VAN GOGH NAPRAFORGÓMAGOT ESZIK
2000 június
Inda-bálák farácsra kötözötten.
Padlás. Sok foghíjas, iromba arcon
Festék, rajtuk rücskös még a tenyérnyom.
Isten-szemek az elhalt ág-közökben.
Zsebemben átszállójegy, ama másik
Nap érlelte tokocskák meg tubák-por.
Elrongyoltam minden esélyt, ruhástól
Vetem most tűzre. Fogam magva vásik.
Cirmos szemek. Levélen furcsa sávok.
Madár kacag. Nevem magamba mondom,
Hogy ne felejtsem. Szókkal gurgulázok.
Telt dinnyehéj. Csak föld. Csak ég. Nem éden.
Egy narancs, még szegetlen. Ott a dombon
Fenn egy ember. Szálka a nap szemében.