KÉRDEZŐSKÖDÉS

majd a roncs ágyék szőrébe törölve
gőzölgő kését, nézte gyilkosa
a kopár mennyboltról a völgyi poklot
(WEÖRES SÁNDOR)

ostoba állatnak vélte Marsyast az isten
hogy versenyre kél vele
és mégis kiállt
de a szatír fuvolája hallatán pánik rohanta meg
„ez de facto jobb mint én hát vesszen majd de jure
győzök”.
s megfordítva a hangszert lantként játszott rajta
aztán gerjedelmét levezetendő megnyúzta a vesztest
értem
kifeszítette bőrét száradjon a kis-ázsiai napon
s nézte föntről hogy a test mint most-ölt békahús
még ugrál agyvelő nélkül bokázva
figyelte
látványnak sem volt tényleg utolsó
de mi ez a zavaros árny még ma is Apollón tekintetében?
a kifakult októberi égre ragadt piszkosfehér hártya?
hogy a lenti törpék mennyei mannaként falják a húst
a vért mint mustot hörbölik?
mi ez a rozsdás borulat ősszel mintha téboly közeledne?
az isteni tökéletlenség belátása-e hogy
beláthatta volna
„jól van Marsyas” de nem s az alkalom oda
elszállt örökre
megtörtént a tett hiábavalóan
vagy valóban az egész ilyen elhibázott véges kényszerű
itt?
és az okos gyilkos szeme kékjét ez a tudás felhőzi be?
Marsyas meg elnémíthatatlan?
a kérdezősködés riadt zsivajában az ő zenéje szól?

kép | Tiziano: Marszüasz megnyúzása, wikipedia.org