FÉLELEM A GÉPEK URALMÁTÓL ÉS A BUTLERI DZSIHÁD  

Ráközelítés: a science fiction

Idézet az Orániai Katolikus Bibliából: „Ne készíts gépezetet az emberi elme hasonlatosságára!” Ilyen című könyv nem létezik: a képzelet szüleménye. Ám a science-fiction alternatív univerzumainak egyikében ismert és fontos mű. Az univerzum teremtője Frank Herbert, amerikai science-fiction szerző, a műfajban klasszikusnak számító Dűne című regényfolyam, illetve az abból kinövő sorozat írója.^[1] A galaktikus civilizáció motívuma persze megihlette a filmipart is, a legújabb verzió a közelmúltban készült el.^[2] Herbert monumentális víziójában különféle erők vetélkednek a galaxis fölötti uralomért, a császári trón megkaparintásáért.^[3] A szerzőt a kései római birodalom és a középkor ihlette, de a történeteket technicizált világba helyezte: űrutazás, robotok, génmanipuláció, eugenika. A császári trónért vetélkedő feudális hűbérurak bolygók és naprendszerek felett uralkodnak; a cselekmény mozgatója a premodern harci-katonai ethosz köntösében megjelenő hatalomvágy. Egyfajta technicizált szociáldarwinista posztmodern világ ez, amelyben a varázstalanított modernitás mágiával és vallási próféciákkal átitatott valóságnak adja át helyét; ám a vallás a génmódosítással felturbózott tömegmanipuláció.

hömpölygő történet

Számunkra itt a valóságos világból kölcsönzött név érdekes. A szélesen hömpölygő történet fontos eleme, hogy a távoli múltban fellázadtak a gépek uralma ellen: ez volt a butleri dzsihád, melynek során elpusztították a nagy hatalmú gondolkodó masinákat.^[4] Az esemény bekerült a vallási iratokba: innen az írás kezdő mondatában idézett parancsolat.

Frank Herbert valóságosan létező személyre és az ő könyvére utal. A szerző Samuel Butler, a mű pedig az először 1872-ben megjelent Erewhon. A hosszú viktoriánus kor ellentmondásos valósága egyébként megihletett jeles kortárs science-fiction szerzőket. Elég William Gibson és Bruce Sterling briliáns, a gőz-punk vagy a kiber-punk zsánerbe sorolható regényére, A gépezetre utalni. Ez alternatív történelem, azaz uchrónia, amelyben a napóleoni háborúk utáni évtizedekben az angol politikai elit gépimádó frakciója, a radikálisok – Lord Byron vezetésével – felülkerekednek a konzervatívokon, és az események elkanyarodnak a valóságos történelem pályájától. Fura hibrid civilizáció emelkedik fel, amelynek arculatát a gőzgép és a matematikus Charles Babbage – aki ugyanúgy valóságos személy, mint Byron – zsenije által létrehozott gőzmeghajtású, lyukkártyás számítógép határozzák meg. A könyvben a számítógépre támaszkodó totális állami kontroll erői és az alternatív viktoriánus történelem hackerei, a klakkerek – akik a számítógépben, hasonlóan az 1990-es évek posztmodern gondolkodóihoz, az egyéni autonómia és a művészi kreativitás eszközét látják – küzdenek egymással. Ebben az alternatív 19. században játszódó kiber-punk történetben saját korunk dilemmáira ismerünk: arról folynak a viták, hogy a világháló vajon új, totális megfigyelésen alapuló digitális zsarnokságba torkollik vagy éppen ellenkezőleg, új digitális demokrácia lehetőségét alapozza meg.^[5] A sztorihoz autentikus történelmi hátteret ad a viktoriánus korszak nagyon is valóságosan létező szenvedélyes érdeklődése a Gép – így nagybetűvel – iránt, amely a korszakban mindvégig egyszerre rajongás és paranoiás félelem tárgya.^[6]

A viktoriánus kor és az evolúciós paradigma

Igen hosszú korszak ez: Viktória királynő 1837-ben lesz Nagy Britannia uralkodója, s 1901-es haláláig ül a trónon. A viktoriánus éra kezdete a napóleoni háborúkat lezáró 1815-ös békerendezés által kialakított világ, s a 20. század elején ér véget, amikor a horizonton már fölsejlenek az első világháború kontúrjai. Átmeneti időszak; a gyarmatai révén több kontinensre átnyúló Brit Birodalom aranykora. A Pax Britannica a 19. század második felétől a századvégig tart – az új kihívók, az 1871-ben kikiáltott német császárság, s a tengerentúli kolosszus, az USA csak a század végén jelentkeznek.

metafizikai küzdelem

A viktoriánus kor évtizedeiben jelenik meg és válik meghatározóvá a modern technológia problematikája a tudományban, a filozófiában és az irodalomban. Az organikus és mechanikus dichotómia. Az ellentétpár a felvilágosodás racionalizmusát opponáló romantika terméke: ez állítja szembe a mesterséges, természetidegen, a diszkurzív racionalitás eredményeként létrejövő mechanikus szférát a természet működésmódjai által alkotott organikus szférával. A mechanikus számos dolgot jelent, a társadalomszervezéstől és politikától a világot ok–okozati sémákkal meghatározott determinisztikus gondolkodásmódig és a 19. század elejétől kibontakozó gépi technológiáig; úgyszólván mindent, amit általában a felemelkedő modern világ jellemzőiként tartanak számon. Sokan úgy vélik, koruk lényege az organikus és a gépi princípium metafizikai küzdelme, ahogyan Thomas Carlyle megfogalmazta: „Ha arra kényszerülnénk, hogy korunkra egyetlen jelzőt válasszunk, kísértésbe esnénk, hogy ne heroikus, vallási, filozófiai vagy morális korszaknak nevezzük, hanem mindenekelőtt mechanikus korszaknak. Ez a Gépezet korszaka, a szó minden belső és külső értelmében.”^[7]

A Gépezet korszakának emblematikus szereplője a gőzgép. Nagy Britannia itt is lépéselőnyben van, nagyon sokáig utcahosszal előzi a kontinentális Európát: a gőz átalakítja a közlekedést, a gyáripart, a táj arculatát; a régi vidéki Anglia, a nosztalgikusan emlegetett merry old England bukolikus képének éles ellentéteként megjelenik, s a mindennapi életet és gondolkodásmódot egyre inkább meghatározza az új iparvárosok csúf, füstös valósága. Ha összehasonlítjuk Charles Dickens 1836-os Pickwick Klub regényének Angliáját az 1854-es Nehéz időkben lefestett, a kokszváros uralta Angliával, érthetővé válnak a heves és ambivalens reakciók, a nemegyszer erős averzió, amely a viktoriánus korszak kultúrkritikáját jellemzik, Thomas Carlye-tól és John Ruskintól William Morrisig és H. G. Wellsig.

Organikus és mechanikus dichotómiája a korszak köz- és tudományos gondolkodását meghatározó evolúciós paradigma keretében jelenik meg – mondhatni: benne van a levegőben. Ám az evolúciós elmélet korántsem egységes, megvan a maga evolúciója: hosszú történet, számos szereplővel.^[8] A francia Jean-Baptiste Lamarck, az evolúciós paradigma egyik első nagy alakja még a század elején a különböző földtörténeti rétegekből származó állat- és növénymaradványokból jut arra a következtetésre, hogy az élővilág időbeli folyamat során bontakozott ki. De a legismertebb Charles Darwin, aki a Beagle nevű hajón tett 1831–36 közötti utazásai során végzett kutatásaira támaszkodva hazatérte után még két évtizedig dolgozik a teórián, és 1859-ben megjelenteti A fajok eredete című könyvét, amely az evolucionizmus bibliájává válik. Az elméletet tudománnyá Charles Darwin tette. Lamarck és Darwin koncepciója számos ponton eltér; abban a kérdésben pedig, hogy mi az evolúció mozgatórugója, kifejezetten szemben állnak. Lamarck a szerzett tulajdonságok öröklődését teszi meg a változások okának, Darwin a természetes kiválasztásban, a környezeti változásokhoz való sikeres alkalmazkodásban találja. Ide megy vissza a két, egymással dühödt vitákba keveredő irányzat, a lamarckizmus és a darwinizmus. Előbbi hívei egy teleologikus, irányított evolúció mellett érvelnek – a télosz, vagyis a változást mozgató cél az organizmusok belső dinamizmusának eredménye; Henry Bergson ezt nevezi majd élan vitalnak, vagyis az élet belső mozgatóerejének, életlendületnek^[9] – míg a darwinista iskola a kívülről jövő környezeti stimulusban látja az evolúciós változások okát. A biológia 20. századi fejlődése egyértelműen Darwint igazolta. A darwini teóriából kinövő modern evolúcióelmélet valójában nem a komplexitás növekedéseként értelmezett fejlődést magyarázza, hanem a fajok eredetét, ahogyan a könyvcím is jelzi.^[10]

Ami számunkra most lényeges, hogy organikus és mechanikus, vagyis szerves és gépi ellentéte az evolúciós paradigmán belül átértelmeződik.

dühödt vita

Az evolúció elmélete alapvetően befolyásolta a természettudományok és társadalomtudományok lehetséges viszonyáról vallott koncepciókat is. Az ugyancsak 19. században megjelenő szociológia jól tudta alkalmazni az evolúciós teóriát. A 19. századi – a század végére kifáradó és az első világháború után alapjában megkérdőjelezett – progresszivista világkép számára új perspektívát kínál az evolúció elmélete;^[11] ugyanakkor sok problémát is fölvet. Ha a fejlődést egyre komplexebb rendszerek kialakulásának tekintjük, és ezt a kritériumot átvisszük az emberi történelem területére, különösen élessé válik az ellentét, amely a természetes kiválasztás hívei és az irányított evolúció képviselői között oly dühödt vitát kavart a viktoriánus korszak évtizedeiben.^[12]

A természetes kiválasztás darwini koncepciója túl mechanisztikus megoldásnak tűnt a kortárs kritikusok számára. Ám közelebbről megvizsgálva érdekes paradoxonra kell felfigyelnünk – írja Robert M. Young.^[13] Darwin elmélete ugyanis specifikus. A biológia területén ad szaktudományos magyarázatot az élővilág fajainak kialakulására – így joggal vélekedik úgy a tudománytörténet, hogy Darwin volt az első, aki tudományos teóriát formált a maga korában ismert, de tudományos formában nem alátámasztott hipotézisből. Ezzel szemben ott van a teória elképesztően általános hatása: jószerivel nem található a korabeli tudománynak és kultúrának olyan szegmense, amelyet ne befolyásolna. Vajon igaza van-e Lewis Mumfordnak – Samuel Butler munkásságának és személyiségének nagy csodálója ő^[14] —, hogy Darwin könyve azért válhatott egy hosszú korszak bibliájává, mert a természetes kiválasztás mechanizmusa alkalmasnak bizonyult a korlátozatlan, szabadversenyes kapitalizmus kíméletlen valóságának nem csupán a magyarázatára, hanem – morális alapú – legitimációjára?^[15] Ha ugyanis ez a természettörvény a legalkalmasabb a túlélésre, miért volna baj, ha hagyjuk érvényesülni az emberi életben? Ám, ha el is fogadjuk ezt a funkcionalista magyarázatot, választ nem ad arra, hogy Darwin elmélete miért alkalmas a funkció betöltésére. Robert M. Young a darwini teória nyelvezetének kétértelműségében, antropomorfizálásában találja meg az okot. A természetes kiválasztás a korabeli kontextusban óhatatlanul fölveti a kérdést: ha van kiválasztás, ki az, aki kiválaszt? Szóval előkerül Isten szerepének igen-igen kényessé vált kérdése. A modernitás kezdete óta probléma ez, méghozzá egyre akutabb probléma. Newton matematikával leírható univerzális fizikai törvények által működtetett világegyetemében Isten óhatatlanul háttérbe szorul – jóllehet maga Newton, hasonlóan a természettudósok többségéhez, mélyen hívő ember, aki teológiai traktátusokat ír a János jelenéseiről.^[16] Aztán a 19. században központi kérdéssé lesz a világ teremtésének problémája; a geológia, majd a biológia felismeréseinek nyomán felül kell vizsgálni az egyszeri isteni teremtés eredményeként létrejött statikus világ koncepcióját. A hagyományos teológiai probléma, hogy egy abszolút jó és mindenható Isten eszméje miképpen egyeztethető össze a világban jelenlevő rossz-szal, most kiegészül egy másikkal. Vajon az új biológiai fajok természeti törvények szerinti létrejötte miképpen egyeztethető össze az isteni cél által vezérelt – teleologikus – univerzum képével? Ez az alapja az egész 19. századon végighúzódó – később újra és újra előkerülő – dühödt vitának az isteni tervezés és a mechanikusan, személytelenül működő természetes kiválasztás hívei között. Samuel Butler is emiatt fordul szembe a kezdetben rajongva csodált Darwinnal.

Darwinra cambridge-i egyetemistaként erősen hatott a korszak neves vallásfilozófusának és teológusának, William Paley-nek a Természeti teológia, avagy Isten tulajdonságai és létezésének bizonyítékai című műve. Az 1802-es könyvben a szerző úgy érvel, hogy a természettudomány és az arra épülő mechanikus világkép korántsem összeegyeztethetetlen a keresztény hittel.^[17] Gondolatmenetének központi eleme a népszerű metafora, amely Isten és az általa teremtett világ viszonyát az óra és az órásmester kapcsolatához hasonlítja. Az órának megvannak a maga működéstörvényei, amelyek a szerkezet mozgását szabályozzák, nincsen szükség isteni beavatkozásra; ám a szerkezet maga mégiscsak az isteni tervezés eredménye. Vagyis az óra létezése feltételezi az órásmestert.^[18] Nyilvánvaló a kompromisszum szándéka: megmenteni Isten eszméjét a diadalmasan előretörő tudomány korában, ám nem kevésbé nyilvánvaló, hogy – a premodern koncepcióhoz képest^[19] – mégiscsak visszavonulás ez. Az órásmesternek csak akkor kell beavatkoznia, ha a szerkezet elromlik – ez az isteni csoda esete –, egyébként Isten tétlenségre kárhoztatott, létezése elhalványul. A cselekvő Isten hite fokozatosan deizmussá változik.

szilárd törvények

Darwin A fajok eredetének megírása után, a természetes kiválasztás mechanizmusának teóriájára támaszkodva elutasítja az isteni tervezés eszméjét. Önéletrajzában írja: „Jóllehet életemnek egy meglehetősen kései periódusáig nem foglalkoztam túl sokat egy személyes Isten létezésének kérdésével, itt most leírom bizonytalan következtetéseimet, amelyekhez el kellett jutnom. A természetben levő tervezésnek Paley által behozott régi érve – amely számomra korábban oly meggyőzőnek tűnt – elesik, most hogy felfedeztem a természetes kiválasztás törvényét. Például többé nem érvelhetünk úgy, hogy a dupla fedelű kagyló két fedele közötti csodálatos záróizmot éppen úgy egy értelmes lénynek kellett teremtenie, ahogyan az ajtó zsanérját egy embernek. Úgy tűnik, hogy nincsen több tervezés a szerves létezők változatosságában és a természetes kiválasztás működésében, mint abban, hogy éppen merre fúj a szél. A természetben minden szilárd törvények eredménye.”^[20]

Ez a szövegrészlet – amely a kötet Darwin vallási nézeteivel foglalkozó részében található – több szempontból is érdekes. Miközben elutasítja a tervezett evolúció gondolatát, mondván, hogy a természetes kiválasztás ezt megcáfolja, érezhető egyfajta bizonytalanság is. Ez visszaköszön leveleiben is; egy helyütt kifejti, hogy a világegyetemnek mint egésznek a szemlélete az embert arra indítja, hogy egy isteni teremtő művének tartsa, ugyanakkor a természetes kiválasztás mechanizmusának ok–okozati törvénye kizárja a konkrét esetekben az isteni tervezés gondolatát. Másutt, egy másik, 1860-as levélben – a teodícea problémára utalva ad hangot kétségeinek: a világban túlságosan sok a szenvedés és a nyomorúság ahhoz, hogy a konkrét esetek mögött jóakaratú és mindenható Isten közvetlen működését tételezzük föl.^[21] Ugyanakkor pár mondattal később azt írja, hogy nem kell ebben ateizmust látni, mert ha a világ egészét nézi, maga is hajlik valamiféle tervező Isten gondolatának elfogadására, viszont a kijelentés súlyát nyomban erősen csökkenti azzal, hogy az egyes esetekre vonatkozóan – amik ugye ok-okozati törvényszerűségek következményei – már korántsem tartja ezt elfogadhatónak. A dolog meghaladja az emberi értelmet – így summázza álláspontját.^[22] Míg másutt olyat is ír, hogy a feltételezés, amely szerint Istennek személyesen, közvetlenül kellene bíbelődnie minden részlettel, csorbítja a méltóságát. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy az ok–okozati relációkból, vagyis a szigorúan vett tudomány szférájából száműzi az isteni tervezés hipotézisét. Nem is lehet ez másként, hiszen a természetes kiválasztás mechanizmusának leírásakor a túlélésért folytatott harcból indul ki: támaszkodik R. T. Malthus híres tézisére, amely eredetileg az emberi társadalomra vonatkozott.^[23] Ennek értelmében az előállított élelemmennyiség a számtani sorozat szerint nő, míg a népesség mértani sorozat szerint; elkerülhetetlen az öldöklő küzdelem az ennivalóért. A harc oka tehát a természeti erőforrások szűkössége.^[24] Malthus tétele mai, ökológiai perspektívából arra hívja fel a figyelmet, hogy a Földnek mint zárt ökológiai rendszernek korlátozottak az erőforrásai és – jóllehet a modern technológia jelentősen megváltoztatta a helyzetet – nem képes végtelen számú népesség eltartására.^[25]

Az álláspontok között igen heves viták zajlanak – a legismertebb a Thomas Henry Huxley és a Samuel Wilberforce püspök közötti 1860-as összecsapás^[26] –, valójában az egész korszakban nagy számban léteznek a közvetítés szándékával fellépő kompromisszumos értelmezések. Amit majd Samuel Butler mechanisztikus felfogásként utasít el, annak precíz és részletes kifejtését a Darwin bulldogjaként is emlegetett Thomas Henry Huxley, a mester egyik leghívebb tanítványa adja, aki 1874-ben írt, a karteziánus gondolkodást részletesen elemző esszéjében a gépezet-metafora mellett tör lándzsát. Szerinte Descartes-nak az állatokra mint Isten által teremtett gépezetekre vonatkozó koncepciója hasznos és alkalmazható az ember működésének leírásához, beleértve a tudati működést, tehát beemelhető az evolúcióelméletbe. A tudat epifenomén, vagyis utólagos jellegű anyagi hordozójához, az agyhoz képest. Valamennyi tudatállapot visszavezethető az agy-szubsztancia molekuláris változásaira. Az ember olyan tudattal felruházott automata, amelyik rendelkezik szabad akarattal; számos vonatkozásban képesek vagyunk azt tenni, amit szeretnénk. Ám ez nem befolyásolja a múltból a jelenen át a jövőbe nyúló ok–okozati láncot, amely a létezés rendjét alkotja. Tudja – írja –, hogy ezért fatalistának, materialistának és ateistának fogják tartani. Ám ezek igaztalan vádak. Nem fatalista, mert a szükségszerűséget nem a valóság szférájában alapozza meg, hanem logikai elvnek tartja, nem materialista, mert nem tudja elgondolni az anyag létezését azon elme nélkül, amelyben tükröződik, s nem is ateista, mert úgy véli, hogy a létezés végső okainak kutatása meghaladja szellemi erejét.^[27]

Ám az ellentábor nem fogadja el a Huxley-féle evolúció-értelmezést, s támadásaik mindenekelőtt a természetes kiválasztás koncepciójára irányulnak. Az ellenlábasok között ott van Samuel Butler, aki az élő organizmusok belső teremtőereje által irányított evolúcióról szóló neo-lamarckiánus színezetű koncepciót vallja. Butler az evolúció témáját összekapcsolja a modern technológiát központba állító viktoriánus kultúrkritikával.^[28]

Samuel Butler (1835–1902), a korabeli viktoriánus tudományosság és irodalom fenegyereke

Az alcímben szeplő meghatározást – érezhető büszkeséggel – ő állítja önmagáról, a halála után kiadott, nevét széles körben ismertté és elismertté tevő, naplószerű, aforisztikus megjegyzésekkel teli, szubjektív élményeket és tudományos töprengéseket elegyítő Jegyzetfüzetekben.^[29] Kortársai is így gondolják. A címkét mindenekelőtt Darwinnal folytatott vitájával érdemli ki. Pályafutása kétségkívül rendhagyó. Az anglikán papi családból származó – nagyapja püspök, apja lelkész – Butlert szülei papi pályára szánják,^[30] a családi hagyományokat folytatva Cambridge-ben, a St. John’s College-ban tanul, kitűnő eredménnyel végzi el klasszikafilológiai, görög és latin stúdiumait, lelkesen vesz részt a kollégium életében. Tanulmányai befejezése után egy londoni egyházközséghez kerül, ahol – a korabeli gyakorlatnak megfelelően – laikus kisegítőként szolgál néhány hónapot. Ám az induló egyházi karrier megtörik, s Butler– miután meghasonlik a hazulról hozott vallásossággal – sohasem jut el a felszentelésig. Családja megdöbbenésére – és persze mélységes rosszallására – művészi ambíciói támadnak: festő szeretne lenni. Ki is próbálja magát ezen a pályán. Ám ezt megelőzően van egy – meghatározónak bizonyuló – kitérő. 1859–64 között Új-Zélandon tölt el 5 évet, ahol juhtenyésztő farmerként kezd új életet.^[31] A pályamódosítást apja is támogatja, aki a gazdálkodást és az üzleti vállalkozást gentlemanhoz inkább illő elfoglaltságnak találja, mint a festészetet. Az új-zélandi intermezzo – meglepő módon, hiszen a gazdálkodást illetően sem egyéni tapasztalat, sem családi tradíció nem állt rendelkezésére – anyagilag sikeresnek bizonyul: Butler jól gazdálkodik: megduplázza az apjától kapott summát. Ez lehetővé teszi a független életvitelt. Visszatérése után Londonban telepszik le, s a Clifford’s Inn-ben bérel apartmant, amelyben – későbbi rendszeres itáliai tartózkodásait leszámítva – haláláig él. Új-Zélandról hazatérve újra fest, és bár van néhány kiállítása, nem tud befutni. Az ismertséget szépírói és kritikusi – utóbb fotográfusi – tevékenysége hozza meg. Tollforgató úriember, literary gentleman lesz belőle: az első lépést az irodalmi pályán az 1872-ben – először névtelenül megjelenő – Erewhon jelenti. Ez az a könyv, amely némi bevételt is hoz – írásai nemigen keltik föl a kortársak érdeklődését. A Jegyzetfüzetekben ennek pozitív oldalát emeli ki: az alkotói teljesítménynek nem tesz jót, ha a szerző szeme előtt az anyagi haszon lebeg. Ironikus módon az Erewhon viszonylagos sikere az olvasók körében egy félreértésnek köszönhető: az eladási példányszám addig magas, míg a vásárlók azt hiszik, hogy a névtelenül megjelent első kiadás szerzője az arisztokrata kortárs, az ismert író, Sir Edward G. Bulwer-Lytton, akinek 1871-ben jelenik meg az Eljövendő faj című utópisztikus – szatirikus science-fiction regénye, amely ugyanúgy az evolúciós teóriát köti össze a technológiai problematikával, mint az Erewhon.^[32] A közönség – tévesen – azt hiszi, hogy az utóbbi az Eljövendő faj folytatása, ám amikor a második kiadás címlapján megjelenik a valódi szerző neve, a vásárlókedv radikálisan megcsappan. Butler igazából csak halála után kerül be a brit irodalmi kánonba, amikor a Jegyzetfüzetek és A minden testnek útja című regénye eljut az olvasókhoz.^[33]

Butler műkedvelő, aki formális természettudományos képzésben nem vesz részt, az egyetemen nem hallgat biológiai stúdiumokat, és nem folytat saját kutatásokat. Mégis – miután az Erewhonban eljátszik a technológiai evolúció gondolatával – négy könyvet ír a témáról: Élet és szokás, Régi és új evolúció, Tudattalan emlékezet, Szerencse vagy ravaszság mint a szerves változás fő eszközei.^[34] Ezek az evolúciós teória nemzetközi – az angol mellett a német és francia – irodalmának alapos ismeretéről tanúskodnak, de a korabeli brit szakmai közvélemény – néhány kivételtől eltekintve – rosszallólag fogadja műveit. Ezen nemigen lehet csodálkozni, hiszen a biológia professzionalizálódása – a többi élet- és természettudományhoz hasonlóan – éppen ezekre az évtizedekre tehető. A korabeli szaktudományos elutasítás valójában csak a Darwin–Butler vita elmérgesedése után következik be. Eleinte tudomány-népszerűsítési szempontból hasznosnak, valamint – stílusuk és hangvételük miatt – üdítőnek és inspirálónak találják írásait. ^[35] A Darwin-tanítványok utóbb mélységesen felháborodnak, hogy egy dilettáns támadni merészeli az evolúciós teória élő klasszikusát, a szentként tisztelt Mestert. A polémia elmérgesedéséhez maga Butler is hozzájárul személyeskedő hangvételével.

kikopnak a használatból

A fajok eredetének 1859-es megjelenése egybeesik Butler új-zélandi tartózkodásának kezdetével. Mohón és nagy lelkesedéssel olvassa a könyvet, amely – sok más kortársához hasonlóan – számára is meghatározó. Ezt recenziója és az ezt követő, Darwinnal folytatott levélváltás bizonyítja.^[36] Az 1872-es Erewhon fontos előzménye három rövid írás, amelyek ugyancsak az evolúciós teóriára adott reflexiók.^[37] Ezekben a gépi evolúció problematikája van a gondolatmenet fókuszában – a szövegeket Butler később beépíti könyvébe. A gondolat nem tőle származik. Úgyszólván adja magát a dolog: a Gépnek mint a viktoriánus korszak uralkodó metaforájának és a szaktudományos berkeken túllépő, uralkodó ideológiává váló darwinizmusnak egymásra találása az adott közegben szükségszerű. 1860-ban Darwin amerikai kollégája és barátja, Asa Gray három egymást követő folytatásban ismerteti és elemzi A fajok eredetében kifejtett evolúciós teóriát.^[38] Összehasonlítja a biológiai evolúció Darwin-féle koncepcióját az ember által létrehozott és használt technológiák átalakulásának, módosulásának, megújulásának, tökéletesedésének folyamatával, és úgy látja, ez igen-igen emlékeztet arra, ahogyan a természetben az élő szervezetek megváltoznak és átalakulnak, az életképtelen variánsok eltűnnek, kikopnak a használatból. A hatékonyabb, jobb eszközök és gépezetek átveszik a helyüket. Nagyon úgy tűnik, a technológiai változások menetét olyan mechanizmus irányítja, ami hasonló a természetes kiválasztás Darwin által leírt működésmódjához.

Egy nehezen besorolható könyv: Erewhon

A technológiai evolúció problematikájával foglalkozó gondolatmeneteket Butler három, A gépek könyve összefoglaló címet viselő fejezet formájában építette be művébe. Az első kiadás 1872-ben jelent meg, ezt 1901-ben átdolgozta, kibővítette, beillesztve két új fejezetet a növények és az állatok jogairól. Nem könnyű meghatározni a könyv műfaját. A cím – Erewhon (Butler az első kiadás előszava előtt külön felhívja a figyelmet a helyes kiejtésre) – eligazítani látszik: ez ugyanis anagramma, amely a nowhere, vagyis a semerre szó átalakításából származik. Ez utópiát, netán disztópiát sejtet, azonban többről van szó. Az egész művet átható irónia és szatirikus jelleg a Jonathan Swift-féle utazásos, utópikus keretben tálalt társadalomszatírával rokonítja a művet. És hát nem alaptalan az a megközelítés sem, amely a science-fiction előfutárát tiszteli Butlerben. A könyv polifonikus jellege nagyon különböző interpretációkat tesz lehetővé.^[39] A. L. Morton az angol utópiáról szóló monográfiájában joggal mutat rá, hogy Butler az Erewhonban egyfajta ’kint is vagyok, bent is vagyok’ pozíciót foglal el korának brit valóságával szemben. A briliáns és excentrikus anglikán lelkészfiú a paplak ablakán kihajolva nagy távolságtartással és szatirikusan ír a viktoriánus társadalomról, ugyanakkor mégis benne marad; ez sajátos ízt ad az Erewhonnak.^[40]

A cselekmény kiindulópontját Butler saját új-zélandi élményei adják. A kalandjait elmesélő beszélő – aki az első kiadásban névtelen, s csak az 1902-es folytatásból, az Újra Erewhonban-ból tudjuk meg, hogy Higgsnek hívják – kalandjai egy meg nem nevezett déltengeri gyarmaton kezdődnek, ahol egy juhtenyésztő farmján dolgozik, abban a reményben, hogy egy idő után önálló vállalkozásba kezdhet. Vonzzák a látóhatáron húzódó hegyek, amelyek mögött gazdag legelőket remél, ezért fölkerekedik, s kalandos úton átvág a hegyláncon, ahol Erewhonra talál. Idegen civilizációba csöppen. A helybeli kecskepásztorokkal történt első találkozás bukolikus idillt sejtet – ez megint csak a korabeli brit valóságra utal: Új-Zélandot a leendő gyarmatosok számára az angol gyarmatpolitika ilyesféle helyként festi le. A valóság azonban egészen más. Az idegent a helybeli hatóságok alapos vizsgálatnak vetik alá, kikérdezik, holmiját átkutatják. Nagy megdöbbenésére zsebóráját óriási botránkozással fogadják: kiderül, hogy birtoklása bűncselekmény. Csak nehezen tudja kimagyarázni a dolgot, egy időre börtönbe is zárják. Előtte azonban megmutatnak neki egy múzeumot, ahol régi szerkezetek – gőzgépek, vasúti kocsik – vannak. A koruk mellett a legfeltűnőbb vonásuk, hogy mind megrongáltak, töröttek. Az idegennek egyébként is feltűnik, hogy a helybeliek nemigen használnak gépeket: az a benyomása támad, mintha a 12–13. századi Európában járna; ezzel szemben a múzeumban látott gépmaradványok megmutatják, hogy az ország valamikor már átélt olyan technológiai forradalmat, mint amilyen Nagy-Britanniában, majd a világ többi részén zajlik a 18–19. században. Ez az indítás megelőlegezi a poszt-technológiai társadalom vízióját, amely A gépek könyve című fejezetekben kerekedik ki. Az utazót a királyi udvarból jövő parancsnak engedelmeskedve a fővárosba szállítják. Hosszú, egyhónapos utazás veszi kezdetét. Amikor a fővároshoz közeledve eltávolítják szeméről a kötést, látja, hogy az út, amelyen haladnak, valamikor vasúti töltés volt. Az egyik nagyobb városban látogatójától, aki az esztelenség kollégiumának hallgatója volt, első ízben értesül arról, hogy mi történt néhány évszázaddal korábban. Erewhon magasabb technológiai színvonalat ért el, mint a jelenlegi Európa, ám egyre inkább erősödött a félelem, hogy a gépek az emberi faj fölé kerekednek. Nagy viták és viharos események után a hipotetika – az esztelenség kollégiumának fő tárgya – egyik professzora a gépek elpusztítását javasolta, ami a regény cselekménye előtt 271 évvel végül be is következett.^[41]

szatíra

A fővárosba érkezve egy gazdag üzletembernél szállásolják el: háza egy hajdani vasútállomás impozáns romjaira néz.^[42] A helyiek által kiváló férfiúként emlegetett házigazda, Nosnibor a közelmúltban nagy összegű pénzügyi visszaélést követett el egy özvegyasszony kárára. Higgs megdöbbenésére az erewhoniak ezt egyáltalán nem tekintik bűncselekmények. A történetnek ezen a pontján az egymás után sorjázó fejezetek a viktoriánus társadalom intézményeinek szatíráját adják. Butler kedvenc módszere a megfordítás.^[43] A sikkasztást elkövető házigazda esetével kapcsolatosan megtudjuk, hogy amit Nagy-Britanniában bűnnek tekintenek, azt itt egyfajta morális betegségnek vagy fogyatkozásnak látják; míg a testi betegséget igen szigorúan, börtönnel, horribile dictum halálbüntetéssel sújtják, a pénzügyi visszaéléseket elkövetőket orvosi kezelésben részesítik. Ha valaki 70 éves kora előtt megbetegszik, súlyos jogi következményekkel kell szembenéznie. Az utazó részt vesz olyan tárgyaláson, ahol a tüdőbaj bűnében elmarasztalt vádlott életfogytiglani büntetést kap – és még szerencsésnek mondhatja magát, mert hajdanában ezt halálbüntetéssel sújtották. A bíró a vádbeszédben súlyosbító körülményként említi, hogy ebben az esetben visszaeső személyről van szó, akit az előző évben hörghurut bűnében már elmarasztaltak, és fiatal kora ellenére – 23 éves – már 14 alkalommal volt börtönben kisebb-nagyobb betegségek miatt.^[44]

A balszerencse ugyancsak büntetőjogi megítélés alá esik. A bíróság előtt felelősségre vonnak egy fiatalembert, akit kiskorúsága miatt kinevezett gyámja kiforgatott vagyonából. Az ifjú védekezésében tapasztalatlanságára hivatkozik, továbbá azt hozza fel mentségére, hogy túlságosan tisztelte kijelölt gyámját, és nem volt olyan, a jogban járatos tanácsadója, akihez fordulhatott volna. Erre a bíró szigorúan megfeddi: „Fiatal barátom, ne beszéljen ostobaságokat! Az embereknek nincsen joguk fiatalnak, tapasztalatlannak lenniük, módfelett tisztelni gyámjukat és híjával lenniük jogban járatos tanácsadónak. Ha az ilyesfajta tapintatlanságokkal felháborodást kiváltva sértik barátaik erkölcsi érzékét, akkor számíthatnak arra, hogy ezért megfelelő módon bűnhődniük kell!”^[45] Ez is történik: a bíróság az ifjút a kilencfarkú macskával végrehajtandó 12 korbácsütésre ítéli, továbbá kötelezi, hogy bocsánatot kérjen a vagyonából kiforgató gyámtól. Butler a korabeli brit törvényszéki tudósításokból szinte szó szerint idéz a tényállásokat ismertető és az ítéletet indokló bírói beszédekből; az erewhoni tárgyalásokat elmesélve csupán az elkövetett bűnöket változtatja meg.^[46] De nem csupán szatíráról van szó; Butler morállal és vallással kapcsolatos nézetei tükröződnek. Hagyatékából előkerült egy 1860-ban névtelenül kiadott orvosi és filozófiai értekezés, melynek szerzőjéről csupán annyi tudható, hogy orvosi diplomával rendelkezik. A szerző bírálja a kereszténységet, mert lebecsüli a testet, jóllehet a bűnök eredete a testben gyökeredzik. A lélek csupán a test epifenoménje, vagyis egyfajta funkciója; a testét elhanyagoló egyén nem lehet erényes. A morál forrása nem az isteni kinyilatkoztatás, hanem a természeti törvény. A boldogság és az egészség az erényes élet jele. Olyan új természeti vallásra van szükség, amely a moralitást a testi egészségben alapozza meg. Jóllehet a szerző a természet és nem Isten törvényeire hivatkozik, azt a morálteológiai nyelvet használja, amely az eredetileg lelkésznek készülő Butler számára ismerős Joseph Butler és William Paley naturálteológiai munkáiból. Ezekben a Newton-féle világegyetem rendje és tervezettsége egy jóindulatú Istenre mutat.^[47] Ám A fajok eredete arra ébresztette, hogy a naturálteológiai előfeltevések összeegyeztethetetlenek a darwini evolúciós koncepcióval: Darwinnál Isten helyébe a természetes kiválasztás lép. Szociáldarwinista olvasatban^[48] – ami egyáltalán nem idegen Butlertől – a moralitás bázisa a túlélési képesség; a gyengeség és a betegség a természeti törvény ellen való. A polgári törvénynek a természetes kiválasztást kell megerősíteni – az erewhoni társadalom nagyon határozottan a fajnemesítés, az eugenika elvét vallja. Ezt már az elejétől sejteti a szerző, amikor is hőse visszatérően elcsodálkozik azon, hogy az erewhoniak között nemigen akad rút és gyenge.

megnyomorítottak

Az erewhoni vallási intézmények és hiedelmek leírásában saját fiatalkori spirituális válságának motívumai köszönnek vissza. Ebben a furcsa országban kétféle vallás van. Az egyik ünnepnapi, amelynek kultuszhelyei a pompás épületnek kialakított zenei bankok. Azért bankok, mert saját valutájuk van, amelynek azonban a hétköznapokban semmiféle tényleges kereskedelmi érteke nincsen; ezeket sehol másutt nem fogadják el. De jó híre megőrzése érdekében minden erewhoni tart magánál valamennyit a zenei bankok által kibocsájtott bankjegyekből, és súlyt helyez arra, hogy polgártársai időnként lássák is ezeket. A zenei bankok pénztárosai – alig leplezett utalás az anglikán papságra – a szentség és kegyesség látszatára igen ügyelő emberek, ám pszichés fejlődésükben megnyomorítottak, akik egészségesebb lelkületre tehettek volna szert, ha valamilyen más foglalkozást választanak.^[49] A fejezet végén Butler általános megjegyzést tesz a vallás szerepéről: a vallás az emberi társadalmakat összetartó kötőanyag, amely sok generáció ösztönös bölcsességét és tapasztalatát sűríti. Baj akkor van, ha a közelmúlt nemzedékei sekélyes racionalitásból levont múlékony következtetésekre támaszkodva eltorzítják azt.^[50] Az elbeszélő végső benyomása, hogy az erewhoniak nagy vallási átalakulás küszöbén vannak. Az 1902-es Újra Erewhonban cselekményének ez lesz a középpontjában.

A mindennapokban az erewhoniak különféle bálványoknak hódolnak, de életük középpontjában Ydgrun istennő áll, aki egy mindenható és mindenütt jelen levő Isten attribútumaival rendelkezik, ám a legkevésbé sem emelkedett és magasztos az alakja. Éppen ellenkezőleg: abszurd és kegyetlen vonásai is vannak. Tisztelői tetteikkel magasztalják, miközben szóban gyakorta megtagadják; a képmutatás vallása ez. Itt a viktoriánus Nagy-Britannia intézményeiről adott szatíra megbicsaklik. Ydgrun istennő legkövetkezetesebb követőit Butler az angol gentleman idealizált vonásaival ruházza fel. Nagylelkűek, lovagiasak, bátrak; bár lenézik a köznép vallási hiedelmeit, színleg elfogadják azokat, tudván, hogy képmutatás és konformizmus nélkül nem működik a társadalom.^[51]

kvázi-vallás

Butlernek ez őszinte meggyőződése, ami a személyiségében mélyen gyökerező ambivalenciát tükrözi; elutasítja és elfogadja a viktoriánus társadalmat, intézményrendszert és moralitást. Távolságot tart, ugyanakkor pragmatikusan el is fogadja azt, amiről szatirikus képet fest. Az egyén életcélja a boldogulás a versengő, ám hierarchikus brit osztálytársadalomban. Butler mélyen elitista: a társadalmi piramis tetején a gentleman áll, akinek jóindulatú, pragmatikus cinizmusa biztosítja a társadalom zökkenőmentes működését. A gentleman mélyen lenézi a köznép alantas szokásait és babonáit, de óvakodik ennek hangoztatásától; színleg elfogadja azt, amiben egyáltalán nem hisz. Butler nem érzi jól magát ebben a közegben, ám elfogadja, hogy ebben kell élnie és boldogulnia. A legnagyobb társadalmi bajokat szerinte egyébként nem a képmutatás, hanem az absztrakt ideológiák és a túlzott morális érzékenység egymásra találása okozza. Az angol konzervatív kritikát veszi át, amely szerint a társadalmi bajok oka a józan ésszel szakító, kvázi-vallássá fajuló, elvont doktriner racionalizmus.

A gentleman, Butler idealizált társadalmi típusa, predesztinált a társadalmi vezető szerepre, decens és szeretetre méltó, mentes az újgazdagok izzadságszagú karrierhajhászásától, miközben jó nagy szeletet tesz tányérjára a brit birodalmi kapitalizmus tortájából. A Minden testnek útja című, életrajzi elemekkel gazdagon átszőtt regényében a legnagyobb rokonszenvvel ábrázolt figura Towneley, a fiatal cambridge-i arisztokrata,^[52] míg az Erewhon folytatásának, az Újra Erewhonban-nak legpozitívabb figurája Higgs fia, George, az igazi brit gentleman.

Ha van olyan korabeli társadalmi intézmény, amelyet Butler mély és őszinte averzióval utasított el, az a család. Nem túlzás család-fóbiáról beszélni. Élete végéig megrögzött agglegény maradt. A Minden testnek útja valójában arról szól, hogy az anglikán papi családból származó Ernest Pontifex – Butler fiatalkori alteregója – életét hogyan nyomorítja meg a szadista és despota apa. Butler iróniájának össztüzét zúdítja a család intézményére. A téma nemcsak a kvázi-önéletrajzi regényben játszik központi szerepet, hanem beleszövődik az Erewhon cselekményébe is. Az erewhoniak vallási hiedelmeit tárgyaló részben akad egy bizarr történet. Az erewhoniak hisznek az emberi lélek születés előtti létezésben. A nem-anyagi, szellemszerű asztrál-testben élő lelkek megtestesülésük előtt boldog állapotban élnek, nincsenek alávetve a testi lét olyasféle nyűgeinek, mint a betegség, a balszerencse és a házasság. Tudnak a mi világunkról, s időnként néhánynak az a balga gondolata támad, hogy mégiscsak átlép ide. Ilyenkor megjelennek elöljáróik előtt, akik elmagyarázzák, milyen szerencsétlenség megszületni: hiszen teljesen véletlenszerű, milyen családba érkeznek, s jó esélyük van, hogy családjuk pokollá teszi földi életüket. Ha balgaságuk mellett kitartanak és világra jönnek – akárcsak Platónnál –, elveszítik emlékezetüket. Amikor egy csecsemő megérkezik a számára véletlenszerűen kijelölt családhoz, az erewhoni jogászok születési szerződést fogalmaznak meg, amelyben az újszülött kijelenti, hogy fölmenti szüleit a születésével járó felelősség alól. Leszögezi, hogy ő a meg nem születettek királyságának volt boldog tagja, mígnem valamiféle szeszélyes ötlet folytán – nyilvánvaló és előre megfontolt rosszhiszeműséggel – a születés mellett döntött, tönkre téve ezzel két ember, a szülők – akik neki sohasem ártottak – addig nyugodt és békés életét. Mindezért bocsánatukért esedezik, és kijelenti, hogy a születés tényéből következő fizikai fogyatkozásokért – amelyek Erewhonban bűncselekménynek számítanak – egyedül őt terheli a felelősség. Továbbá a szüleinek jogukban áll megölni őt. Ám ha nagylelkűségükben úgy döntenek, hogy megkímélik az életét, gyermekkorukat szüleiknek alávetettként fogják eltölteni.^[53] Hasonlóan bizarr – az evolúciós gondolatba csomagolt – elmélkedésben bukkan fel az irtózás a család intézményétől a Minden testnek útjában: „De a természet, ha kis figyelmet szentelne az ügynek, kevésbé zavaró megoldást is találhatna feladata betöltésére. Miért kell a nemzedékeknek egyáltalán átnyúlniok egymásba? Miért ne dughatnának bennünket tojás alakjában takaros kis rekeszekbe, tíz-húszezer fontnyi bankjeggyel körülcsavarva, s miért ne ébredhetnénk úgy, mint a kecskedarázs, amely nemcsak arról győződhet meg, hogy a papa és mama megfelelő táplálékról gondoskodott számukra, hanem arról is, hogy a verebek hetekkel előbb megették őket, mielőtt ő önálló létre cseperedett.”^[54]

brutális nyíltsággal

Azok a bizonyos tíz-húszezer fontos bankjegyek Butler életének központi kérdésére utalnak. Hiszen gentlemanhoz méltó élet nem képzelhető pénz nélkül; hiányában az autonómia és a külvilággal szemben tanúsított könnyed nemtörődömség sem lehetséges. A Minden testnek útjában brutális nyíltsággal vall erről: a három legnagyobb baj közül, ami az embert érheti – a pénz, az egészség és a jó hírnév elvesztése – az ember pénztelenné válása a legnagyobb.^[55] A Jegyzetfüzetek egyik helyén, amikor felsorolja a hét főbűnt, ugyancsak a pénztelenség az első: „A pénzhiány, a rossz egészség, a rosszkedv, a szüzesség, a családi kapcsolatok, az a meggyőződés, hogy tudsz valamit, s a keresztény vallásba vetett hit.”^[56]

Képmutatás és konformizmus alapvető jellemzője az erewhoni életnek és intézményrendszernek. Utóbbi leírásában ismét csak Butler szatirikus énje kerekedik felül. Az oktatási rendszer legfelső szintjén levő esztelenség kollégiumairól adott kép az angol egyetemi rendszer szatírája – amelynek a cambridge-i St. John’s College tagjaként maga is részese volt. Az elbeszélőt az egyik zenei bank pénztárosa viszi el a városba, ahol ezek az intézmények székelnek. Az oktatás célja az eredetiség elfojtása: „ugyan miért kellene valakinek azt akarnia, hogy jobb legyen szomszédainál? Adjon hálát az égnek, ha nem rosszabb náluk”^[57] – mondja az egyik professzor. A curriculum csúcsán a hipotetika nevű tárgy van, ám hogy valaki ebből fokozatot szerezzen, el kell végeznie a zavarosság és mellébeszélés című stúdiumot, ami a hétköznapi életben való helytállásra készít fel.^[58] Butler a szatírába itt is beleszövi saját nézeteit, egyebek mellett az eltúlzott racionalizmusról, pénz és műveltség kapcsolatáról. Röviden: az utóbbi mit sem ér az előbbi nélkül.^[59]

A gépek könyve

A több évszázaddal korábbi vita a géppártiak és a gépellenesek között az utóbbiak győzelmével s a gépek elpusztításával végződött. Butler utólagos hírneve leginkább ehhez a történethez kötődött. Saját pozíciója, ha lehet, itt még kétértelműbb, nehéz eldönteni, mit gondol komolyan és mikor ír szatírát. Az 1872. július 9-én keltezett, a második kiadáshoz írt előszóban szabadkozik, hogy sokan félreértették, amit a gépekről írt; úgy vélték, hogy abszurditásig feszítve Darwin evolúciós teóriáját, nevetségessé akarta tenni ezt a csodálatos teljesítményt.^[60] Csakhogy a bocsánatkérést fenntartással kell kezelni, mert ekkor még szívélyes a viszonya Darwinnal, ám amikor az irányított evolúció hívéül szegődik, ez alapvetően megváltozik. Butler szatirikus módszerének valóban meghatározó eleme egyes nézet vagy vélemény abszurditásig feszítése. Itt azonban másról van szó.

A gépek könyve sci-fi filmbe illő képsorral kezdődik. A Föld kialakulása: a bolygó forró golyóbis, lassan hűlő és szilárduló felszínnel. Ha akkor létezik jövőbe látó emberi lény, akinek nincsen semmiféle természettudományos képzettsége, elképzelhette volna, hogy valamikor a hűlő hamun megjelenik a tudat? Ám a kép nem csupán sci-fi jellege, inkább tartalma miatt érdekes: egyszerre biológiai és filozófiai. Butler megelőlegezi következő korszakának legfőbb érdeklődési irányát: az evolúciót. A kezdetek az Erewhon előtti időszakba nyúlnak, a tudat-problematika meg előre utal: későbbi könyveire, amelyekben eltávolodik Darwintól, és a lamarckiánus tradícióra alapozó, irányított evolúció mellett érvel; a tudat, tudatosság, ösztön, szokás, öröklődés fogalmai válnak központi kérdésekké.

Az Erewhon cselekményében A gépek könyve fejezetei szövetidegennek tűnnek, megbontják a kompozíciót: eddig egy szatirikus művel volt dolgunk, most teljesen más jellegű szövegbe csöppen az olvasó. Különbözik az absztrakciós szint is: az evolúció lehetséges értelmezéseinek kapcsán fölmerülő érvek és ellenérvek ötletteli gondolati játékával találkozunk, két vitatkozó szájába adva a mondatokat. Az egyik géppárti, a másik gépellenes. Mégis folytatás, hiszen itt magyarázatot kapunk, mi az oka annak, hogy Erewhon poszt-technologikus civilizációvá lett. Ám Butler ambivalenciája miatt itt sem világos, mi az ő véleménye. Lehetséges, hogy kedvelt eljárását alkalmazza, s egy álláspontot a végletekig feszít, így szemlélteti, hogy ha dogmatikusan kitartunk valami általánosság mellett, abszurditásokig jutunk. Az erewhoni társadalom bizarr intézményeinek kialakulását is erre vezeti vissza: az erewhoniak erősen hajlamosak, hogy felüljenek a túlfeszített racionalitás miatt nyilvánvalóan abszurd tanoknak.

szereptudata változik

Butler szerepfelfogása sem könnyíti az értelmezést. Az Erewhon megírásának idején mindenekelőtt művésznek, elsősorban festőnek tudja magát. Többször is úgy ír és nyilatkozik, hogy nem ért a tudományhoz, nem is akar elmerülni benne, csupán addig érdekli, amíg őt és olvasóit szórakoztatja egy-egy kérdés. Utóbb szereptudata változik – az evolúcióval foglalkozó írásokban már nem csupán művészként gondol magára. Nem lesz belőle szaktudós, de igen alaposan, a tudományos szakirodalmat jól ismerve és arra támaszkodva fejti ki mondandóját.^[61]

A gépek könyvében a nagy viktoriánus vita alapvető filozófiai-antropológiai kérdésére fut ki: mi az ember? És hol kezdődik a tudat? Tényleg olyan könnyű meghúzni a határt mechanikus és organikus cselekedet között? Felvetődik, hogy az emberi és a születőfélben levő gépi értelem között valóban csupán fokozati a különbség. Mit jelent a tudatosság? Vajon nem egy másfajta, gépi tudat kialakulásának kezdetén vagyunk? A két erewhoni bölcs vitájában két szemben álló narratíva olvasható arról, milyen következményei lehetnek a gépi evolúciónak. Örülnünk vagy félnünk kell? Probléma, hogy a technológiai evolúció sokkal gyorsabb, mint a biológiai, amelynek eredményeképpen az emberi faj kialakult. A biológiai evolúció léptékében a gépek az utolsó öt percben jelentek meg.^[62] A jelenlegi gépek pedig úgy viszonyulnak a majdaniakhoz, mint a hajdani szauruszok az emberhez. Az újkor évszázadaitól közhelynek számító óra-metaforával: a két egymást követő evolúciós fázis a toronyóra–zsebóra arány.^[63]

A technofób álláspont szerint aggodalomra ad okot, hogy valószínűtlen, képes-e kifejleszteni olyan testi és intellektuális képességeket az ember, amelyek versenyképessé tennék a gépekkel szemben. Vajon mikor következik el a pillanat, amikor a gépek – öntudatra ébredve – az emberi faj szolgáiból annak uraivá válnak? Addig kell hát fellázadni ellenük, amíg ez lehetséges! S máris ott vagyunk a science-fiction kedvenc, az idők során eléggé elkoptatott vesszőparipájánál és jelenünk slágertémájánál, a mesterséges intelligenciánál. Butler fejtegetése azonban szofisztikáltabb, semhogy leragadjon ennél a végletes leegyszerűsítésnél. Föl kell tenni a kérdést: lehetséges-e egyáltalán az emberi faj létezése gépek nélkül? A civilizáció és a gépi technológia fejlődése összekötött: a gépek az emberi organizmus fejlődésének újabb fázisát jelentik; valójában az emberi testen kívüli mesterséges végtagok. Mert lehet ugyan riogatni a gépek uralmával, de képzeljük el, mi is történne, ha egy szempillantás alatt megsemmisülne a szerszámok és a gépek világa; az ember ott maradna pőrén, a meztelen testén kívül nem maradna semmije, továbbá elfelejtene mindent, amit a természet törvényeiről tud. Gépeket sem tudna alkotni. Olyan lenne ez, mintha az emberi faj hirtelen egy sivatagos szigeten meztelenül találná magát; bizony alighanem kihalnánk hat héten belül!^[64] Mert – folytatódik a gondolatmenet – még az emberi lélek létezése is a gépeknek köszönhető: a mód, ahogyan az ember gondolkodik és érez, a gépekkel szimbiotikusan összefonódó emberi állapotból fakad. Érdekes, hogy ez az eszmefuttatás a gépellenes erewhoni professzor szájából hangzik el. Ő mondja aztán, hogy éppen ezért haladéktalanul meg kell semmisíteni közülük annyit, amennyit csak lehetséges; azokat, amelyeket nélkülözni tudunk. Minden késlekedés az emberi kiszolgáltatottság mértékét növeli. De vajon hol lehet és kell meghúzni a határt, mitől kell megszabadulnunk, és mi az, amit nem tudunk nélkülözni? A könyv cselekményéből kiderül, hogy az erewhoniak annak idején valahol az ipari forradalomnál, a gőzgép megjelenésénél húzták meg a határt. Tulajdonképpen a modernitás küszöbéről való visszalépés a tét: a modernitástól ugyanis elválaszthatatlan a modern technológia, márpedig a 19. században ennek szimbóluma a gőzgép, illetve az ahhoz társuló gépipar és a közlekedés forradalma, a gőzmozdony és a gőzhajó. Itt bizonyosan nem Butler saját álláspontja hangzik el: ő maga nem technofób. Amikor hazatért Új-Zélandról, tőkéjét forgatandó a gépiparba fektetett; ilyen cégek részvényeiből vásárolt a tőzsdén.

abszurditás

Butler nagy fantáziával végiggondolt minden számba jöhető következményt, ami egy adott álláspontból levonható, és rámutatott: ami egy elvont általánosságból logikusan következni látszik, gyakorta abszurditás, amit józan eszünket használva el lehet kerülni. A józan észt összekapcsolta az ösztön fogalmával – és szembeállította az absztrakt racionalizmussal. Állításai mindig a korabeli viktoriánus kontextusban értelmezendők; akkor is, amikor nagyon elrugaszkodni látszik saját korától. A géprombolás motívuma mögött ott munkál a luddita mozgalom tapasztalata. A gépeket betiltó és leromboló erewhoni társadalom víziója a maga abszurd intézményeivel és szokásaival úgy is értelmezhető, mint annak illusztrációja, hogy mihez vezethet egy merev álláspont.

Másfelől a gőzgéppel szembeni averzió központi motívum a viktoriánus kultúrkritikában, John Ruskintól William Morrisig. Butler abban hoz újat, hogy a gépi problematikát összekapcsolja az evolúcióelmélettel. Kiinduló hipotézise, hogy létezik gépi evolúció, ami a biológiai evolúció folytatása, ez vezet a gépek öntudatra ébredéséhez, mai fogalmakkal élve a mesterséges intelligenciához. Ebből jön a következő kérdés: milyen hatással van ez az emberi állapotra, illetve az emberiség jövőjére. Ezek után nem meglepő, hogy némelyek szerint Butler a mai poszthumanista diskurzus előfutára.^[65]

Az Erewhon hangsúlyozza, hogy a technológiai evolúció a kapitalista gazdasági és társadalmi forma közegében működik; a kapitalizmus a hajtóereje. A különféle gépezetek terjedésének egyik alapvető oka, hogy használatuk révén tulajdonosaik profitra tesznek szert. S máris ott vagyunk a korabeli tőkés–munkás ellentétnél, illetve a manapság igencsak időszerű kérdésnél, hogy elválasztható-e a modern technológia és a modern kapitalizmus. Butler fölteszi a kérdést, hogy a biológiai és technológiai evolúció összefonódása nem veszélyezteti-e a természetes kiválasztás működését az emberi fajon belül. Nem vezet-e a gépek által biztosított kényelem – ami más olvasatban kellemes rabszolgalétnek is felfogható – az emberi faj elkorcsosodásához? Ez megint a jóval későbbi technológiakritika bevett toposzát előlegezi: a francia Jacques Ellul vízióját a technológiai társadalom jókedvű jobbágyairól, vagy Herbert Marcuse pikírt képét a vidám robotok társadalmáról, amelynek tagjai – mivel hiányzik belőlük a változás igényét felkeltő boldogtalan tudat – a lótuszevők önfeledtségével lubickolnak egy sekélyes létezés örömeiben.

irónia, szatíra és fantasztikum

Az evolúciós elkorcsosulás motívuma fő téma a Butlernél jóval híresebb kortárs, H. G. Wells science-fiction-ként számontartott könyvében, Az időgépben. Wells számára is orientációs pont a darwini evolúció. Ráadásul ő – ellentétben Butlerrel – természettudományos képzettségű, aki biológiát és evolúcióelméletet Darwin tanítványától, Thomas Huxley-től tanul, s aki életrajzírói szerint naprakész volt kora tudományában.^[66] Az időgépnek már a címe is jelzi a technológia központi szerepét; az időutazó egy gépezettel a jövőbe látogat. A kisregény abban is hasonlít az Erewhonra, hogy számos interpretációra ad lehetőséget; irónia, szatíra és fantasztikum fonódik össze benne, s nemigen lehet eldönteni, hogy az írónak mi a saját véleménye. A távoli jövőben az emberiség két alfajra szakad; az élveteg, hedonisztikus eloikra és a föld alatt élő, majomszerű morlockokra, akik hatalmas gépezeteket működtetnek, s akik – ezt inkább csak sejteti a mű – megeszik az odafenn, a maguk ligetes és erdős édenkertjükben bukolikus, henye életüket élő eloikat. A fenti világba csöppenő utazó első – tévesnek bizonyuló – benyomása, hogy íme: eljött az emberiség aranykora. Csakhogy ez az aranykor a biológiai-társadalmi degeneráció korszaka is. A századforduló viktoriánus elitjének szorongása érződik, hogy a zenitjén levő Brit Birodalomra hanyatlás vár. Ez a balsejtelem alighanem erősen inspirálja az eugenika, a fajnemesítés gondolatát. Az elképzelés a számos tudományterületen alkotó Francis Galtoné, aki egyébként Charles Darwin unokatestvére. A koncepciót 1869-es Hereditary Genius című könyvében fejt ki. Ötlete a 20. századi fejlemények ismeretében hátborzongató, de akkoriban egyáltalán nem a szélsőjobb privilégiuma volt – elég belelapozni a századforduló körüli baloldali magyar folyóiratokba.

Charles Darwinnak a természetes kiválasztódást középpontba helyező evolúcióelmélete beleillik a korabeli viktoriánus közfelfogásba, hogy a történelmi változás legfőbb hajtómotorja a harc, a konfliktus; ez folyhat fajok, osztályok – ne feledjük, hogy Karl Marx maga is viktoriánus gondolkodó, aki a brit szellemi-kulturális közegben élt hosszú évtizedeken keresztül – vagy éppen egyének között. Az evolúciós koncepció ismeretében nem túlságosan nagy lépés az osztálykülönbségek naturalizálása vagy biologizálása. Az időgépben az eloik és morlockok szembeállításában fölismerhető a brit társadalom biológiai különbséggé transzformált osztályantagonizmusa. Megvan ez az Erewhonban is, jóllehet más a kontextus. Butler nagyon is tudatában van, hogy a technológia a kapitalizmus közegében működik. Ha a technológia az ember mesterséges végtagja, biológiai lényének kiterjesztése, akkor adódik a kérdés, hogy ehhez a lehetőséghez hogyan férnek hozzá a társadalom nagyon különböző helyzetben lévő egyénei. Nos – töpreng Butler, a vita résztvevőit beszéltetve –, a mesterséges végtagokhoz a gazdagok jutnak hozzá, a megfelelő anyagi eszközökkel nem rendelkező szegények nem, vagy csak jóval kisebb mértékben. A szegény tisztelete a gazdag iránt éppen úgy természeti törvény, mint a kutya hódolata gazdája iránt – hangzik a leplezetlenül brutális, szociáldarwinista következtetés.^[67]

Vajon a technológiai változások és a biológiai evolúció közötti analógia, amely A gépek könyve három fejezete eszmefuttatásainak alapját adja, csak a science-fiction szerzők érdeklődésére tarthat számot? A válasz egyértelműen nem. A technológiatörténeti szakirodalom nagy – valószínűleg soha nyugvópontra nem jutó – vitája akörül forog, hogy milyen mértékben jogosult az analógia használata. Kérdés azonban, hogy ha a technológia világában a természetes kiválasztással analóg mechanizmust feltételezünk, mi ennek az alanya. Mi felel meg az egyed és a faj fogalmainak? Joel Mokyr a technológiai kreativitás okait vizsgáló könyvében arra jut, hogy a hipotézis hasznos a technológiai változások értelmezésében, feltéve, hogy nem feszítjük túl az analógiát.^[68] Butler gondolkodói kvalitásait jelzi, hogy maga is tudatában van a kulturális változás – amelynek része a technológiai változás – specifikumának: az információátadásban ugyanis alapvető szerepet játszanak külső tárolók, mindenekelőtt az írás – és erre épülő intézmények, mint az oktatás és a könyvtárak –, amelyek segítségével a változásokat előidéző eszmék generációról generációra öröklődnek. Jóllehet véleménye ingadozik, hogy milyen viszonyban van a biológiai és a kulturális-technológiai evolúció, összeköti a kettőt.^[69] Ez a Lamarck-féle evolúciós teória logikájából fakad, amelynek hívéül szegődik. A koncepció központi hipotézisét az egyed szerzett tulajdonságainak öröklődéséről az evolúciós biológia megcáfolta, ám Butler eszmefuttatásai a személyes identitásról ma is figyelemre méltóak.

Epilógus: Vallás versus technológia: Újra Erewhonban^[70]

Van-e nagyobb erő a technológiai evolúciónál a modern társadalomban? Az Erewhon válasza erre az, hogy igen; az ideológia. Hiszen a mélyen gépellenes luddita gyökerű világkép képesnek bizonyul megálljt parancsolni a technológiai evolúciónak. A sokat idézett szólás visszája bizonyul igaznak; vissza lehet forgatni az idő kerekét. Ám a történet folytatását elmesélő, a szerző halálának évében kiadott. Újra Erewhonban szerint ez csak átmenetileg lehetséges. Valójában ennek a második résznek nem a technológiai evolúció a témája, hanem a vallás. Butler, miután hátat fordított a lelkészi pályának, 1865-ben névtelenül, magánkiadásban jelentetett meg egy hosszú című teológiai jellegű pamfletet: Jézus Krisztus feltámadásának a négy evangélista által adott bizonyítéka, kritikai szempontból vizsgálva. Később a szöveget átdolgozta és kiegészítette, ez a változat a Szép menedék.^[71] Az írás – a 19. század elején megjelenő bibliakritika nyomdokain haladva – elutasítja Jézus feltámadását. Jézus nem halt meg a kereszten, a még élő testet tették sírboltba, ahonnan Arimatheai József elvitte és meggyógyította a halottnak hitt Mestert. A megfeszítés utáni megjelenése tehát nem feltámadás.

Butler egyébként ellentmondásosan nyilatkozik saját vallási meggyőződéséről; nem ateista, inkább deista. Leginkább a vallásos intézményrendszer, az egyház kialakulásának, a vallási hit klerikalizálódásának és bürokratizálódásának genezise érdekli. Az Erewhon főszereplője a történet végén léghajón menekül el helybeli szerelmével. Az Újra Erewhonban címűben évtizedekkel később visszatér, és megdöbbenve konstatálja, hogy személye körül vallási kultusz épült ki templomokkal, ereklyékkel, szent szövegekkel és papsággal – központjában az égbe szállt Napgyermekkel. Hiába próbálja leleplezi magát, az új kultusz papjai eretneknek bélyegzik. A technológiáról kevés szó esik itt, de ez a kevés lényeges. Megtudjuk ugyanis, hogy Erewhonban időközben visszavonták a gépellenes rendeleteket – már nem büntetendő a gépek gyártása és használata, a helyreállított vasútvonalon vonatok járnak. Visszazökkent az idő? Alighanem arról van szó, hogy az első és második rész megírása között eltelt harminc év alapvető tapasztalata – a korabeli technológia robbanásszerű, megállíthatatlan fejlődése – meggyőzi Butlert, hogy a ludditizmus hosszú távon nem lehet eredményes: az evolúciós folyamatot csak ideig-óráig lehet feltartóztatni.

1. Az írás egy leendő Lewis Mumford-monográfia előmunkálata.

   https://hu.wikipedia.org/wiki/Frank_Herbert ↑

2. https://jobbmintatv.pro/online/Dune:_Masodik_resz ↑

3. A galaktikus birodalomnak a populáris kultúrában feltűnő motívumához és a birodalom-problematika történetéhez lásd: https://ligetmuhely.com/liget/gorog-vagy-romai-ut/ ↑

4. A gépek elleni háború történetét voltaképpen nem a szerző, Frank Herbert írta meg, mások bontották ki az eredeti történetben csupán előzményként szereplő epizódot két kötetben. Egyikük Frank Herbert fia: Brian Herbert, Kevin J. Anderson: Dűne: A butleri Dzsihád, illetve A gépirtó hadjárat. Szeged: Szukits, 2003, 2004. ↑

5. Lásd Kovács Gábor: A magunk építette majomketrectől a pszichopolitikáig. A technológiai civilizáció kultúrkritikai értelmezései. https://ligetmuhely.com/liget/kovacs-gabor-a-magunk-epitette-majomketrectol/ ↑

6. A viktoriánus korszakról alapművet író Herbert L. Sussman – Victorians and the Machine. The Literary Response to Technology. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1968 – hosszú és alapos ismertető

   esszében méltatja a gépezet kvalitásait: Cyberpunk Meets Charles Babbage: ’The Difference Engine’ as Alternative Victorian History, Victorian Studies, Autumn, 1994, Vol. 38, No. 1 (Autumn, 1994), pp. 1–23, https://www.jstor.org/stable/4618879 ↑

7. Thomas Carlyle: Signs of the Times (1829), http:///www.victorianweb.org/authors/carlyle/signs1.html (Saját fordításom K. G.) ↑

8. Gowan Dawson mutat rá, hogy a viktoriánus korszakban nagyon különböző evolúciós teóriák voltak forgalomban, a neo-lamarckiánus nézetek népszerűbbnek bizonyultak a darwini elméletnél, mert a természetes kiválasztással szemben teret hagytak az akarat vagy Isten által irányított evolúciónak: Up in the Air: Evolution and Victorian Culture. Victorian Review, Vol. 41, No. 2 (Fall 2015), pp. 9–13, https://www.jstor.org/stable/26384537 ↑

9. Bergson könyvének címe: L’evolution creatrice – Teremtő fejlődés. A koncepció központi eleme az élan vital, az életerő, az életlendület, az organizmusok belső energiája. A látás kialakuláshoz vezető evolúciós folyamatot szembe állítja a hagyományos teleologikus koncepcióval, teret hagy a választás bizonyos fokú szabadságának: „Mikor azonban a látás felé tartó haladásról beszélünk, vajon nem térünk vissza a célszerűség régi fogalmához? Kétségtelenül így volna, ha ez a haladás valamely elérendő célnak tudatos vagy nem tudatos elképzelését követelné. De valójában a haladás az élet eredeti lendületének erejéből él, e lendület mozgásába van burkolva és egymástól független fejlődésvonalakon ezért látjuk viszont. Ha most azt kérdezné valaki, miért és hogyan van odaburkolva, azt felelnők, hogy az élet mindenekelőtt hajlandóság a nyers anyagon cselekedni. E cselekvő hatás értelme kétségkívül nincsen előre meghatározva. Innen a formák előreláthatatlan változatossága, amelyeket az élet haladás közben útjára szór. E hatás, dolgozzék bár magasabb vagy alacsonyabb fokon, mindig az esetlegesség vonásait mutatja: a választásnak legalábbis valamely kezdődését hordja magában.” Henri Bergson: Teremtő fejlődés. Fordította és bevezetéssel ellátta Dr. Dienes Valéria. Budapest: Az Akadémiai Kiadó Reprint Sorozata, 1987 [1930], 92. ↑

10. Kampis György, a legújabb magyar fordítás szerzője bevezető tanulmányában leszögezi: „Jól értsük meg: ma is lényegében az a helyzet, hogy a modern evolúcióelmélet nem a fejlődésről, a komplexitásnövekedésről szól – ez látszólagos önellentmondás, de mégis így van. Az evolúció kortárs klasszikusa, John Maynard Smith 1969-es The Theory of Evolutionjában a komplexitás dolgát a megoldandó kérdések egyikeként jellemzi. Más szóval az, hogy az evolúciónak mi az iránya, jelenleg egyszerűen nem része a jelenlegi evolúcióelméletnek. A kreacionizmus felesleges vitái részben ennek a nem ismeréséből táplálkoznak. Stuart Kauffman (The Origins of Order, 1993) óvatos „szintézise” talán az egyetlen ismertebb próbálkozás a darwini elmélet és az előrehaladó komplexitás elméletének egybefoglalására. Sarkítottan fogalmazva: a darwini elmélet nem a kozmikusan értelmezett evolúcióról, hanem – címének megfelelően – „csupán” a fajok eredetéről szól.” Charles Darwin: A fajok eredete. Természetes kiválasztás útján http://mek.niif.hu/05000/05011/html/ ↑

11. A haladás fogalmáról lásd: https://ligetmuhely.com/liget/a-haladastol-a-globalizacioig/ ↑

12. Gertrude Himmelfarb: Darwin and the Darwinian Revolution. New York, Norton & Company Inc., 1968, 241–310. ↑

13. Robert M. Young: DARWIN’S METAPHOR: DOES NATURE SELECT? The Monist, JULY, 1971, Vol. 55, No. 3, British Philosophy in the 19th Century (JULY, 1971), pp. 442–503, https://www.jstor.org/stable/27902228 ↑

14. Mumford munkásságára vonatkozóan lásd: Az óriásgéptől a politechnikáig – Lewis Mumford technológiakritikája. In: Kovács Gábor: Frankensteintől a zöldekig. Budapest: Liget, 2010, 87–125. ↑

15. Lewis Mumford: The Condition of Man. New York: Harcourt, Brace & Company,1944. 349–350. ↑

16. David Noble: The Religion of Technology. The Divinity of Man and the Spirit of Invention. New York: Alfred A. Knopf, 1998, 57–67. ↑

17. https://darwin-online.org.uk/content/frameset?itemID=A142&viewtype=text&pageseq=1) ↑

18. Az óra-metafora részletes eszmetörténetét adja: Otto Mayr: Authority, Liberty and Automatic Machinery in Early Modern Europe. Baltimore and London: The John Hopkins Univ. Press, 1986. ↑

19. Amelyben a kozmosz egy hierarchikusan fölépülő élő egész, s a létezés nagy lánca egymáshoz kapcsolódó szemeinek tetején ott van az egészet átható, egybetartó, annak törvényt adó Isten: Arthur O. Lovejoy: The Great Chain of Being. A Study of the History of an Idea. Harvard University Press, 1971 [Eredeti megjelenés 1936] ↑

20. The Autobiography of Charles Darwin and Selected Letters. Nem York: Dover Publications Inc., 1958, 63. Saját fordításom. K. G. ↑

21. Robert M. Young i.m. 481. ↑

22. Darwin teológiai fogalomhasználatára vonatkozóan lásd: Stephen Dilley: Charles Darwin’s use of theology in the Origin of Species. BJHS 45(1): 29–56, March 2012. ↑

23. Magyar fordítása: Malthus, T. Róbert (1902) Tanulmány a népesedés törvényéről. Nemzetgazdasági Írók Tára. Politzer Zsigmond és Fia, Budapest. https://real-eod.mtak.hu/8597/ ↑

24. „A létért folyó küzdelem az élőlények nagy szaporodási sebességének elkerülhetetlen következménye. Minden lény, amely egyedeinek természetes élettartama során egynél több petét vagy magvat hoz létre, ezek élete során valamikor, az egyik-másik életévük valamelyik évszakában komoly pusztulásra kell számítson, mert különben a mértani növekedés szabályai szerint hamarosan már olyan mérhetetlenül nagy számban létezne, hogy egyetlen vidék sem tudná eltartani.

    Tehát, mivel több egyed jön létre, mint amennyi életben maradhat, minden esetben létrejön a létért folyó küzdelem, akár egyazon faj egyedei, akár különböző fajok egyedei között, akár pedig a fizikai életfeltételekkel szemben. Nem más ez, mint amit Malthus tanít, csak éppen sokszoros erővel alkalmazva az egész állati és növényi világra, merthogy ebben az esetben nem lehet szó a táplálék mennyiségének mesterséges növeléséről, sem a házasságtól való óvatos tartózkodásról. Bár egyes fajok lélekszáma éppen e pillanatban is (gyorsabban vagy lassabban) növekedhet, ez nem állhat fenn mindegyikükre, mert a világ nem tarthatná el őket.” Charles Darwin: A fajok eredete. Természetes kiválasztás útján http://mek.niif.hu/05000/05011/html/ ↑

25. Lásd: Farkas Miklós: Malthus két évszázad elteltével. https://www.eszmelet.hu/60-szam-2003-tel/ ↑

26. A vita John William Drapernek a British Science Association 1860-as oxfordi ülésszakán felolvasott szövege nyomán robban ki, s a legkevésbé sem mentes az indulatoktól. Wilberforce állítólag gúnyosan megkérdezte Huxleyt, nem restellnivaló-e azt állítani, hogy az ember a majomtól származik; Huxley erre úgy reagált, hogy ez cseppet sem szégyellnivaló, ellentétben az igazság eltorzításával. A téma részletes feldolgozását adja: James C. Ungureanu, A Yankee at Oxford: John William Draper at the British Association for the Advancement of Science at Oxford, 30 June 1860, Notes and Records: The Royal Society Journal for the History of Science, (2015).

    https://royalsocietypublishing.org/doi/epdf/10.1098/rsnr.2015.0053 ↑

27. Thomas Henry Huxley: On the Hypothesis that Animals are Automata, and Its History. In: Collected Essays I. Method and Results, pp.244–45, https://mathcs.clarku.edu/huxley/CE1/AnAuto.html ↑

28. Herbert L. Sussman Victorians and the Machine. The Literary Response to Technology. Cambridge, Massachusetts, Harvard University Press, 1968, 136–161; Ann-Barbara Graff: ‘Administrative Nihilism’: Evolution, Ethics and Victorian Utopian Satire. Utopian Studies, Vol. 12, No. 2 (2001), 33–52; Robert F. Rattray: The Philosophy of Samuel Butler. Mind, Jul., 1914, Vol. 23, No. 91 (Jul., 1914), 371–385. ↑

29. The Note-Books of Samuel Butler. [1912] The Note-Books of Samuel Butler, by Samuel Butler (gutenberg.org) ↑

30. Butler pályafutására nézve lásd: D. H. Cole: Samuel Butler: London, New York, Toronto: Longmans, Green & CO., 1952, 7–21, magyarul: Samuel Butler: Minden testnek útja. Fordította és az előszót írta Kéry László, Budapest: Magvető, 1972, 5–22. A viktoriánus korszakkal foglalkozó szakirodalomban egyébként Samuel Butler a gyakran tárgyalt szerzők közé tartozik. Az interneten számos helyen lehet tájékozódni személyéről és munkásságáról: https://www.joh.cam.ac.uk/samuel-butler-project, https://www.joh.cam.ac.uk/about-samuel-butler, https://www.joh.cam.ac.uk/samuel-butler-and-art ↑

31. Új-Zélandnak a brit gyarmatosításban játszott szerepéről és az Erewhon új-zélandi vonatkozásait illetően lásd: Rebecca J. H. Woods: From Colonial Animal to Imperial Edible. Building an Empire of Sheep in New Zealand, ca. 1880–1900, Comparative Studies of South Asia, Africa and the Middle East, Vol. 35, No. 1, 2015, 117–136.

    https://www.academia.edu/16910876/From_Colonial_Animal_to_Imperial_Edible_Building_an_Empire_of_Sheep_in_New_Zealand_c_1880_1900 Sue Zemka írja, hogy Új-Zéland az idillikus expanzió mítoszát tartja életben, a hagyományos Anglia bukolikus víziójának valóságosan létező földrajzi helye. A korabeli gyarmatpolitikus, Edward Gibbon Wakefield arról ír, hogy Új-Zéland az organikus brit kultúra hagyományának revitalizálására ad lehetőséget: Sue Zemka: ’Erewhon’ and the End of Utopian Humanism, ELH, Vol. 69, No. 2 (Summer, 2002), pp. 439–472, http://www.jstor.org/stable/30032027 ↑

32. https://victorianweb.org/authors/bulwer/gnappi.html A közelmúltban magyarul is megjelent: Edward George Earle Bulwer-Lytton: Az eljövendő faj. Budapest: Angyali menedék, 2002. ↑

33. Műveinek utóéletére és poszthumusz hírnevére vonatkozóan lásd: Lee Elbert Holt: Samuel Butler’s Rise to Fame, PMLA, Sep., 1942, Vol. 57, No. 3 (Sep., 1942), pp. 867–878 https://www.jstor.org/stable/458775 ↑

34. Ezek a legkönnyeben hozzáférhetők:

    https://www.gutenberg.org/ebooks/search/?query=Samuel+Butler&submit_search=Go%21 ↑

35. A kérdést részletesen tárgyalja: Philip J. Pauly: Samuel Butler and His Darwinian Critics, Victorian Studies, Winter,1982, Vol. 25, No. 2 (Winter, 1982), pp. 161–180, https://www.jstor.org/stable/3827109 (letöltés: 2024. 07. 03.); A különféle evolúciós teóriák összevetése: George Gaylord Simpson: Lamarck, Darwin and Butler: Three Approaches to Evolution, The American Scholar, Vol. 30, No. 2 (Spring, 1961), pp. 238–249 https://www.jstor.org/stable/41208836 A szerzett tulajdonságok és az öntudatlan emlékezet butleri koncepciójáról: Cristiano Turbil: Making Heredity Matter: Samuel Butler’s Idea of Unconscious Memory, Journal of the History of Biology, Vol. 51, No. 1 (Spring 2018), pp. 7–29, https://www.jstor.org/stable/44980373 ↑

36. https://ndhadeliver.natlib.govt.nz/webarchive/20210104000423/http://nzetc.victoria.ac.nz/tm/scholarly/tei-ButFir-t1-g1-t1-g1-t3.html ↑

37. Ezek közül kettőt, amelyek a Press című új-zélandi újságban jelentek meg – Darwin among the Machines (1863), Lucubratio Ebria (1865) – később beemel a Jegyzetfüzetekbe: The Note-Books of Samuel Butler, by Samuel Butler (gutenberg.org) , 39–56. ↑

38. Tim Taylor–Alan Dorin: Rise of the Self-Replicator s Early Visions of Machines, AI and Robots That Can Reproduce and Evolve. Springer, 2020, 18. ↑

39. Patrick Parrinder: Entering Dystopia, Entering „Erewhon” Critical Survey, 2005, Vol. 17, No. 1, Representations of Dystopia in Literature and Film (2005), pp. 6–21, https://www.jstor.org/stable/41556091 ↑

40. A. L. Morton: The English Utopia. London: Seven Seas Book, 1968, 185. ↑

41. Samuel Butler: Erewhon. Edited with an introduction by Peter Mudford, London: Penguin books, 1985, 97. ↑

42. Uo. 99. ↑

43. Sue Zemka i. m. 45 ↑

44. Samuel Butler: Erewhon, 133–118. ↑

45. Uo. 113. Saját fordításom K. G. ↑

46. Hans-Peter Breuer: The Source of Morality in Butler’s „Erewhon”, Victorian Studies, Mar., 1973, Vol. 16, No. 3 (Mar., 1973), 316. https://www.jstor.org/stable/3826037 ↑

47. Hans-Peter Breuer i. m. 322. ↑

48. A természetes kiválasztás koncepciójából kinövő szociáldarwinizmus különösen Amerikában meghatározó: Richard Hofstadter: Social Darwinism in American Thought. Boston: Beacon Press, 1955. ↑

49. Samuel Butler: Erewhon, 144. ↑

50. Uo. 145–146. ↑

51. Uo. 145–146. ↑

52. „Towneley Cambridge-ben az egyik legelőkelőbb csoporthoz tartozott, s a hallgatóság körében talán ő örvendett a legnagyobb népszerűségnek. Magas, rendkívül jóképű. Ernestnek úgy tűnt fel, a legjobb képű férfi, akit valaha is látott. Lehetetlen elképzelni elevenebb, kellemesebb arcot. Jól tudott krikettezni és evezni, igen nyájas volt, szokatlanul mentes minden önteltségtől, nem nagyon okos, de józan. Apja és anyja kétéves korában egy csónakbaleset alkalmával vízbe fulladtak, s egyetlen fiúkra és örökösükre Dél-Anglia egyik legszebb birtokát hagyták. A sors néha mindent pompásan elrendez egy ember körül. Towneley kegyeltjei közé tartozott, s az volt az általános vélemény, hogy a sors ebben az esetben bölcsen választott.” /Minden testnek útja, 280./ ↑

53. Samuel Butler: Erewhon, 163–164. ↑

54. Samuel Butler: Minden testnek útja, 118. ↑

55. „Elismerve tehát, hogy a három súlyos veszteség, amely embert érhet, a pénz, az egészség és a jó hírnév elvesztése, kétségtelen, hogy a pénzveszteség a legeslegrosszabb, azután következik az egészség s végül a jó hírnév elvesztése. A hírnévveszteség csak gyenge harmadik a sorban, mert ha valaki érintetlenül megtartja egészségét és pénzét, általában kiderül, hogy jó hírének elvesztése inkább csak parvenü konvenciók áthágásának tulajdonítható, nem pedig ama régibb és jobban megalapozott törvények megsértésének, amelyeknek kötelező ereje vitán felül áll. Ez esetben az illető oly könnyen szerezhet magának új hírnevet, ahogy a rák új ollót növeszt, vagy pedig – ha egészséges és van pénze – boldogan és teljes lelki nyugalomban élhet jó hírnév nélkül is.” /Minden testnek útja, 370–371/ ↑

56. Az interneten közétett szöveg – ami Henry Festing Jones 1912-es szövegkiadásán alapul – nem tartalmazza ezt a bejegyzést. https://www.gutenberg.org/files/6173/6173-h/6173-h.htm Ez abban a nyomtatott változatban lelhető fel, amelyik egy későbbi, a szövegbe újabb kéziratos részeket is beemelő, kiadásból válogat: Samuel Butler: Notebooks. Selections, ed. by Geoffrey Keynes, Brian Hill. Reprint London: Cape, 1952, 115. (Saját fordításom K. G.) ↑

57. Samuel Butler: Erewhon, 190–191. (Saját fordításom K. G.) ↑

58. Uo. 186–187 ↑

59. Uo. 179. ↑

60. Uo. 29–30. ↑

61. Philip J. Pauly: Samuel Butler and His Darwinian Critics, Victorian Studies, Winter,1982, Vol. 25, No. 2 (Winter, 1982), pp. 16–180, ↑

62. Samuel Butler: Erewhon, 199. ↑

63. Uo. 202. ↑

64. Uo. 206–207. ↑

65. Mingming Su and Bing Jin: Evolution, Machine, and Humanity: Rereading Samuel Butler from a Posthuman Perspective. Comparative Literature Studies, 2020, Vol. 57, No. 4, Special Issue: Technology in Comparative Literature Studies Guest edited by Ning Wang (2020), pp. 728–743, Published by: Penn State University Press

    URL: https://www.jstor.org/stable/10.5325/complitstudies.57.4.0728 ↑

66. Pintér Károly: Ismeretelméleti utazás: A jövőértelmezés bizonytalansága Wells Az időgép című kisregényében. Filológia Közlöny 60. évf. 4. sz., 460. ↑

67. Samuel Butler: Erewhon, 225. ↑

68. Joel Mokyr: A gazdagság gépezete. Technológiai kreativitás és gazdasági haladás. Fordította Pap Mária. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1990, 379–380/ ↑

69. Anna Neill: The Machinate Literary Animal: Butlerian Science for the Twenty-first Century. Configurations, 2014, 22, 60–61 by Johns Hopkins University Press and the Society for Literature, Science, and the Arts. ↑

70. Samuel Butler: Erewhon Revisited Twenty Years Later, Both by the Original Discoverer of the Country and by His Son https://www.gutenberg.org/cache/epub/6092/pg6092-images.html ↑

71. Samuel Butler: Fair Haven) https://www.gutenberg.org/cache/epub/1971/pg1971-images.html ↑

kép | vecteezy.com