Kürti László

SZIVÁRGÓ ÉS FESLETT

2004 szeptember

SZIVÁRGÓ ÉS FESLETT

Tudod, én nem akartalak téged elveszíteni,
de megtartani is csak annyira szerettelek volna,
mint egy leszakadt inggombot,
vagy mint reggeli félálmomban megírt versrészleteimet,
amiről napközben már józan elmével gyakran kiderül,
hogy őrültség vagy zagyvaság az egész.
Pedig volt, mikor nagyon szerettelek –, de romlandóak vagyunk, úgy éreztem
– a hétköznapok rutinjainak következményeként,
a mindennapi túlélés lövészárkaiban érzékszerveink,
ítélőképességünk nemcsak eltompult mostanra, de végképp tönkre is ment.
Te a lélek útjain bizonytalankodva – pedig határozott vagy, mint mindig,
– én pedig a valóság berepedezett lencséjének törött, hártyás idegein
kutatom ereink és létünk szivárgó és feslett színeit, formáit, szagtalan mindennapjait;
de ekkor még egyikünk sem gondolt arra, hogy egy inggombot vissza lehet varrni,
verset újra lehet fogalmazni, majd az egészet – ha torkig vagyunk egymással
vagy önmagunkkal – ordítozva földhöz lehet vágni, meg lehet taposni,
aztán később gyűrötten is onnan még magunkra lehet venni gombolatlanul,
koszosan és olvasatlanul kiürült elmével, föl-alá járkálva,
– hogy így még mindent újra lehet kezdeni…

kép | shutterstock.com