KÉT TÉLI NŐ
2002 február
MÖGÖTTI ÁRNY
bársonysapkás kendős cipős nő
inkább idős olyan kortalan öreg
kezéből hullt a Városmajor sarkán
a templom előtti bokrok közé alá
ívben papírzsákból marokszám
dobált foszlós hulladékot mi az
kérdeztem volna álltam néztem
könyökig túrt be aztán fölfordította
rázta ütötte alját csörgött vártam
madáreledel mondta s hogy ilyenkor
így alkonyattájt szórja mikor
elültek már mind hogy ne lássák ne
hálálkodjanak neki hajnalban majd
terítve lesz a fagyos föld jöhetnek ő
oldalról nézi függöny mögötti árny
a szemközti házból ötödik emelet egy
ott lakik és nem kell szemmel se
ne gondolják hogy viszonzást vár
vagy részvétet akar nem senkitől
MI VAN MA VELED
belevetődött s orra mint eke túrta
hóeke a havat tolta előre fölhevült magát
a ropogó fehérség belsejében átfordult
és már háton csúszott most a lendület
vitte mikor elakadt újra ugrott nyüszített
négy lábát mereven lökte föl a pelyhedző
levegőbe tarkóján nyakán gerincén farkán
korcsolyázott fújt prüszkölt félig nyílt
száján kivillogott rózsaszínű ínye fogai —
délelőtt tízkor a Bécsi kapunál néztem
rozsdavörös fekete orrú fürdött te őrült
mondta a nő és pórázával csapott feléje
dioptriái mögött ijedt szemgolyó forgott
mi van ma veled megvesztél Ricsárd
nem hallod hozzád beszélek bolond állat
mentegette aztán így soha még
s már megint a hóeke elefántházak
párkányain pár városi galamb kukkolt
rázkódott hangtalan-vígan nyír fenyő
s olvadt a kutya forró hasán a hó