LÁTLELET, 1991
1994 június
Ezt a parancsot elfelejtettem.
Ezt tudtam, és mégse tettem.
Ennek betöltésére mindig készülődtem.
Most egekbe mártja arcát a tavasz.
Most a meggyvirágok menyasszonyi tánca.
Most gesztenyék fénylő, ujjongó imája.
Ott állnak oldalt, kik magukra maradtak.
Ott állnak oldalt a megaláztatottak.
Ott állnak, kiknek arcába csaptak.
A világ immáron lakhatatlan.
Az ország immáron lakhatatlan.
A város, az utca lakhatatlan.
A lélek beomlott, lakhatatlan.
Itt a butaság növeszt hadat.
Itt szemét lesütve fontolgat az okos.
Itt százféle félelem fondorkodik.
Most az egeket beszövi a füst.
Most mérgezett termést dajkál a virág.
Most a lomb imája hangtalan sikoly.
Ami ránkborul, a csendes kárhozat.
Azt hittük pedig, a pusztulásnak vége.
Azt hittem —
