KÉT INDULÓ FÉRFI

A fiúnak nincs ínyére, hogy a patikusék terebélyes cselédasszonya lecövekelt mögötte és türelmetlenül figyeli, ahogyan a zárral vacakol. Arról nem is beszélve, hogy ez a munka nem tartozik az ő feladatkörébe. Miért várja el bárki egy szatócsbolti segédtől, hogy zárakat törjön fel?! Miért nem hívják ki a patikusék a lakatost vagy a kovácsot? A fiú tudja, miért. Mert a mesterember kiszállása pénzbe kerül, őt viszont ingyen lehet szalajtani, neki bárki dirigálhat és leteremtheti. Korábban is gyakran gondolt már arra, hogy a telepi macskáknak is jobb sors jutott, mint neki, de ez a mai reggel végleg bebizonyította, hogy ő tényleg utolsó az utolsók közt. A szatócs azzal indította útnak, hogy ha a patikuséktól a legkisebb panasz érkezik, agyoncsapja. Ezt persze a patikusék kiállhatatlan cselédjének füle hallatára tette, aki már útközben kioktatta a fiút, hogy nagyságos asszonynak kell őt szólítania, különben elmondja mindenkinek, hogy szemtelenkedett vele. Értem, nagyságos asszony, felelte a fiú, miközben arra gondolt, hogy ebben a nőben a méretén túl semmi nagyság nincs.

Egy dróttal próbálja kinyitni a zárat, pepecsel, életében először csinál ilyet. Ha a főnöke, a szatócs itt volna, nagy káromkodások közepette már rég elzavarja, talán meg is üti. Pedig nem volt mindig ilyen szívtelen, csak amióta a szatócsné mondott valamit az ő alakjáról, amit csak félig-meddig hallott, nem is értette igazán, de a szatócsot feldühítette. Azóta ki nem hagyna egyetlen alkalmat se, hogy becsmérelje, haszontalannak nevezze őt. Mostanság gyakorta fenyegeti, hogy hamarosan úgyis kitör a háború, akkor beadja a fiút a seregbe, mert a hazának szüksége lesz hozzá hasonló golyófogókra, számolatlanul, hogy az igazi katonák harcolhassanak.

hús lesz krumplival

Te esel el elsőnek a háborúban, ennyi hasznunk lesz belőled, trallala. A szatócsnak szokása maga fabrikálta dalokat énekelni-dúdolni olyan témákról, amelyek épp foglalkoztatják. Rímfaragással nem sokat vesződik, mert úgy van vele, hogy minden szó rímel saját magára. „Trallala, hús lesz krumplival, trallala, hús lesz krumplival”, ilyen dalokat hall a fiú naphosszat a szatócs szájából. Nem szereti, hogy ezek gyakran beleragadnak az ő fejébe is, és annyira vele maradnak, hogy még az árnyékszéken sem hagyják nyugton.

A dróttal próbálja óvatosan kitapogatni a zár üregeit. Meg kellene érteni a titkát. Érzi, hogy itt türelemre, kézügyességre és ütemérzékre egyszerre van szükség. De könnyebb volna, ha a cselédasszony egy percre abbahagyná a langymeleg szuszmogást a füle mögött. Talán udvariasan meg kellene kérnie, hogy álljon kicsivel arrább, mert árnyékol is. Hogyan mondja sértés nélkül? Ez a nő mindjárt ordibálna, más sem hiányzik neki, mint egy patália. „Trallala, jön a háború, trallala, itt a háború.”

A fiú körme alá szalad a drót. Feljajdul, sziszeg, szájába kapja sajgó ujját. Szeme sarkából a cselédasszonyra pillant. A nagyságos asszony majd felrobban türelmetlenségében, csak nem fogja megütni őt, vagy mi?! Nem, azt azért mégsem, türtőzteti magát, sőt el is vonul, végre magára hagyja a fiút.

Fáj a körömágya, szeretne máshol lenni, mást csinálni. Bárhol és bármit. Már rég hozzászokott, hogy saját magán kívül csak a számokra számíthat. Azért hívják számoknak a számokat, mert lehet rájuk számítani, azok aztán nem csalják meg az embert soha, mert egy meg egy, az mindig kettő, kettő meg kettő pedig mindig négy, és így tovább, a számok végestelen végezetéig. Kiszámolta például, hogy ha mostani bérével ötszáz évig dolgozik, akkor elegendő pénzt tud félretenni, hogy vegyen egy hintót két lóval. Azt is kiszámolta, hogy ehhez körülbelül tíz életre volna szüksége. Persze, ha van valamiféle lélekvándorlás, amiről egyszer egy kalmár mesélt neki, és ha már itt tartunk, olyan balszerencséje még neki sem lehet, hogy mind a tízszer szegénynek szülessen újjá… Ilyen gondolatokba menekült a fiú, és mindent megszámolt.

kattan a zár

A nagyságos asszony távoztával végre higgadtan át tudja venni az előtte álló feladatot. Adott egy zár, amit ki kell nyitni, szerszám alig, az ajtó tömör tölgy, a keret szintén az, de talán a ház valamelyik másik szobájának hasonló kulcsa van. Hogyan, hol keresse? És ahogy tanakodik magában, kattan a zár, a kilincs magától megmozdul, lenyomódik. Az ajtó feltárul, és a kizuhanó test maga alá temeti a fiút.

„Trallala, elsőnek te esel el, trallala, elsőnek te esel el.”

A fiúban meghűl a vér, és ez a meghűlt vér iramlik tovább az ereiben, fagyot árasztva a testébe. Most már biztos benne, hogy kiugrik a szíve, méghozzá a száján át, egyenest a patikus úr szürke arcába, amelyen tisztán látszik – ilyen rettenetes közelségből nagyon is látszik –, hogy a patikus úr épp a lelkét méltóztatik kilehelni.

Amikor a fiúnak végre sikerül kihemperednie a rázuhant test alól, szuszogva a falhoz lapul. Nézi a földön fekvő patikust, és valami végtelen öröm fogja el, amiért a férfi maradt a padlón, és nem ő. Hát ezért nem hívták a lakatost!, ezért!, mert ezt tették szegény patikus úrral, és valószínűleg vele is ezt teszik. Vagy ha nem, akkor majd rákenik az egészet. Trallala.

A fiú bevonszolja a patikus testét a szobába, aztán kilép a folyosóra. Majdnem be is csukja az ajtót, amikor feldereng benne egy ködös gondolat, aztán még egy és szép lassan kirajzolódik, hogy tán ez élete nagy lehetősége, hisz a rosszat, amit nem is ő idézett elő, valami jóvá rendezheti a maga számára, és ez szerencsés esetben felérhet egy vagy akár tíz újjászületéssel is. Pillanatok alatt átkutatja a dolgozószoba íróasztalának fiókjait. Ami készpénzt és ékszert talál, a zsebébe gyömöszöli. Kilép a szobából és bezárja maga mögött az ajtót.

Nagyságos asszony, kiáltja, aztán ismét, mert elsőre kicsit túl vidámra sikerült. Már jön is a cseléd, a fiú örül, hogy most látja utoljára, de szájával az ellenkezőjét ígéri, nagyságos asszony, eltörött a drót, de várjon csak, elszaladok valami jobb szerszámért, mondja, és rohan, ki a házból, majd az udvarról, aztán a városkából is.

Előző rész | Lipták Ildikó: A patikusné pikáns históriái

kép | shutterstock.com