Patrick Curry

KÖZÉPFÖLDE VÉDELMÉBEN

2005 december

KÖZÉPFÖLDE VÉDELMÉBEN

A legfeltűnőbb Tolkien Középföldéjében a természeti világ erős jelenléte. Tolkien egész történetéből sugárzik, hogy ezek a jelenségek élő és értelmes világegyetemet alkotnak. Nem túlzás azt állítani, hogy Középfölde, bár nem emberi lény, önálló szereplőként jelenik meg. Egy ősrégi mítoszt idéz fel, és arra az időre emlékeztet, amikor a Föld maga is élő volt. Azt suttogja: meglehet, az az idő egyszer visszatér, sőt talán a Föld még mindig él.

egy mitikus fa

Feltűnnek Tolkiennél állatok is, de nyilvánvaló: a növényvilág iránt különösen gyengéd érzelmeket táplált. A babóban és A Gyűrűk Urában legkevesebb hatvannégy létező vadnövényfajtát említ a kitaláltak mellett, és ez bizony szokatlan szám bármely fiktív munka esetében. Különösen a fákra fordít kitüntetett figyelmet. Tolkien egyszer A Gyűrűk Urát „az én belső Fám”-nak nevezte. „Az írásaimban több változatban megjelenik egy mitikus fa”, írta egyszer, „mely rendszeresen akkor bukkan fel, amikor tervezhetnékem támad… A fán különféle formájú levelek meg sok kis és nagy virág található: versek és jelentősebb legendák jelképei”. 1 Emellett személyes „toteme”, az észak-amerikai, ázsiai, és európai őslakó népeknek szentelt nyírfa, amely közös túlélésünk és a megújulásunk egyik kulcsát, az őslakos értékek újrafelfedezését és átvételét jelképezi.

Tolkien műveinek erőteljes művészi ábrázolása mögött a fákhoz fűződő személyes érzelmei és a mítosz összekapcsolása áll. John Fowles vallomása bizonyára neki is tetszett volna:

Talán azért érzek személyes (és igen különös) ragaszkodást és szeretetet a fák iránt, mert a fák az értelem mélyebb, titokzatosabb folyamataival természetes kapcsolatban állnak, és számomra a természet legbeszédesebb hírnökei, szívdobogásának tolmácsolói. 2

Tolkien fái azonban nem pusztán szimbólumok, az igazi fák sebezhetőségét és egyediségét jelenítik meg. Jól példázza ezt a harmincas évek végén született novellája a háza előtti „ormótlan végtagú nyárfá”-ról, „amelyet tulajdonosa hirtelen megnyesett, megcsonkított, nem tudom, miért. Kevésbé barbár büntetésnek tartom, hogy most már ki is vágták, mint hogy létezését, nagyságát valamiféle bűntényként kezelték.” 3 Kim Taplin Tolkien kapcsán megjegyzi: „a fák indokolatlan kidöntésének lehetnek allegorikus felhangjai, de a konkrét tett nagyon is valóságos bűn… A fák jelenléte, a fák szeretete egyszerre valóságos és szimbolikus kincs.” 4

curry2 0430

Annelie Burghause, flickr.com

Tolkien fái a történelem, a mitológia és a lélektan mélyén gyökereznek. A középföldei Öreg-erdő neve is árulkodó, hiszen „nemhiába hívták Öregnek, mert csakugyan ősi volt, rég elfeledett, hatalmas erdőségek utolsó maradéka.” 5 De ezek az erdők már a Harmadkorban is csak az emlékezetben éltek. A Gyűrűk Ura történetének elején – mely maga is feltételezhetően világunk (képzeletbeli) múltjában játszódik – a letűnt idők e tanúi is a kipusztulás szélén állnak. A fangorni erdő legszélén Szilszakáll a következőket mondja Szarumánról: Összeesküvést sző, hogy övé legyen a hatalom. Csupa fém és fogaskerék az agya; nem törődik vele, hogy ültessen is valamit, csak ha az épp hasznára van… Lenn a határon fákat döntögetnek – jó fákat. Némelyiket csak kivágják és otthagyják rothadni – ez afféle vásott orkcsíny; de a java részüket felfűrészelik és elviszik, hogy Orthanc tüzeit táplálják. Mert manapság Vasudvard fölött örökké füst terjeng. Átok reá! Ezek a fák a barátaim voltak, nagy részüket még mag és makk korából ismerem; soknak közülük hangja volt, ami most örökre elhallgatott. S ahol valaha sarjú erdők énekeltek, most csupa tövis és tüskebokor a táj.

Középfölde zöld kertje

Hogy mi marad a Szauron zsarnokságától régóta szenvedő Középfölde zöld kertjéből, azon is múlik, hogy „mindenbe beleszól a Gyűrű Hatalma, s Barad-dûr arra épít, Szauron abban bizakodik.” „A Gyűrű! Mit kezdjünk a Gyűrűvel, a gyűrűk legkisebbikével, ezzel a Szauron szerint semmiséggel?” Elrond az egyetlen, aki ironizálni mer, habár ő is, a többi nagyhoz és igazhoz hasonlóan, elismeri, hogy kiszolgáltatott a gyűrű készítőjének és igazi gazdájának. 6

Óvatosnak kell lennünk, hiszen Tolkien több ízben figyelmeztetett, nehogy történetét allegorikusnak olvassuk vagy aktuális eseményekkel kapcsoljuk össze, mert ezek az elemek többé-kevésbé szó szerinti, egyszerű olvasatot eredményeznének. Nyilvánvalóan nem kedveli az allegóriát: „Azt hiszem, sokan összetévesztik az alkalmazhatóságot az allegóriával, ám az egyiket az olvasó szabadon választhatja, a másikat viszont a szerző tudatosan kezeli.” (Vagy ahogy egyszer találóan panaszkodott: „Legalább annyira értelmetlen azt kérdezni, az orkok a kommunistákat jelképezik-e, mint azt: orkok-e a kommunisták.”)7 Anélkül, hogy a Gyűrűnek bármiféle végleges jelentést tulajdonítanék, olvasóként az egyre elkerülhetetlenebb alkalmazhatóságot választom.

A Gyűrű Középfölde legerősebb politikai és gazdasági erejét testesíti meg, és azzal fenyeget, hogy mindenkit egy hatalmas, autokratikus birodalom gépezetének csavarjaivá változtat. A Gyűrűnél semmi és senki sem hatalmasabb. Igaz, nem teremthet szépséget, nem hozhat egyetértést, nem tud gyógyítani, de a Három Tündegyűrű, mely minderre képes, „végső soron az Egyetlen Gyűrű ellenőrzése alatt áll.”8 Így az Egyetlen Gyűrű átváltoztató ereje elkerülhetetlenül pusztítást okoz. Ráadásul ez a tulajdonsága akkor teljesedik ki igazán, ha Szauron birtokába kerül. Tolkien hasonlóképpen jellemzi A babóban Szauron fő szolgáit, a manókat: „Valószínű, hogy a világot felforgató gépek egy részét ők fedezték fel, kiváltképpen a nagy embertömegek egyidejű elpusztítására alkalmas ügyes szerkezeteket, mert a kerekek, gépezetek és robbantások mindig gyönyörűségükre szolgáltak.”9

curry3 0430

Olivier Riché, flickr.com

A tündérmesékről írott esszéjében Tolkien félreérthetetlenül összeköti ezt a tudományos-technológiai leleményességet a bűvészkedéssel, a „dolgos, tudományos bűvész közönséges eszközeivel”.10 Ennek ellentéte a tündéri mágia, melyet Tolkien varázslatnak nevez. Ez kitűnő és rendkívül fontos megkülönböztetés.11 Az utóbbiról így ír: „a tündéri varázslat lényege, hogy az elképzelt csodát az értelemtől függetlenül valóra váltsa”. A „valóra váltás” itt kétértelmű, egyszerre jelenti, hogy egy „vágyott és céljában művészi Másodlagos Világ” megteremtésével a természeti világ csodássá tehető, és hogy így az Elsődleges, a valós világ is csodássá válik.12 A Gyűrűk Urában a varázslat a tündék művészete, és szoros kapcsolatban áll a természettel, amely egyszerre legfontosabb ihletője és egyben tárgya is. „Az ő mágiájuk művészet, mindenféle emberi esendőségtől, erőlködéstől mentes, gyorsabb és teljesebb”, és annak ellenére, hogy a Tündék „szomorúvá váltak, és művészetük fölött eljárt az idő, mégis volt, ami nem változott: a földet díszbe öltöztették, sebeit meggyógyították.13

A bűvészkedés is kötődik a Földhöz, de egészen másképp. A varázslat olyan Másodlagos Világot hoz létre, melybe a tervező és a szemlélő is szabadon beléphet és minden érzékszervével élvezheti a ottlétet, de ez művészi, céljában és működésében tiszta világ. A bűvészkedés az Elsődleges Világban okoz változást, legalábbis látszólag, … ez viszont nem művészet, hanem technika, melynek e világi hatalom a célja, a dolgok és az emberek akarata fölötti uralom.14

Az ellenség tehát „a bűvészkedés és a gépek Ura”, aki előnyben részesíti a „gépet” – pusztító és ördögi hatásaival együtt –, mert a bűvészek, akiket pusztán saját hatalomra jutásuk érdekel, előszeretettel alkalmazzák céljuk elérése érdekében.15 Ez a hatalom ritkán lép működésbe csupán saját felmagasztalására. Tolkien felismerte, hogy a „félelmetes gonosz gyökere látszólag valamiféle jó szándék: az a vágy, hogy a világgal és az emberekkel jót tegyen – gyorsan és saját tervei szerint”. Szauron hatalomra kerülése a Harmadkorban „lassú folyamat volt, melyet eredetileg igaz célok vezéreltek: a romos Középfölde újjáépítése és újjászervezése”. Az együttműködő Szarumán „Tudást, Uralmat, Rendet” ígér Gandalfnak. 16

technológiai bűvészmutatványok

Ha csak a történelmet vesszük figyelembe, Tolkiennek teljesen igaza van. A varázslatos kisajátítása és modern tudománnyá változtatása egyike az elmúlt három évszázad legfontosabb eseményeinek.17 A hatalmas pénzekből fenntartott technológiai bűvészmutatványok győzelme a varázslatos fölött – gyakran a reklám és a píár hathatós támogatásával – ma Középföldén mindenhol tapasztalható, és naponta hallhatjuk, hogy a globális fejlődés nemcsak hasznos számunkra, de elkerülhetetlen is. (Érzésem szerint ez a bűvészmutatvány új fogalom bevezetését igényli, mégpedig a bűbájolásét, amely a bűvész szolgálatában álló varázslatost jelenti.)

A tudomány mint emberi tevékenység tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkezik, és nem lényegéből adódóan vagy szükségszerűen szolgálja a hatalmat. Egyes tudósokat még ma is a természeti világ varázsa (azaz varázslatossága), és nem befolyásolása, kizsákmányolása (azaz a bűvészkedés) érdekel. Tolkien művében ez is felismerhető. Egy levelében megjegyezte, hogy a Tündék „teljes odaadással szeretik a fizikai világot, és él bennük a kíváncsiság, hogy azt másságában, önmagáért figyeljék meg, és nem azért, hogy a tudást felhasználják, és a hatalmat megszerezzék.” A manók azonban – mai kifejezéssel – mindig a tudomány és a technika pártján álltak.18 (Ők segítettek Szauronnak elkészíteni a Gyűrűket, ám ő végül becsapja és cserbenhagyja őket.)

curry4 0430

Rémi Lanvin, flickr.com

A technika nem az ördög műve, bár érdekből túl sok értelmetlenséget állítanak „semlegességéről” – ám ha összehasonlítunk egy bombát és egy biciklit, nem beszélhetünk semlegességről. Tolkien elismeri: megtarthatnák „a hatékonyabb, korszerű malmokat, ha nem kapzsi és gyors nyereségre vágyó emberek működtetnék” –, és ha, Szilszakáll szavaival élve, nem az „orkcsíny”-t szolgálnák, „hogy fölöslegesen kivágják” a fákat. Azt hiszem, ugyanez érvényes a kőfaragásban felülmúlhatatlan törpökre is. Kielégíthetetlen kapzsiságuk, ha aranyról vagy drágakövekről van szó, főleg alkatukból adódik, de amikor Gimli felfedezi a Helm-szurdok barlangjait, a Legolasszal beszélgetve váltig állítja: „Nincs az a törp, aki meg ne hatódnék ilyen gyönyörűség láttán. Durin népéből senki sem bányászna e barlangokban követ vagy ércet, még ha ott aranyat vagy drágakövet lelne is. Vajon te kivágsz-e egy virágzó ligetet tavaszidőn tűzifának?”19

Sajnálatos, sőt tragikus, de mi megtesszük. Be kell ismernünk, hogy a modern tudomány és technika – az ideológia (sőt kultusz), melyet szcientizmusnak nevezhetünk – mára teljesen megváltozott. Szinte elválaszthatatlanná vált a politikai hatalomtól, az üzleti profittól, s néha valóságos imádat övezi. Mindez legalább akkora problémát jelent a mi Középföldénken, mint Tolkien művében.

Ehhez az imádathoz képest a természet iránti önzetlen szeretetre és tiszteletre buzdítás igen erőtlen, de jóval több lehetőséget rejt. Olyan, mint friss, zöld hajtás a betonrepedésben […]

szándékosan figyelmen kívül hagyja

Gordon Robinson erdész szerint „nem kell hivatásos erdésznek lenni, hogy felismerjük a rosszul végzett erdészeti munkát, mint ahogy ahhoz sem muszáj orvosnak lenni, hogy felismerjük, ha valaki beteg. Ha a fa törzse rossz állapotban van, akkor beteg. Ha úgy tűnik, egy erdőre nem vigyáznak, akkor arra nem is vigyáznak.” Komoly szakmai felkészültség kell, hogy valaki szándékosan figyelmen kívül hagyja az igen megkérdőjelezhető okokra hivatkozó orvostudomány vagy kozmetikumgyártás nevében megkínzott állatok fájdalmának és gyötrelmének jól látható jeleit.

A jelenlegi angol miniszterelnök kertjét, egy több mint száz hektáros, óriási területet kizárólag árampóznák és elvétve néhány villa határolja: az élet teljes hiánya, leszámítva az egyentáblák évi gabonatermését. Pedig emlékezhetünk, hogy itt a környékbeli falusiak veteményeskertjei voltak, tele csalitokkal, rózsasövényekkel, füves területekkel, madarakkal, halastavakkal, tarajos gőtékkel. Essextől Yorkshire-ig ez jellemzi az angol mezőgazdaságot: „a vegyszerek, a gépek és a profit hajhászása” (természetesen az adófizetők pénzéből származó állami támogatások segítségével).20 Szinte mindenhol ez történik, pusztán a mérték és az ütem különbözik: szögesdrótok gyümölcsösök nélkül, ingázók autói buszok helyett, megtizedelt vadnövények, madarak és emlősök, privatizálás és fejlődés, miközben a közös zöld területek eltűnnek, és egyre nő a talajszennyezés. Tényleg puszta nosztalgiázás volna felhívni a figyelmet a fenntarthatatlan növekedésre (hogy szépen fogalmazzunk), és megkérdezni: valóban ezt akarjuk? Ha csupán középtávon nézzük, vajon kik a realistábbak: a hivatalos szakértők vagy az amatőrök, akik ezt a fejlődést ijesztőnek és erkölcstelennek tartják? Beleillik a képbe, hogy Tolkien szeretett malma meg a körülötte fekvő zöld vidék Sarehole-ban, ahol nevelkedett, és amelyről azt hitte, tönkre fog menni, néhány helyi lakos és középosztálybeli átlagember jóvoltából megmenekült a helyi önkormányzattól és a fejlesztőktől.

curry5 0430

Chris Kealy, flickr.com

Ahogy Richard Mabey írja, „az általános, modern sóvárgás, hogy a természethez fűződő kapcsolatunk alapja ne a birtoklás és a munka, hanem az érzékeken alapuló szellemi megújulás legyen, valójában a modern vidék szerepének keresése.”21 A Londonhoz hasonló nagyvárosok fennmaradt zöld terei és foltjai egy valaha természetes és közös, megtapasztalható és élvezhető világ utolsó maradványai.22 Mindez pusztán kis, de életbevágóan fontos része a mélyebb igazságnak, amelyről Hazlitt azt mondta, „a természet mindenki egyetemes otthona”.23 Mindannyian a természetben élünk, így a belőle fakadó, megvalósításra váró lehetőségek mélyen demokratikusak.

Fraser Harrison szavaival „mielőtt bármi mást megvédenénk, először az Otthon utáni sóvárgásunkat kell megőriznünk – vágyakoznunk kell a harmóniára, a békére, a szeretetre, a természetes növekedésre, és hinnünk kell a képzelet erejében –, mert ha ezt nem tartjuk életben, mindent elveszítünk.”24

 

1 R. R. Tolkien, The Letters of J. R. R. Tolkien (Szerk.: Humphrey Carpenter), London: George Allen & Unwin, 1981, 321, 342.
2 John Fowles, The Tree, St Albans: Sumach Press, 1992; (első kiadás: London: Aurum Press, 1979), 80.
3 J. R. R. Tolkien: ‘Leaf by Niggle’, in: Tree and Leaf, London: Unwin Hyman, 1998, 6.
4 Kim Taplin, Tongues in Trees: Studies in Literature and Ecology. Bideford: Green Books, 1989, 196.
5 J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004, 187. (Göncz Árpád fordítása).
6 i. m., III, 183; 1, 331–332. (Göncz Árpád fordítása)
7 Letters, 262.
8 Letters, 177.
9 J. R. R. Tolkien, A babó. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1975. 72. Szobotka Tibor fordítását módosítottam.
10 Tree and Leaf, 15.
11 A gondolat bővebb kifejtését lásd: Patrick Curry, ‘Magic vs enchantment’ című esszéjében, in: Journal of Contemporary Religion, 14(3), 1999, 401–402.
12 Tree and Leaf, 18, 49.
13 Letters, 177.
14 Tree and Leaf, 49–50.
15 Letters, 146, 200.
16 Letters, 146, 151; A Gyűrűk Ura, I, 354.
17 Lásd például Charles Webster, From Paracelsus to Newton: Magic and the Making of the Modern Science, Cambridge: Cambridge University Press, 1982.
18 Letters. 236. 190
19 Letters, 200; A Gyűrűk Ura, II, 186.
20 Guardian (1994, október 12.).
21 Richard Mabey, In a Green Shade, London: Unwin, 1985, 12.
22 Jaqueline Burgess, Carolyne M. Harrison and Melanie Limb, ’People, Parks and the Urban Green: A Study of Popular Meanings and Values for Open Spaces in the City’, Urban Studies, 25, 1988, 1–19.
23 William Hazlitt, ’On the Love of the Country’, 3–8 in Selected Essays of William Hazlitt (ed. Geoffrey Keynes), London: Nonesuch Press, 1970, 7.
24 Fraser Harrison, ’England, Home and Beauty’, 162–72, in: Second Nature (Richard Mabey és mások szerkesztésében), London: Jonathan Cape, 1984, 172.
felső kép | Joachim S. Müller, flickr.com