SZONÁTA

Előkeresem régi tornacipőmet.
Rövidnadrágot húzok.
Hasamat alig takarja a póló.
Negyven fok van. Biztos izzadás.
Tekintetek kísérik kocogásomat.
Kikerülnek száguldó biciklisták;
a vadul ugató kutyáknál sétára fogom.
Mozartot hallgatok.

*

Harminc éve a nyári táborban csokit lehetett nyerni.
Legalább százan álltunk rajthoz.
Vékony csontjaimon nevetett mindenki.
Vigyázzak, nehogy eltörjenek egy lépésnél.
Amikor megszólalt a startpisztoly, elvágódtam.
Szédültem, hányingerem volt.
Az előttem futók lábait néztem.
Egyre kevesebbet láttam belőlük,
ahogy fogytak a körök.
Végül egyet sem.
A sztaniolpapír zenéjére emlékszem,
mikor szétszakítottam a dobogón.

*

A lassú tétel motívumára mozgok.
Nem látom az oldalról érkező kocsit.
Fájdalom nélkül emeli testem.
A fülhallgató kiesik.

*

A nővér megigazítja alattam a lepedőt.
Csak egyedül vagyok a kórteremben,
otthonosnak is nevezhetném.
Néha beszélgetünk.
Alakja, akár egy futóé.
Mielőtt kimenne az ajtón,
a zsebébe nyúl, és egy sportcsokit tesz a szekrényre.

kép | shutterstock.com