fbpx
Beth Burrows
ifj. Jack Kloppenburg

A BIOTECHNOLÓGIA ÉS A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG

1997 január

A BIOTECHNOLÓGIA ÉS A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG

A New York Times 1994. április 15-én  egy hatoldalas hirdetést jelentetett meg, amely így kezdődött:

1944. Bretton Woods: A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank
1945. San Francisco: az ENSZ
1994. Marrakesh: A Világkereskedelmi Szervezet

A történelem tudja, merre tart.

Marokkóban 124 ország csatlakozik az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményhez (GATT)

A hirdetést elhelyező üzleti érdekeltségek arra törekszenek, hogy a nyilvánosság elhiggye: a történelemnek iránya és célja van, a Nemzetközi Valutaalap és a GATT az evolúciós folyamat természetes részei, és a jövő kizárólag üzleti szempontból vizsgálható.
a technikai fejlődés ellenlábasa
Hasonlóan a biotechnológia támogatói egyre inkább „természetesnek” és elkerülhetetlennek állítják be a génsebészetet: így az ipari konkvisztádorok meghódíthatják a jövőt — mindenki jövőjét — a biotechnológia számára, s megakadályozhatják, hogy bármely más módszer érvényesüljön. Például egy 1990-es cikkben a Monsanto vállalat két magas beosztású alkalmazottja azt állította, a környezetvédelmet úgy egyeztethetjük össze a növekvő élelmiszerigényekkel, hogy megteremtjük a „fenntartható mezőgazdaságot”, és ez csakis a biotechnológia és a kémia segítségével érhető el. Tehát aki a biotechnológiát ellenzi, az a fenntartható mezőgazdaságot támadja, tudatlan, hátramaradott, és a technikai fejlődés ellenlábasa.

Valóban nincs semmi igazság a Monsanto embereinek állításában? A biotechnológia hatalmas lehetőségeinek józan, szakértő alkalmazása nem segíthetné elő az átmenetet a fenntartható mezőgazdaságba? Valamilyen módon bizonyára összeegyeztethető a biotechnológia és a fenntartható mezőgazdaság! Az alábbiakban megkíséreljük bebizonyítani, hogy ez miért lehetetlen.

A mai társadalom központja az árucikkek adásvétele: mindent meg kell venni és el kell adni, semmi sem eshet a piac hatáskörén kívül. A tudás és a tudás előállítása sem marad ki ebből a folyamatból. Az árucikkek csak a megfelelő anyagi fedezettel rendelkezők számára elérhetők, és mert manapság csak az üzleti érdekeltségeknek van megfelelő pozíciójuk, ők vásárolják meg a tudást és ellenőrzik annak fejlődését.

BASF - We create chemistry, flickr.com

Ezek az üzleti érdekeltségek óriási környezetszennyező tevékenységükről hírhedtek. A Monsanto az Egyesült Államok legnagyobb szennyezői közé tartozik. 1992-ben az Egyesült Államokban felhasznált körülbelül 2,8 milliárd kilogrammnyi mérgező kemikália 5%-a ettől a cégtől származott.

Az Egyesült Államokban a biotechnológiai kutatás és fejlesztés 75%-át magánvállalatoknál végzik, és ipari, tőkés célokra használják fel. Még ha a biotechnológiát „megfelelően” alkalmaznák is, az eredmény akkor is jelentéktelen lenne az ipari biotechnológia társadalmi hatása mellett. Bármilyen eredmény elérése a genetikai kutatás folytatásának szükségességét igazolná, azt bizonyítva, hogy a biotechnológia segíti a szegény embereket (legalábbis néhányat) és a mezőgazdaság fenntarthatóságának céljait (legalábbis néhányat). A vállalatok máris osztogatni kezdik a fölös biotechnológiai módszereket és tudást, ahogy a búzát osztogatták az ötvenes-hatvanas évek Egyesült Államában. A Rockefeller és a Ford Alapítvány finanszírozza a kutatásokat a nemzetközi mezőgazdasági kutatóközpontokban. A fejlődő nemzetek tudományos és technikai munkatársait már betanították a módszerek alkalmazására és a problémák felismerésére, így eleve kizárják az alapvetően eltérő tudás megszerzésének lehetőségét.
akik a kutatást finanszírozzák
A tudás és a technológia fejlődését a társadalmi jelenségek befolyásolják. Persze a tudósok nem alakíthatják kedvük szerint a technológiát a természeti korlátok miatt, de hogy a természetnek mely részét vizsgálják és hogyan értelmezik, jobbára azoktól függ, akik a kutatást finanszírozzák. A kutatások eredménye váratlan is lehet, az új tudás számos lehetőséget tárhat fel. De hogy miként alkalmazzák őket, az inkább társadalmi, mint technikai paraméterektől függ. A mezőgazdasági technológiákat eddig nem környezettudatos és társadalmilag igazságos módon használták fel. Miért gondoljuk tehát, hogy az új biotechnológiákat — a tudás előállítását és alkalmazását ellenőrző társadalmi intézmények bármilyen változtatása nélkül — körültekintőbben kezelik majd?

A szegények és az éhezők is fontos szerephez jutnak mint a biotechnológiai kutatás és fejlődés feltételezett haszonélvezői. A Monsanto vállalat egyik hirdetése sivatagban termő kukoricát ábrázol a következő képaláírással: „Csodára van-e szükség a világméretű éhínség megoldásához?” A rejtett üzenet, hogy a biotechnológiát nem tisztán üdvözítő dolognak tartani nemcsak irracionalitás, de egyenesen embertelenség, aki a biotechnológiát ellenzi, az éhínség elhárításának egyetlen lehetséges megoldását utasítja el.

De a szegények és éhezők azért vannak ilyen helyzetben, mert nincs pénzük mezőgazdasági cikkeket, földet vagy élelmet vásárolni. A vállalatok pedig csak azoknak adják el termékeiket, akik megfizetik az árát. Még ha feltételezzük is, hogy a biotechnológiával nagyobb mezőgazdasági termelés érhető el, jelentős eredményt csak a szegénység és éhínség okainak megszüntetése hozhatna.

BASF - We create chemistry, flickr.com

A biotechnológia jelenlegi kutatási területe valójában meglehetősen szűk. A vállalatoknak eladható technológiákat kell kifejleszteniük, lehetőleg gyorsan. Ezért a magánkutatásokra szánt pénz a kutatás eladható területein halmozódik fel, és a gyakorlati módszerek (pl. vetésforgó alkalmazása a kártevők ellen) kutatását nem támogatják. Az ipar inkább olyan termékeket finanszíroz, amelyek a tüneteket orvosolják, de nem oldják meg az alapvető problémát. Például a coloradói burgonyabogár ellen a Monsanto nem hatékonyabb vetésforgót ajánl, hanem olyan burgonyaültetvényt fejleszt ki, amelynek szövetei bakteriális méreganyagokat bocsátanak ki és elpusztítják a bogarakat.
vitatható, hogy jobb ízű-e
Húsz év biotechnológiai kutatás és egymilliárd dollárnyi kutatási költség után mit mutathatunk fel eredményként? A szarvasmarha növekedését elősegítő hormont (rBGH), amelynek kifejlesztése 500 millió dollárba került, és társadalmilag annyira a fenntarthatóság ellen szól, hogy az Európai Közösség betiltotta alkalmazását. A 25 millió dolláros Flavr Savr paradicsomot, amely a hozzáadott gén miatt nemcsak öt, hanem nyolc napig is eláll az üzletekben. Sajnos a Flavr Savr hajóval nem szállítható, mert rendkívül rosszul bírja a rázkódást és ütődést. Vitatható, hogy jobb ízű-e, mindenesetre ízletességéből sokat elvesz, hogy kétszer annyiba kerül, mint bármilyen más paradicsom.

Talán a legfeltűnőbb a biotechnológiai kutatásban, hogy nagyon kevés terméket állítottak eddig elő. A rBGH-n és a Flavr Savr-on kívül talán egy kézen is megszámlálhatóak. Kifejlesztettek néhány Bacillus thuringiensis mérget tartalmazó kukorica- és burgonyaváltozatot, és hamarosan kapható lesz a gyomirtóknak ellenálló szójabab és gyapot.

Az élő organizmusokat nem olyan egyszerű átalakítani vagy újrakódolni, mint egy számítógép programot: a biológia sokkal összetettebb, mint a génsebészek gondolták, a tömeges előállítás rendkívül sokba kerül. A kutatók azzal biztatják a közvéleményt, hogy a forradalmi áttörés hamarosan bekövetkezik. Szerintük a génsebészet fejlesztésének és piacképessé tételének nehézségei nem azokat igazolják, akik úgy vélik, más módszereket kellene alkalmazni, hanem további anyagi források előteremtésére ösztönöznek. Hihetetlen mennyiségű időt, pénzt és energiát pazarlunk el a biotechnológia bizonytalan eredményeire. A Monsanto vállalat például 500 millió dollárt költött az elmúlt évtizedben egy olyan növény kifejlesztésére, amely ellenálló az egyik gyomirtószerükkel szemben. Ha a génsebészet még arra sem képes, hogy speciális csomagolás nélkül is ép állapotban juttassa el a Flavr Savr paradicsomot a piacra, akkor hogyan segíthetne a guatemalai éhezőkön?

A gazdálkodók világszerte a legkülönfélébb mezőgazdasági módszereket alkalmazzák. Annak ellenére, hogy a jelenlegi agropolitika nem szolgálja érdekeiket, sokan közülük jól boldogulnak. Talán a fenntartható mezőgazdaság is reálisabb lehetőség lehetne, ha a Monsanto vállalat nem szarvasmarha hormonok kifejlesztésére költené 500 millió dollárját, hanem például a tejelő tehéncsordák rotációs legeltetésének módszerével próbálna megismerkedni.

A biotechnológiához képest rendkívül kevés időt, pénzt és tudományos munkát fordítanak a nem genetikus technológiákra. A wisconsini egyetem például 27 millió dollárt áldozott új Biotechnológiai Központjára, de az egyetem Integrált Mezőgazdasági Rendszerek Központja és a Mezőgazdasági Technológia és Családi Gazdálkodás Intézete egy aprócska, omlófélben lévő kazánházban székel. Az egyetemek régóta a mezőgazdasági üzletet szolgálják, az ipar egyre inkább befolyásolja az egyetemi kutatásokat. A Hoechst vállalat 70 millió dollárral támogatja a Harvardot, a Monsanto 62 millióval a Washington Egyetemet. Ezért cserébe kizárólagos engedélyeket, szabadalmi jogokat kapnak, a vállalati kutatók megfigyelőként részt vehetnek az egyetemi kutatásokban és a vállalatok elsőként értesülnek a kutatás fejleményeiről. Ezzel lehetetlenné teszik, hogy az emberek elfogulatlan szakértői véleményt kaphassanak a kutatások eredményeiről, hiszen a legtehetségesebb kutatók többnyire szoros kapcsolatban állnak az ipari érdekcsoportokkal. Mivel az állami támogatás egyre csökken, az egyetemek kiárusítják az ott folyó szellemi munkát a legtöbbet ígérő vevőnek.

A vállalati és egyetemi biotechnológusok azt állítják, hogy tisztában vannak a lehetséges környezeti hatásokkal. Véleményük szerint a génátültetés nem tér el jelentősen a természet saját módszereitől. Ezzel az erővel azt is mondhatnánk, hogy az atombomba a háborúzás természetes módja, és nem különbözik jelentősen a napalmtól.

BASF - We create chemistry, flickr.com

Ezek a kutatók nem számolnak azzal a minőségileg új környezeti veszéllyel, hogy az átalakított organizmusok sejtburjánzása, a véletlen génkapcsolódások vagy a kölcsönhatások mutációja milyen előreláthatatlan következményeket okozhatnak. Különösen igaz ez azokra a kutatásokra, ahol rovarokkal és vírusokkal foglalkoznak. A bizonyítékok hiánya csak arra vezethető vissza, hogy az ökológiai tanulmányok lényegesen kevesebb anyagi támogatást élveznek, ezért nem tudják megfelelően ellenőrizni a lehetséges veszélyforrásokat. Számos tanulmány bebizonyította, hogy a genetikailag előállított organizmusok rendkívül váratlan módon is viselkedhetnek. Például a nebraskai egyetemen kimutatták, hogy ha a paradió génjeit szójabab ültetvényekbe helyezik, a kívánt mennyiségű protein mellett olyan proteinek is termelődnek, amelyek a paradióra allergiás embereknél akár halált is előidézhetnek.
egyre többet és többet
A kutatások módszere alapvetően nem rendszerelvű. Például a kukoricatermelés növelését kutató tudósok a kukoricamezőben csak a géneket és temérdek nitrogént láttak. Kifejlesztették tehát a hibrid kukoricát, amely szervetlen műtrágyázást kíván. (Ezen az alapon jött létre a műtrágyagyártás.) Hála a szervetlen műtrágyáknak a gazdák nem törődnek többé a talaj termékenységének megőrzésével, és a vetésforgó alkalmazása helyett folyamatosan kukoricát vetnek. Sűrűbben ültetik a növényeket, ezért gyomirtót kell használniuk, hogy megszabaduljanak a gyomoktól. Amikor a rovarok és gyomok ellenállóvá válnak az irtószerekkel szemben, a gazdák egyre többet és többet használnak belőlük, és a vegyszerek beszivárognak a talajvízbe. Mivel csak kukoricát termesztenek, a talaj kimerül, a vegyszerek pedig elpusztítják a talajban lévő mikroorganizmusokat. A nehéz gépek további eróziót okoznak. A költségek egyre növekednek, mert a gépek benzinnel működnek, a vegyszerek alapanyaga pedig a kőolaj. A gazdálkodók végül egyre többet fizetnek, miközben tönkreteszik környezetüket. Az ehhez hasonló folyamatokat az üzleti érdek irányítja: semmi egyébre nem tekintve igyekeznek eladni termékeiket. Kaliforniában például a vállalatok továbbra is termelik a metilbromidot, bár elismerték, hogy az pusztítja az ózonréteget.

A biotechnológia nemcsak mikroorganizmusokkal foglalkozik. Skorpiókat, lazacokat, sertéseket és szarvasmarhákat is átalakítanak, a juhokat, kecskéket, teheneket pedig genetikailag úgy programozzák, hogy emberi proteinnel telített tejet adjanak, így az állati tej tökéletesen helyettesítheti az anyatejet. Sőt, még jobb is, mert előállítását szigorúan ellenőrzik, és nem tartalmazza az emberben megtalálható méreganyagokat.

Ha árucikként tekintünk más fajokra, vajon elkerülhető-e, hogy embertársainkat is hasonló szemmel nézzük? A biotechnológusok érdeklődni kezdtek az emberi gének iránt is. A Science folyóirat egyik írása szerint a genetikusok DNA-t akarnak gyűjteni különböző kihalófélben lévő törzsektől. A kutatás mögött a Hoffman la Roche cég áll, amely 70 millió dollárt fizet a Millennium vállalatnak, hogy feltérképezze az emberi génállományt. Ha kiárusítjuk környezetünket, az üzleti érdek fogja megszabni nemcsak más lények piaci értékét, de az emberét is.

Az írást a The Ecologist 1996. március—áprilisi száma alapján, rövidítve közöljük.
 kép | BASF – We create chemistry, flickr.com