KINN A TEREPEN
2009 március
Találkozni egy macskával, jó alap a reggelhez.
Még nem döntöttél? Bálványok döngetik koponyád.
Kinn a terepen könnyebb elviselni, hogy
magadra hagytak mind a szépséges elemek, s
mikor rád szál csöndben a tágasság sötét leple, mintha
mégis hazavágynál az egyetlen szobába, hol
falak közelednek egyre, vagy belőhetnek a
tágra nyílt ablakon, a forróságtól elnehezült aggyal
félrevezérelve érzékeink.
És melyikünk az árnyék?
Este, a hold fényénél minden vakítóbb, óriássá
nőnek vágyaid, kitárulsz, magadba temetkezel.
De kinn a terepen, a nyitott tér belátatlansága rémít.
Mi legyen hát? Oly rossz egyedül bárhol, oly
jó veled mindenütt. Volnék hát árnyékod, hogy
életet lehelj a térbe, hol nem vagyok, de fulladok…
Már túlléptem rajta. Alig emlékszem.
Ha felidézem, mindig más.
De honnan ezek a sötéten ragyogó foltok
a karomon, s a mélyülő árok a szemem alatt?
Gyere haza! Adj lelket a háznak!