Lányi András

LEVÉL ZRÍNYI MIKLÓSNAK

LEVÉL ZRÍNYI MIKLÓSNAK

Papa, itt miért nincsenek hajléktalanok? – kérdezte ötéves kislányom Palermóban. Hirtelenjében azt válaszoltam neki, hogy azért, mert a többiek valahogyan helyet szorítanak nekik, de méltóságodat ez a válasz aligha elégítené ki. Palermóban sok a szegény ember és kevés a hely, munkaalkalom sincs elegendő, s az olaszok nemtörődömségétől távol áll a szervezett szociális gondoskodás. Nem, ők nem intézkednek honfitársaik megélhetése vagy lakhatása érdekében, legfeljebb békén hagyják egymást. És láss csodát, uram, a rendetlenség minden eltervezett rendnél élhetőbb állapotokat teremt, melyek között az életformák sokfélesége vígan tenyészik. A szélsőséges vagyoni egyenlőtlenség Szicíliából sem hiányzik, a mérhetetlen különbség az itteni és a honi viszonyok között abban áll, hogy itt a szegény ember szemlátomást jól él, ha nyomorúságosan is. A gazdagok világának agresszív terjeszkedése nem pusztította el a szegénység évezredes, kifinomult életstratégiáit, a lehetőségekhez és az igényekhez magától értedődő módon idomult lakóhelyét. Mi, uram, egy tengerparti halászfaluban időztünk, s itt ugyanazt tapasztalhattuk, mint Palermo lepusztult történelmi negyedében, hogy a helybeli szegény emberek, a maguk világának teljes jogú polgáraként megőrizhették fontosságuk tudatát, méltóságukat és jókedvüket. A világpiac által mélyen alábecsült gazdálkodni és élni tudásuk a maguk szemében korántsem veszített értékéből: el- és megtartja őket. Hogyan is válhatna hajléktalanná, aki fedél alatt és családban született? A hagyományos társadalom szervezetei, a rokonság, a szomszédság, alkalmasint a maffia, nehezebben engedhetik meg maguknak, hogy a hatókörükben megtűrjenek hajlék és kenyér nélkül tengődő lényeket. Ezért működnek célszerűbben a helyi munkamegosztás kapilláris rendszerei bármely állami redisztribúciónál. Szegénységét Szicília egyébként az antikvitástól folytonos környezetpusztításnak köszönheti: a fákban, bővizű folyókban, sőt, mint megtudtuk, mocsarakban egykor gazdag vidékről a hódítók egymást követő nemzedékei által kivágott erdőségekkel együtt tűnt el a századok során mindaz, ami az élethez nélkülözhetetlen. A kopár sziklán, homokon ma már a legigénytelenebb fajok, s köztük az ember is alig képes megkapaszkodni. Végül az ültetvényes gyümölcstermesztést is tönkretette a globalizáció: távoli országok konkurenciája, ahol még ennél is olcsóbb az ember, ahol majd csak a következő évtizedekben válik sivataggá a kizsigerelt termőföld. Ennek a gyönyörű szigetnek lassan elnéptelenedett a belseje, lakói a tengerparti városokban összezsúfolódva élnek, ezért is olyan szegények.

nélkülözhetetlen kellék

A gazdagok technológiája, persze, egyben-másban őket is elbűvöli. A motorkerékpár napjainkra, úgy tűnik, a férfivá avatás szertartásának nélkülözhetetlen kelléke lett. Gyalogolni így már ifjú korukban elfelejtenek, s aki csak teheti, még a boltba is autóval jár egész életében. Válogatás nélkül szaporítják a szemetet, és szaporodnak maguk, az ősi népek derűlátásával, akiknek bizakodását több ezer éves tapasztalat igazolja: mindig lesz valahogy. A közeli jövő látványos módon cáfol rá erre a megfigyelésre.

A környezet kíméletét tehát nem ezektől a derűs európai bennszülöttektől fogjuk megtanulni, de tanulhatnánk tőlük önbecsülést, amit a világért se tévesztenék össze valami szorulásos nemzeti büszkeséggel, annál inkább az igazi benső függetlenség érzetével. Mint Berzsenyi Horatiustól, megtanulhatnánk tőlük, „mint kell az idővel élni és bölcsen örülni”. Hogy tudjunk és szeressünk olyanok lenni, amilyenek vagyunk. Mert különben mivégre védelmeznénk életünket a formátlanságtól, árva hazánkat ellenségeitől, önmagunktól. A forma tisztelete s a hon védelme (mi szégyenlősen környezetnek nevezzük) között az összefüggést, ha valakinek, hát nagyságodnak nem szükséges elmagyaráznom.

kép | Tomas Anton Escobar, unsplash.com