ZÁRT RENDSZER
2009 március

Ha egy zsúfolt liftben az ember mocorogni kezd, óhatatlanul valakinek a lábára tapos, hasába bokszol, orrába fejel. Ahogy lépdelünk a térben, mindig magunkkal hurcoljuk levegőből kifaragott, negatív szobrunkat. A régi konkáv szobor helyére pedig visszazúdul a levegő. Nem hagyunk légüres teret magunk után, távollétünk vákuuma mindig a helyünkre szippant valamit, valakit. Mint postán, bankban, sorban álláskor, akkor és csak akkor sorolhatok előrébb eggyel, ha az előttem álló szintén előrébb sorol eggyel. Hatalmas láncban araszoljuk így körbe a földet. Ismerjük a tetszetős hasonlatot, mely szerint a lepke szárnya egyetlen lebbentésével hurrikánt idézhet elő valahol a föld túlfelén. Kidobok az utcai szemetesbe egy összegyűrt buszjegyet, de előtte foszforeszkáló oldatba mártottam. Valami elképesztően éles hadi műholddal követhetem derengő útját az utcaseprő vállára vetett nejlonzsáktól az utcákon kanyargó kukásautó tartályán át a szemétégetőig, ahol csillámokká foszlik, lerakódik a szűrőn, illetve kiáramlik a légkörbe. Lehúzom a vécét, és meghosszabbíthatom saját végtermékeim útját csatornarendszereken, ülepítőkön, tisztítókon, folyókon át, talán a tengerig, az abban lubickoló halak gyomráig, a horgász gyomráig, aki azokat kifogja, a temető gyomráig, ahova majd őt elhantolják.
omolnak össze
Viszonyban állunk a teremtéssel, nem is akármilyenben. Dominósorokat indítunk el napra nap, és nem halljuk a csörömpölést, mellyel tornateremnyi, városnyi, országnyi műanyag-téglalap-láncolatok omolnak össze, új, senki által nem mért Guinness-rekordot produkálva. Eldobjuk csikkünket, és nem látjuk a fellobbanó erdőt, eldobjuk a hógolyót, és nincs tudomásunk a lavináról, mely a völgyben megbúvó falu felé dübörög utána. John Donne így írt: „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod: minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól”. Minden üzenetünk, minden mozdulatunk kavarta örvény valahol partot ér, ahogy Paul Claudel számol be róla Kínában, egy hegyi tónál járva: „Lecsatolhatnám a cipőmet, és belehajítanám a tóba. Bárhol is érne partot, az arra járó földre borulna, magával vinné, és babonás tisztelettel elfüstölne négy tömjénrudat előtte. Vagy kezemmel tölcsért formázok, és neveket kiáltok: először a szó hal el, majd a hang is. A puszta jelentés pedig valakinek a fülébe csendülne, s ő aztán körbeforgolódna, mint aki álmában úgy hallja, nevén szólították”.
Egy elmés ismerősünk, szakmájára nézve matematikus, kiszámította, hogy ha minden kínai egyszer lehúzná a WC-t, ahhoz a Földön felhasznált teljes egyévnyi vízmennyiségre lenne szükség. Egy másik felmérés kimutatta, hogy már néhány évvel ezelőtt a világon felhasznált összes beton felét Kínában építették be, vagyis hamarosan tízmilliók indulnak meg a keleti nagyvárosok, s bennük ama ominózus vécélehúzó felé. Adatok vannak arra is, hogy ha minden ember egy amerikai állampolgár energiafelhasználásával élne, öt földgolyónyi terület sem lenne elég mindőnknek, ha viszont mindenki az átlag kínai ökolábnyomával rendelkezne, éppen kitapétáznánk vele a Földet, mindenki élhetne viszonylag normálisan.
szüntelenül mélyülő kút
Még a világon sem voltunk, mikor a legkülönfélébb történelmi-biológiai spekulációk bonyolult algoritmusaikkal már javában kombináltak, hogy egyszer majd a mi életünk véletlenszerű mintázata rakódhasson ki belőlük. Régen nem leszünk már a világon, amikor a belőlünk származott sperma vagy petesejt jogutódai gyermekeink és azok gyermekeinek testében még mindig úsznak a létezés torkolata felé, vagy tán (ki tudja?) az árral szemben, vissza az eredethez, akár a pisztrángok. E perspektívák szüntelenül mélyülő kútjaiba pillantva úrrá lehet rajtunk a felemelő érzés, amelyeket csillagnézőben él át az ember: némelyik fényes ponthoz már talán régen nem tartozik égitest, csak énbennem jön létre újra, énbennem támad fel, hiszen a téren át még nem ért ide halála. Igenis nyomot hagyunk egymáson, egymásban, fába, kőbe karcolva, vájva, vésve, de még a légkörben, a folyók vizén, a rengeteg erdőkben is. Jó esetben persze minőségibb ez a nyom némi szélvédőre csapódó szmogfoltnál, melyet épp a mi járgányunk pörkölt ki a légtérbe, vagy pár négyzetcentiméternyi ózonlyuknál, melyet az általunk használt dezodorok tágítottak a kozmikus zoknin.
„Anyád helyét is elfoglalnád, ha mozgássérült lenne?” – üvölt ránk egy itthoni kampányszöveg. „Ha elveszed a parkolóhelyét, vedd magadra a betegségét is!” – rikoltja francia párja. Jó, persze, a magát normálisnak vélő ember összehúzza magát kissé, igyekszik szelektáltan hulladékgyűjteni, kicsi vízzel öblíti a vécét, a szobából kilépve leoltja a villanyt. Egész nap kapcsolgat, szelektál, óvatoskodik, méricskél. Csepp a tengerben. Gigászi tehetetlenségérzet. Mindörökre tartsuk vissza anyagcserénket, éljünk árnyéklényként, szedjünk fogalmazásgátlót, hogy ne piszkítsuk műanyag nyomdafestékkel a környezetbarát papírt? Ne vigyük gyermekünket különórára a hiába keveset evő, hiába katalizátoros, valamennyit mégiscsak pöfögő kocsival? Feküdjünk a sötétben pucér playboy-modellek reklámozta állatbarát műszőrmebundába burkolózva, és moccanni se merjünk, nehogy kölcsönhatásba lépjünk a kiismerhetetlenül bonyolult univerzummal, nehogy felborítsunk valami egyensúlyt, melyet visszaállítani aztán nem áll módunkban?
Vagy futkorásszunk tovább a karácsonyi bevásárlás lázában, mint valami furcsa mérgezett egér, mely pontosan tudja magáról, hogy mérgezett, sőt, maga mérgezi magát, természettudományos kíváncsisággal tesztelve saját szervezetén holmi érdekes vegyianyagok tulajdonságait? A kérdés nyitott. Egy szokás szerint gyönyörű BBC-sorozat tanulsága szerint a Földet nem kell megmentenünk, ő köszöni, jól van. Csak éppen annak a különös létformának a jövőjét emésztjük fel lassanként, amelyet emberi létezésnek nevezünk. Bolygónknak meg majd csak támad valami újabb ötlete, hiszen töprengeni ráér: évmilliók állnak rendelkezésére.