KÉT PART KÖZÖTT

Változni kéne, s romlani tudsz csak – ezt
mondják az évek. Reccsen a váz belül
(reccsen valóban, mert a csontod,
mint mikor őszi avarban ágra

lépsz, úgy ropog), bár fel se veszed. Az is
rég megszokottá vált, hogy a reggelek
szürkék, tompák és súlyosak, s hogy
nincs az az éjszaka, mely ne volna

számodra túlontúl rövid. Egyszerű
képlet: akár egy alkoholista, nem
tudsz már elég sokat vedelni,
ízlik az álom-előleg: ős bor

kortya, amelyben benne a nagy, a mély,
létet feloldó és nyugalomteli
alvás ígérete. Ha ébredsz,
mindig a tiltakozás az első:

mért nem maradhatsz végleg a másik, a
békés, sötét parton? Ez az itteni
lehet gazdag, de mostanában
mind kevesebbet ad önmagából,

s lassan nem otthon már. Ami vár: nem az,
s ez sem. Üresség nappalain hazug
önáltatásként pótcselekvés,
s persze, ha éjszaka jön – hajózás.

kép | shutterstock.com