Kovács Asztrik

KÉT ÖREG A RÓZSALUGASOKNÁL

KÉT ÖREG A RÓZSALUGASOKNÁL

Két szürke zakós öregember sétált a Margitszigeten, a rózsalugasoknál. Május volt, a nyugdíjasok reggeli sétájukat tették. Egyszer csak szembe kerültek, nézték egymást, az egyik hunyorgott, felmérte a másikat, és huncut mosollyal megkérdezte:

– Nem ismerjük egymást valahonnan?

– Én is ezen töröm a fejem.

– Nem találkoztunk valahol régebben?

– De igen, lehetséges. Hol dolgozott?

– Én kérem, tanár voltam.

– Milyen idős?

– 82.

– Akkor engem nem taníthatott. Hol volt tanár?

– Először Pécsett, aztán Nagykanizsán. ’60-ban kerültem Budapestre.

– Gimnáziumban tanított?

– Igen, matematikát.

– Nem. Nem innen lesz ismerős.

– Á, megvan! Talán zuglói?

– Nem, lipótvárosi vagyok.

– Hát innen se. A fene egye meg, csak nem jut az eszembe. Nem orvos véletlenül?

– De igen, az voltam, 40 éven keresztül, a Szent János kórházban.

– Hát persze! Már a hangján is hallani. Nem maga miatt született halva a fiam 1964-ben?

– Nem, én baleseti sebész voltam.

– Sajnos, akkor ez sem.

Howard County Library System, flickr.com

– De várjon csak! ’68-ban elszerettem egy asszonyt, akinek megromlott a házassága. Esetleg maga a felszarvazott férj?

– Nem, sajnos, mi együtt maradtunk a feleségemmel. Magányosan, egyedül, de szép házasságban.

– Hát a fene egye meg, sehogy nem jut az eszembe…. de várjon. Hát persze! Ez a férjes asszony aztán engem elhagyott, disszidált egy gazdagabbal, 1970-ben. Ekkor autó elé ugrottam az országúton. Nem ütött el valakit akkortájt?

– Nem, soha nem volt jogosítványom, de hohó, megvan! Hát most mondta, hogy baleseti sebész.  Egyszer bevittem az asszonyt, mert úgy elvertem. Mikor is volt. ’74-75. A kutya se emlékszik. Azt mondtuk, hogy leesett a lépcsőn, de azért maga tudta, hogy semmi ilyen nem történt. És olyan hálásak voltunk, hogy nem tett jelentést!

– Nem, az nem lehet, akkor éppen külföldi tanulmányúton voltam a Szovjetunióban.

– Akkor maga párthű volt!

– Igen, az voltam!

– Vagyis maga jelentett fel engem ’56 után, amiért internáltak.

– Lehetséges, bár akkor még nem érdekelt a politika.

– Akkor ötletem sincs, uram.

– Sajnos, nekem sincs. Ha csak nem innen, a rózsák mellől, a reggeli sétáknál.

– No igen, az meg lehet.

Pár pillanatig még méregették egymást szótlanul, mosolyogva.

– Ha eszébe jut valamikor, itt a lugasoknál megtalál!

Kezet fogtak és mentek tovább, egyedül.

felső kép | Cam Miller, flickr.com