A KOR SZENVEDÉLYBETEGSÉGEI

A „szenvedély” és a „szenved” szó a „senyvedőből származik, s így tulajdonképpen jól fedné a szenvedélybetegségek senyvedést okozó hatását. A nyelvújítás korában azonban a szenvedély pozitív értelmet is kapott. A hazát, az eszméket, az imádott nőt szenvedélyesen szeretni nemes, férfias erény volt. Maga a szenvedés már a középkorban sem volt teljesen elvetendő érzés, hiszen isten fia is szenvedéseivel váltotta meg az emberiséget. A mártírok szenvedéseinek olvasása a keresztény ember számára üdvös és tanulságos cselekedet volt. Ha azonban a szenvedélyből betegség lesz, nyilvánvaló a fogalom negatív jelentése.

A „szenvedélybetegség” nem túl szerencsés szóalkotás, de úgy tűnik, ez honosodik meg a hazai szakirodalomban A német nyelvterületen használatos Sucht igen jó megnevezés, mert valóban senyvedést, kórságot, nyavalyát jelent. Az angolszász irodalom az addiction-t alkalmazza. Ez a szóhasználat egyben szempontot is jelez, hiszen a függőséget okozó szerre és nem az emberre utal. Franciául is ez a megnevezés dívik, s ez terjed el, mivel a kongresszusok hivatalos nyelve egyre inkább az angol.

kultúránként más és más

A címben szereplő „kor” szó alatt a 80-as éveket értem, és azokról a kóros, beteges szenvedélyekről beszélek, amelyeket a mi korunk termelt ki. Mindig voltak szerencsejátékok, amióta csak ismerjük az emberiség történetét, voltak bódulatot, mámort okozó szerek, kultúránként más és más, de a lényegi különbség a mai testi-lelki egészséget romboló szenvedélybetegségekkel összehasonlítva nagyon is szembetűnő.

Az automata játékok szenvedélyes használatakor a szervezetbe nem épül be károsító szer. A játékos személyiségében kell tehát keresnünk a kiváltó okot. A szerencsejátékokat mindig társaságban játszották és a legtöbb játékban a szerencse mellett a játékos egyéni leleményességének, ügyességének vagy szellemi képességének is jutott szerep. Gondolhatunk a kockajátéktól a rulett típusú szerencsekerekeken át a kártyajátékokig sok mindenre, ahol különböző mértékben részesedik a véletlen és az egyéni képesség – de eszünkbe juthatnak a lovagi tornák, bajvívások vagy a sportok is. A tét nagyon különböző lehetett: néhány fillér, egész vagyon, dicsőség vagy akár az élet, mint az amerikai párbajban. A szerencse néha csaknem kiküszöbölhető, mint az átszámítási táblázat bridzs játékánál, de még inkább a játékok királya, a királyok játéka – a sakk esetében. A lényeges azonban, hogy mindig egy másik, legtöbbször hasonló képességű ember az ellenfél, s hogy (az elhanyagolható jelentőségű paszianszon kívül) mindig emberek között folyik a játszma. Milyen elidegenedett, elsivárosodott ezzel szemben az automata játék gombjait húzogató, az automatába érméket hajigáló ember „játékszenvedélye”. Nagyszámú vizsgálattal bizonyították, hogy akiknek az automata játékok jelentős idejüket rabolják el vagy anyagi lehetőségeiket megterhelik, nagyobbrészt elmagányosodott emberek vagy munkanélküliek –sajnos: többnyire fiatalok vagy célt vesztett serdülők. Nincs barát, nincs társaság, tréfálkozás, mégha az goromba is, nincs igazi tét, csak az egyébként teljesen érdektelen fogantyúk húzogatása. Az egész kép legjobban a leépült elmebetegek vagy a szenilis emberek egyhangú tépegető, sodró, vagy „malmozó” mozgásához hasonlítható.

automatizált rágcsálás

A világ népességének háromnegyede éhezik vagy alultáplált. Gyermekek tízezrei halnak éhen. Ugyanakkor egyre gyakrabban hallunk, olvasunk a korszerű táplálkozás ellen vétőkről az iparilag fejlett és közepesen fejlett országokban. Az evés szenvedélye ezekben az országokban kétféle. A túltápláltságot főleg rossz szokásnak tekintik, bár egyre gyakrabban hangzik el szakmai körökben az örökletes elhízási hajlam felismerése. Itt azokról beszélünk, akik ünnepeiken, hétvégéken, de egyszerű szabad idejükben se tudnak mást tenni, mint enni. Ezek az étkezések csak kivételesen hasonlítanak a régebbi idők családi-baráti ünnepi lakomáihoz, inkább valamilyen passzív tevékenységet, legtöbbször a tv-nézést kísérő automatizált rágcsálásról, „nassolásról” van szó. Az étkezési szenvedély másik véglete kettős: vagy az étkezés megtagadását, az anorexiát, vagy az étel kihányását, a bulémiát figyelhetjük meg. Ezek nem új kórformák. Neurotikus nőkön már a múlt században leírták a kórképet. A mostani, főleg nyugati elterjedés okát a nők magányos szabad idejének megnövekedésében keresik a szakemberek. Itt tehát az élethez szükséges tápanyagokkal bánik rosszul a fogyasztó – ha úgy tetszik: szenvedélybeteg módjára.

Amerika felfedezése után a spanyol udvarba delegált francia követ, Nicot ismerte meg a dohány levelének elfüstölését. Így lett a nikotin egész Európában, majd a meghódított világrészeken is jelentős élvezeti szer. Szinte érthetetlen, hogy a dohány, amelynek sem lényeges felvidámító, se bódulatot, mámort okozó hatása nincs, de igen jelentős a testi károsítása, miért vált ennyire népszerűvé. Egészen a múlt századfordulóig, a dohányipar nagyfokú gépesítéséig a dohányzás sok bíbelődéssel járó elfoglaltság volt. A pipadohány szárítása, illatosítása, a jellegzetes szivarok megválasztása, a dohányzacskó megtöltése, kioldozása, a férfiak elvonulása ebéd és vacsora után egy kis „pipaszóra”, az élet hagyományos ceremóniáihoz tartozott. (Vajon miért tiltotta az egyház? Miért üldözte a kis tirannus porosz király a dohányosok klubjait, egyesületeit?) A cigarettával már nincs semmilyen bonyolult, társaságot kívánó eljárás. Mindig kéznél van (közben sokzsebűvé változott a divat) automatákból még éjszaka is megvásárolható. Bizonyára van nikotinszenvedély, de ez nem olyan mértékben személyiségromboló, mint a többi kábítószer. Káros testi következményei annál súlyosabbak. Az amúgy is szennyezett levegőt dohányfüsttel belélegezve, a hörgő csillószőrei nem képesek kellő tisztító tevékenységre. Így keletkezik az oly gyakori idült hörghurut, s annak későbbi, súlyos következményei. Az érrendszert, különösen a szív koszorús ereit nemcsak a nikotin károsítja, hanem a dohány kátrányos mellékterméke és a papír füstje is. A könnyű cigaretták csak a dohányipar szemfényvesztései, hiszen a filteres cigarettából többet szív a dohányos, és mélyebb szippantásaival tovább erőlteti károsodott hörgőit, elősegíti a tüdőtágulás kialakulását.

olcsó és egyszerű

Az egész civilizált világban ma is az alkoholizmus a legsúlyosabb szenvedélybetegség. Furcsa fintora a kultúrtörténetnek, hogy az alkoholfogyasztást szigorúan tiltja az iszlám világ, s a szó mégis arab eredetű. Az alkohol előállítása az egész történelmi időben ismert. A görög, majd a római kultúrában elsősorban szőlőléből állítottak elő bort, de igen régen ismert a mézből, gabonákból, sőt fenyőből készített fermentált alkoholtartalmú italok egész sora. Még néhány évtizede megkülönböztethetőek voltak a borivó, sörivó és tömény szeszt ivó országok népeinek alkoholos szokásai – ma már ez is konformizálódott, a különbségek elmosódnak. Érdemes megemlíteni, hogy a főleg mediterrán borivó országokban a lerészegedés ritka volt, de a mindennapi étkezésbe beépített, nagy mennyiségű bor testi károsításai, elsősorban a májkárosítás például Franciaországban fordult elő a legnagyobb számban Európában, mióta megfigyelik a máj zsugorodását. A sör nagy mennyiségű fogyasztására a bajor „sörhas” a jellemző. A tömény szesz, a pálinka testi-lelki károsító következményeit az orosz, skandináv, de az amerikai szépirodalom is sokszor feltárja. A borral való foglalatosság, a szőlőtermesztés szép és derűs elfoglaltság. A sörfőzés családi szertarás. Még a pálinka előállítása is valamilyen közösségi tevékenység. Az alkohol nagy elterjedtsége akkor kezdődött, amikor a tömény szeszek ipari előállítása hirtelen igen olcsó és egyszerű lett. A szesziparból származó állami adóbevétel mindenütt horribilis nagyságú. Általában az italok árának 10–15 százalékába kerül az előállítása. Nem megoldás a szesztilalom, a prohibíció, mivel éppen az Amerikai Egyesült Államokban mutatkozott meg, hogy a szeszcsempészés lett a szervezett bűnözés fő forrása. Bármilyen nagyobb felmérésben világosan megmutatkozik, hogy az alkoholizmus gyökere az egyén–család–társadalom viszonyában keresendő. Ma sok szó esik az alkohol káros, egészségromboló, társadalmi lejtőre sodró hatásáról – itt csak annyit jelzek, hogy az alkoholbetegek túlnyomó többsége a fejlett ipari országokban, az úgynevezett alsó osztályokból, rétegekből kerül ki. Alacsonyabb iskolai végzettséggel, rossz családi háttérrel, munka nélkül, társtalanul hánykolódva keres a védtelen ember felejtést az alkoholmámorban. Kevés olyan alkoholista vagy nagyivó van, aki ne tudná, milyen testi-szellemi-társadalmi kárral jár italozása. Ezért is nevezik az alkoholizmust elnyújtott öngyilkosságnak. Az alkoholizmus azért is betegség, mert a nagy alkoholmennyiséget ivó ember hosszabb-rövidebb idő után valóban, orvosi értelemben is beteg lesz.

A kábítószereket bizonyos egzotikus köd lengi körül. Igen sokféle és különböző hatású kábítószer létezik. Az iparilag fejlett országokban, jelenleg nem növekszik olyan mértékben a kábítószert fogyasztók száma, mint az elmúlt évtizedekben. Csak példaképpen említem, hogy a khat- vagy kokalevél rágcsálása, de még a marihuana vagy hasis sem olyan erős hatású kábítószer, mint például a Seduxen és alkohol együttes bevétele. A termelési helyen csoportosan, élénkítő hatása miatt rágcsálják az említett növényi részeket. Mondanunk sem kell, hogy ezek a „kábítószerezések” egészen más személyiséget tételeznek fel, mint a modern szenvedélybetegé, aki a kokaint magányosan fecskendezi be. A hasis veszélye főleg abban áll, hogy mintegy felvillantja, legtöbbször a fiatalok számára, annak lehetőségét, hogy milyen könnyen meg lehet szabadulni a nyomasztó gondoktól. Nem összehasonlíthatók ezekkel a kemény drogok: a morfiumszármazékok, a hallucinogének, az LSD károsító következményei. Ezek a szerek, elsősorban az opiátok, igen rövid időn belül olyan súlyos testi-idegrendszeri károsodásokhoz vezetnek, amelyeknek egyéni és társadalmi hatása is elrettentő. Ma a civilizált társadalomban – ahol fogyasztják – és a harmadik világban – ahol termelik – a szervezett bűnözés egyik fő forrása a kábítószerüzlet. Érdekes, hogy az ismert kábítószerek élvezetét követve eddig a magára maradt ember menekülését figyelhettük. A drogokat gyakran fiatalok csoportjai együttesen fogyasztják. Lehet, hogy ezek a csoportok maradtak magukra s váltak kitaszítottakká, céltalanná? A tárgyilagos statisztikai adatok ezt a szomorú tényt igazolják.

Napjainkban sok a jó szándékú kezdeményezés a szenvedélybetegségek gyógyítására. A meggondolások, az erős kézzel keresztülvitt, következetes intézkedések eredményt is hozhatnak. De talán egy emberibb világ, a melegebb emberi kapcsolatok keresése még eredményesebb lehet.

kép | vecteezy.com