VÖRÖS

Szúnyog a templomban. Apátsági templom, apátsági szúnyog. Határozottan látni a reflektorfényben, ahogy az orgonakoncert közben komótosan átlibben a hűvös oszlopok között. Mennyi esélye van egy szúnyognak a túlélésre késő ősszel, az öreg és vaskos templomfalak között? Templomi szúnyogot nyilván nem tud eltartani egy szimpla vidéki plébánia vagy fília, ahol hetente egyszer nyitják rá az ajtót a jó népek, és hat-nyolc szikár, gyászkendős, csontos öregasszony meszes ereit kell megcsapolni hétnapi kimerítő koplalás után.

spirituális telítettség

Nem, itt jó húsban lévő turisták sokasága, illetve napi háromszor zsolozsmázó, naponta miséző szerzetesek csapata biztosítja a rendszeres táplálék-utánpótlást. A vérszíváshoz persze nem elég az embertestek jelenléte, azok tehetetlenségi állapota is nélkülözhetetlen. A túl éber emlős veszélyes, végtagjaival csapdos, találati aránya meglepően jónak mondható. Spirituális telítettségre van hát szükség, elmélyült imákra és Isten-közösségre, amelynek burkát holmi apró szúrás nem szakíthatja át. Vagy éppen egy-egy alacsonyabb vérnyomású és buzgalmú, elszunnyadó testvérre, akin kifog a templom kőbölcsőjének öblös csendessége.

A szentély mélyén a gyermek Krisztus egy koráll-ágacskával, jövendő kínszenvedése jelképével játszik önfeledten anyja ölében, arcán a fájdalom árnyéka nélkül. Egyelőre önmagán túl nem mutató képződménynek, pusztán miniatűr, szeszélyes természeti csodának tekinti a vörös vércseppkő-alakzatot.

kép | vecteezy.com