Lackfi János

RÓZSAKRÉM

1999 augusztus

RÓZSAKRÉM

Ha rózsakrémmel kened be a kezed,
nem lehetetlen, hogy a szoba-melegben
pirosan kibimbóznak fagyott ujjvégeid,
tüskés lesz minden kézfogásod.
Hogy tapintásod zsíros ne maradjon
(mert hiszen papírokkal pepecselsz),
arcodon szétmasszírozod a maradékot,
s már serkennek a tövisek bőrödön.
Hát ennyi az egész, egy vékony bevonattól
gyökeret verhet bármi bármiben?
Tekinteted olajától ezerszer
bolyhosodhattak ki a kövek,
növeszthettek a tócsák szemérmes pillát,
kacér pózban fésülgette haját
a hosszú lábú villanypózna is.
Ki tudja, miféle súlyokat rakodsz
gyanútlan járva itt a létezőkre,
kariatidákra bérházak terhe roskad,
kerekeket környez a szédület,
kerítésnek támad gubancolódni kedve,
erdők kezes zsiráf-csapatja
szökellő bakkecskékre bomlik.
Vízhatlan válladról lerázod
a felelősséget, mint örökölt ruhát,
használod a világot, szennyesbe dobod
esténként, de reggelre aztán
tiszta legyen megint.

kép | Stuart Richards, flickr.com