos számára, hogy a legalapvetőbb jogai világosak legyenek (például a hallgatáshoz vagy a védelemhez [ügyvédhez] való jog). Ezt szaknyelven a tájékoztatáshoz való jognak nevezzük, ami a tisztességes eljárás egyik alappillére. Ez azért fontos, mert ha valaki ellen büntetőeljárás indul, de nem érti meg a jogait, nem is tud élni velük.
félelemkeltő
A szabálysértési eljárásnak is nagy tétje lehet, mert egy be nem fizetett pénzbírságból könnyen lehet szabálysértési elzárás, amit büntetés-végrehajtási intézetben, tehát börtönben hajtanak végre. Teljesen piti ügyekből, nagyon enyhe közlekedési szabálysértésből (például egy biciklilámpa hiányából) vagy akár az idén tavasszal történt „dudálós tüntetésekből” is lehet ilyen. Tapasztalataink szerint még nagyon magasan képzett, középosztálybeli ügyfeleink is nehezen értelmezik a hatóság közléseit: jegyzőkönyveket, leveleket. Az eljárás a laikus számára önmagában is félelemkeltő, gyakran túlzó képzetek társulnak hozzá.
Szerintünk az igazságszolgáltatásnak, az állam hivatalainak fontos feladata, hogy érthetően kommunikáljanak az állampolgárokkal – hogy kisebb legyen köztük a távolság, hogy a meglévő hatalmi egyenlőtlenség csökkenjen. Különösen fontos ez a kiszolgáltatott társadalmi osztályok esetében: minél távolabb áll az egyén nyelvhasználata a hivatali nyelvhasználattól, minél kevésbé rendelkezik valaki olyan típusú kulturális és kapcsolati tőkével, mint a középosztályba tartozók, annál kiszolgáltatottabb terheltként vagy szabálysértési eljárás alá vont személyként. Tehát a hatósági nyelvhasználat mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket, és konzerválja a hatóság és az egyén közti egyenlőtlenséget.
Közérthető büntetőeljárást szeretnénk
A Magyar Helsinki Bizottságban kollégáimmal jelenleg is azért dolgozunk, hogy a hatósági szereplők által a szabálysértési- és büntetőeljárásban alkalmazott „bikkfanyelv” közérthetőbb legyen. A szervezetünk jogsegélyszolgálatához érkező panaszok és az ügyvéd kollégák mindennapos tapasztalataiból egyértelmű: a hatóságok szövegei annyira nehezen érthetők, hogy néha még szakembereknek is időbe telik, mire megfejtik azokat. Hadd osszak itt meg kettőt a kedvenc példáink közül!
„Tudomásul veszi az ítéletet?” – minden ítélethirdetéskor elhangzik a kérdés. A hétköznapi nyelvhasználatból kiindulva nagy eséllyel úgy értjük, megértette az ítéletet, pedig a szaknyelvben azt jelenti, nem fellebbez ellene.
„A határozat ellen, annak közlésétől számított 8 napon belül az eljárás alá vont személy vagy képviselője az érdemi határozatot hozó szabálysértési hatóságnál kifogást nyújthat be” – előfordul, hogy a határozatot postán kézbesítik. Ha valaki nem szakember, világos számára, hogy a határozat közlésének időpontja mit jelent? Több különböző dátumról van szó: a határozaté, a feladásé, az érkezésé és az átvételé. Postai érkezés esetén a közlés időpontja a levél átvételének időpontja, ez elég fontos információ, jó lenne világosabban fogalmazni.
Programunk nemzetközi kutatási projekttel indult 2015-ben. Ennek részletes eredményei itt találhatók: rövid leírás, országjelentés, a büntetőeljárás kezdeti szakaszában átadott hatósági tájékoztató érthetőségéről szóló szociolingvisztikai kutatás jelentése. A jelenleg futó program a kutatási eredményeken alapszik: 15 EU-s országban a büntetőeljárás kezdeti szakaszában elhangzó terhelti tájékoztatókat írjuk át, hogy érthetőbb legyen; ügyészek, ügyvédek, rendőrök, bírák képzésének módszertanát dolgoztuk ki, idén nyáron pedig elkészültünk egy online tananyaggal 10 nyelven, ez elsősorban szintén a büntetőeljárás hivatalos szereplőinek szól. Van egy szórakoztató kvízünk is a büntetőeljárás mindennapjaiból hozott konkrét példákkal.
ki fizet
Meggyőződésünk, hogy lehet közérthetőbb a jogi nyelv anélkül, hogy a pontosságán csorba esne, igaz, sok munkával jár egy szaknyelven megírt szöveget közérthetővé tenni. Hamarosan elkészül a terheltek legfontosabb jogairól szóló alternatív tájékoztatónk. A rendőrségen felolvassák a gyanúsított jogait, többek között, hogy „A Be. 75. § (1) bekezdése alapján tájékoztatom, hogy jogai érvényesítésének megkönnyítésére költségkedvezményben részesíthető, ha jövedelmi és vagyoni viszonyai miatt a bűnügyi költséget vagy annak egy részét nem képes viselni.” Ebben a szövegben a Be. a büntetőeljárási törvény rövidítését jelenti, de a törvényi hivatkozást akár el is lehetne hagyni, mivel a terheltnek valószínűleg nincsen rá szüksége a gyanúsítotti kihallgatásán. Az alternatív terhelti tájékoztatónkban ugyanez így szerepel majd: Ki fizeti a kirendelt védőt? Ha Önt elítélik, akkor az ítélet után Önnek kell fizetnie a kirendelt ügyvéd díját és költségeit. Ha rossz az anyagi helyzete, kérheti, hogy az állam fizessen Ön helyett. Ehhez keresse meg a Kormányhivatalon belül működő Jogi Segítségnyújtó Szolgálatot, és kérjen „költségkedvezményt”.
Bízunk benne, hogy így hozzájárulunk a szakmai szemléletváltáshoz, s eztán a jogászok csak egymással beszélnek jogi nyelven, és megtanulnak a laikusok nyelvén is kommunikálni. Persze most is vannak pozitív tapasztalataink a büntetőeljárásban dolgozó szakemberek körében: találkozunk olyan bírósággal, rendőrséggel, ahol lelkiismeretesen és jól fordítanak magyarról magyarra, az elmúlt másfél évben pedig az összes képzési csoportunk megtelt; látszik, hogy a szakmájukat hivatásként gyakorlók nyitottak a változásra.
Szeretnénk, ha a közérthető kommunikáció a jogi, rendvédelmi szakemberek képzésének-továbbképzésének részévé válna.