Karl Kroeber

A ROMANTIKUS KÉPZELET

2005 október

A ROMANTIKUS KÉPZELET

A világ ökológiai szemlélete, még ha proto-ökológiai is, alapvetően materialista kell legyen, mivel az a kiindulópontja, hogy az emberi lények helyzete a földön teljesen megfelelő. A romantikusok felismerték, hogy a természet rendjéről alkotott képünket főként a tanulás során elsajátított kulturális előfeltevéseink alakítják ki. Ahhoz, hogy ezeket megerősítsük vagy felülbíráljuk és véleményt alkossunk, fel kell mérnünk, mennyire összeegyeztethetők az életünk minden pillanatában tapasztalt fizikai univerzum materialitásával.

makroszisztéma

A 18. század végén Angliában a kozmosz anyagi természete nagy érdeklődést váltott ki. Ahogy a mezőgazdasági civilizáció átadta helyét az ipari civilizációnak – és így természetesen a mezőgazdaság is iparosodott –, a lehetőség, hogy az ember uralhatja a természeti folyamatokat, és azokat jó vagy rossz irányban befolyásolhatja, megragadta az értelmiségiek, üzletemberek, mérnökök, tehetős földtulajdonosok, pénzemberek, politikusok és költők képzeletét. A fizikai világ megértésének és átfogóbb megismerésének vágya a modern tudomány ezt megelőző kétévszázados fejlődésének következtében alakult ki, elindítója a kopernikuszi fordulat volt. Ennek a vélt vagy valós fejlődésnek a hatásai a korszak két legünnepeltebb és kutatásra alkalmas műszerén mérhető le. A teleszkóp segítségével a szabad szemmel látható világon túlra tekinthettünk, és ez kitágította az emberiség univerzumról, mint makroszisztémáról alkotott elképzeléseit. A mikroszkóppal betekintést nyertünk egy olyan világba, mely túl parányi volt, hogy észrevegyük és megértsük, miként alapul a természet világa számtalan mikrofolyamaton.

Ezeknek az eszközöknek a létét annyira természetesnek tartjuk, hogy elfelejtjük, milyen ösztönzően hatottak nem csupán a természettel kapcsolatos tudásunk újragondolására, hanem az ember és a természet lehető legjobb kapcsolatának vizsgálatára. Ilyen újragondolások elkerülhetetlenül vezettek a felismeréshez, hogy az emberiség hatást gyakorol a természet világára. Nem pusztán a kémia és a biológia művelése vált divatossá – jelezve, mit értünk a megfelelő tudományos kutatás alatt –, hanem a modern antropológia is, mely finomította Vico radikális kultúra-koncepcióját. Éppen ezért nem szabad meglepődnünk, hogy a romantikusok politikai gondolkodása bonyolultan egybefonódik a természet fizikai világát érintő költői gondolatokkal. Bármilyen is volt a költők személyes ideológiai beállítottsága, mindegyikük visszautasította a természetellenes politikai álláspontokat, amelyek hitük szerint ellentétesek voltak a természeti folyamatokkal, és azokat támogatták, amelyek véleményük szerint a természettel összhangban álltak.

ideológiai ellentét

Az előbbi általánosítás azért szükséges, mert a romantikus költők politikai álláspontja jóval sokszínűbb volt – a reakcióstól az erőszakosan radikálisig –, és sokkal bonyolultabb, mint azt egyes mai kritikusok állítják. Ez a tévedés részben abból ered, hogy politikai számvetéseikben szóba sem hozzák az ún. másodvonalas költészetet. Pusztán egy felületes számbavétel is, pl. Gifford, Campbell, Scott és Southey, és a kor néhány költőnője (Landon, Tighe, Robinson, More, Barbauld stb.) szertefoszlatja a leegyszerűsített ideológiai ellentétet, amely az újkori historicisták politikai összefoglalásait többnyire meghatározza.

Wordsworth Sirattam Napóleont című szonettje jó példája, hogy a romantikusok politikai kérdésekben is a természet felé fordultak. A vers első látásra csakis politikainak tűnik, a természeti világra tett utalás nélkül.

Sirattam Napóleont hiába, és
mégis mély fájdalommal. Gyöngéd, ha
az Ember volna…, az milyen volna…?!
Mit remélt először még gyermekként, és
miféle tudáshoz jutott, hiszen nem
harcokban nő fel a hűtlen gyermek!
A kormányzónak jónak és bölcsnek
kell lenni, a józan ész erejével,
ahogy megfogná anyja szelíden
kölykét, szándékit csak úgy uralja
mert a bölcsességet más nem fialja,
és hogy olvas, táblából, játszik éppen,
ha kedve tartja. Szárba csak így szökkenhet
Igaz Hatalma, s nem kap jussot, többet.

A legmegdöbbentőbb ebben a szonettben, hogy Bonaparte fokozatosan eltűnik a versből. Az utolsó sorokra a francia uralkodó képe, aki megrengeti egész Európát, elhalványul az „Igaz Hatalom” ábrázolásához képest, mely egyszerű, közönséges, otthonos társasági viselkedésből „szökken szárba”, és mindez annyira hétköznapiasan van leírva, hogy teljesen természetesnek tűnjön. Ez a megjelenítés lényegében nem a növénymetaforából, hanem Wordsworth ügyes általánosításából ered. Bár társas viselkedést és kapcsolatokat ír le, ezt úgy teszi, hogy semmiféle ideológiai vagy nemzeti sajátosság sem korlátozza. A körvonalazott attitűdöket és viselkedésmódokat úgy vezeti fel, hogy alapvetők, bármely ember életére jellemzőek legyenek. A szárba szökkenő „Igaz Hatalom” táptalaja tehát a szelídség, anyáskodás, tébláboló gyerekkel, amely egy átlagos, feminin jellegű családi képet sugall, és amely a birodalmi pompát abszurddá teszi. Az „Igaz Hatalom” és a természet anyaságának asszociációjában Bonaparténak el kell tűnnie, mint bármely idegen elemnek, melynek nincs helye egyetlen egészséges emberi közösségben sem.

Egy évtizeddel korábban – ahogy ezt Wordsworth elmondja az „Előszó”-ban –, félte és gyűlölte Robespierre-t mint a forradalmi gondolatok elárulóját. Meglehet, hogy a költő Bonaparte későbbi felemelkedéséből megtanulta: a zsarnok elleni sikeres ellenállás, ha saját területén támadják, még veszélyesebb zsarnokot szülhet. Mindenesetre Wordsworth azzal, hogy nem támadja Bonapartét, hanem elhalványítja alakját, rávilágít: hírneve mennyire semmitmondó a természetes emberi élet egyszerű igazságainak fényében. A francia uralkodó nem azért tűnik el a versből, mert ideológiai szempontból gonosz vagy eltévelyedett, hanem mert elveszítette az alapvető ritmusok összhangját, melyekkel az emberek a természet rendjéhez igazodnak.

idealizmus

Wordsworth témakezelése már az első sorban nyilvánvalóvá válik, és ez 1802-ben ugyancsak megdöbbentő lehetett. Hogyan és miért kellene egy angol embernek siratni Anglia legnagyobb ellenségét? Hogy megértsük Wordsworth nézőpontját, elég, ha egy korunkbeli analógiára, Alexander Szolzsenyicin Sirattam Sztálint című írására gondolunk. Wordsworth más angolokhoz hasonlóan előnyben részesítette a társadalompolitikai elvek népszerűsítését a francia forradalom kezdetekor. Örömmel fogadta a Bastille bevételének és az ancien regime visszaéléseinek megszűntéről érkező híreket. Robespierre hatalomra kerülése, és az erőszak, melyet ő és követői elszabadítottak, megrázta, és nemegyszer lerombolta ezt az idealizmust. Az Anglia és Franciaország között zajló néhány évnyi háború után Bonaparte jutott korlátlan hatalomhoz. Anglia lerohanásával fenyegetőzött, és mindent megtett az egyeduralom megszerzése érdekében, míg végül császárrá koronáztatta magát. 1802 körül, a Sirattam Napóleont megírása idején, a Wordsworth-höz hasonló embereknek még inkább felül kellett vizsgálniuk korábbi idealizmusukat. Egyesek (Wordsworth is) arra a következtetésre jutottak, hogy Robespierre és Napóleon nem voltak, ahogy azt korábban feltételezték, a francia forradalom szellemének elárulói. Sokkal aggasztóbbnak tűnt, hogy alakjukban a francia forradalom valódi arcai és lényegi tendenciái mutatkoztak meg. Folytatva az analógiát: a 20. században Szolzsenyicin, aki idealista kommunistaként és szovjet hazafi katonaként kezdte, eljutott a következtetésre, hogy Lenin és Sztálin nem a szovjet marxizmus elárulói, hanem az ideológia mélyáramának tényleges kifejezői voltak.

Ilyesfajta felismerésekhez jutni igen nyomasztó, mert az emberben tudatosul, hogy akaratlanul olyasmit támogatott, amit valójában megvetett. Hogyan árulhatjuk el így önmagunkat? Hogyan tud saját idealizmusunk ennyire szerencsétlenül félrevezetni? A romantika költőinek jelentősebb, politikával kapcsolatos gondolatai nagymértékben e kérdések körül forognak. Az angol romantikus költők leghatásosabb pillanataikban az ideológiai öncsalás problémájára nem kerestek vallásos magyarázatot, ahogy a kontinensen élő kortársaik és azok utódai. Költészetük legjavában a természet világához fordultak, hogy megértsék és túltegyék magukat korábbi öncsalásukon és legtitkosabb ideáljaik bukásán.

kép | shutterstock.com