DADA PAPA
1989 ősz
Reggel van. Dada papa úgy tesz, mintha felkelne, mintha elhitte volna, hogy reggel van.
Úgy tesz, mintha hideg vizet fröcskölne az arcára, mintha tejet forralna. A gáz látszólag igen nehezen gyullad meg. Dada papa ingadozik, úgy tegyen-e, mintha sorscsapásnak tekintené az ügyet, vagy inkább úgy tegyen, mintha élvezné az értelmetlen véletlen működését, ekképp adva mégis értelmet neki. Időközben a gáz látszólag meggyullad. Dada papa kakaóivást színlel, kekszropogtatást színlel. El sem mosolyodik, úgy tesz, mintha tudomást sem venne cselekedetei önkényességéről és a díszletek színpadiasságáról.
mégsem azonos önmagával
Honnan tehát a bizonyosság, hogy ez a reggel mégsem azonos önmagával? Mit akar kifejezni Dada papa az „úgy tesz” kerülőútján, és hogyan képes erre, ha egyszer mindent úgy csinál, mint akkor csinálna, ha nem „tenne úgy”?
Kérdések. Megválaszolatlan kérdések. Dada Papa úgy tesz, mintha feltenné őket. Dada papa úgy tesz, mintha útnak indulna. Azt játssza, hogy leírta az állítólagos kérdéseit, és most elviszi az írását egy másik embernek, akinek a létezésével kapcsolatban egyébként komoly kételyek merülnének fel benne, ha e kételyek nem korlátoznák egyúttal a kétkedés komolyságát is.
Dada papa intézkedést, érdeklődést, önmaga iránti jóindulatot színlel. Úgy tesz, mintha hevesen dobogna a szíve, s azt is eljátssza – tökéletesen eszköztelenül –, hogy furcsállja ezt.
Dada papa azt játssza, hogy függ másoktól, hogy önérzete nem sebezhetetlen, hogy a derűs nyugalmat túlzásnak, idétlen hókuszpókusznak tartja, és azt kérdezi, miért tegyen úgy, mintha kiegyensúlyozott lenne, mintha kikezdhetetlen szabadsága legyőzte volna kifejezhetetlen szabadságvágyát?