KÖZTÜNK

Arcod hűvös vasdarab
a kezemben.
Őrzöd előlem
rideg titkaidat.
Hiába löklek a széknek.
Karod hiába hull,
ócska vakolat, a földre.
Nincs ki felemeljen.
Magadra hagytad magadat.
Csak az idő szánhat meg téged:
mozgó gyártelep
dolgozik bennem, végzeted.
Megteszem-e vagy mégsem.
Nem rajtam áll.
Láthatatlan energiák
készülődnek a félhomályban.

kép | shutterstock.com