BERDA JÓZSEF VERSÉRŐL
2013 október
UTÓSZÓ, EGY MŰTÉTHEZ
Mikor e sötétbe borult világ
elaléltan fetreng önmaga gyilkos
tőreitől: te áradó fényben gyógyító
sebét vágtál esendő testemen s mindezt
oly néma alázattal mívelted e lélekölő
korban, hogy felderengtem a fájdalomban is:
íme, mily tiszta Ember végzi a szertartást itt a
műtőasztalon, a Szellem bölcs műhelyében,
melyet szegény a szó dicsérni, – csak hömpölygő
áradását érzed a lélek kimondhatatlan mélyén!
…Ó, barátom, hidd el, ez az igazabb hősiesség:
az, amely menti, mit menteni méltó! Ez a tisztes
emberi forrongás csupán! Ahogy a nemesebb
gyümölcsfát ápolja a jó gazda, úgy bántál
te is betegeddel, ki gyarló örömök boldog
énekesének vallja magát. – –
Ó, élni! élni! tisztán élni csak azért,
mi örökebb! Ezt láttam-éreztem én, mikor
a kezed láttam, a csillogó, gyógyító késsel,
melyet Isten keze vezetett egyedül s melyért
egy méltó jutalom van csak: a kicsorduló
szeretet, mely áldja hivatásod, – a többi
már hiú erőlködés, mit eltemet
a süket sötétség.
Az egészségügyi költészet antológiája kezdődhetne Csokonai tüdőgyulladásról szerzett poémájával, benne lennének Tóth Árpád „bús kór lyuggatta” tüdejének látleletei is, majd Kálnoky operációja: „gonosz fogókkal hét bordám kitörték, / hallottam megreccsenni csontomat”. Szabó Lőrincet annyira érdekelte teste orvosi működése, hogy a kórházban percről percre maga jegyzetelte szívrohama krónikáját, s mikor már nem bírta a fájdalomtól, átadta a tollat Illyésnek, neki diktált. Végre elevenbe vág a líra, nem holmi sebzett lelkek, vérző szívek, derékba tört álmok metaforikusan tudománytalan kínjai szólnak, hanem valódi kóresetek! Berda, aki kacsazsírok, húslevesek, kövér asszonyok érzéki dicsőítője, itt személyes okokból nem az anyagot, hanem a szikét vezérlő embert magasztalja, és dadogva tornyozza egymásra a görög-latin himnuszköltészet ritmikus sallangtörmelékeit, cirkalmas bőséggel (áradó fény, esendő test, lélekölő kor, nemesebb gyümölcsfa, egy jutalom van stb.) érzékeltetve mintegy, hogy néhol a beszéd már kevés, üreges hordóhang csupán. Kés küzd a hússal, hála a költészettel, e csatából alkalmi költemény születik, esendő emléktáblája a test, az örökké veszélyeztetett ÉN lét-küzdelmének.