Horgas Judit

KÉN ÉS SALÉTROM

2005 október

KÉN ÉS SALÉTROM

Az összevegyített kén és salétrom sercegve lángol a rézserpenyőben, és pillanatok alatt elemészti a perzsa Ibn Színá, ismertebb nevén Avicenna vaskos Kánonját, a középkori orvoslás egyik alapkövének ítélt művet. A serpenyő fölé, határozott helyen az ég alatt, egy harminckét éves fiatalember hajol, körülötte felháborodott és értetlen bázeli polgárok állnak és gyanakodva méregetik a város frissen kinevezett orvosát, aki az egyetemen szokatlan témájú előadásokat tart, ráadásul nem latin, hanem német nyelven. Kollégái gyűlölik, mert elutasítja Galenus és követői, például Avicenna tanításait, kristályokkal és fémekkel foglalkozik, éles megjegyzéseket tesz a patikusok kapzsiságára, és ami a legbosszantóbb: feltűnően sikeresen gyógyítja betegeit.

csak ellenséget és csodálót ismer

Theophrastus Bombastus von Hohenheim összedörzsöli a könyv lángjánál melengetett kezét, büszkén felegyenesedik, majd kicsit megszédül, mintha libikókán állna. Talán a füst. Kissé már kopaszodik, az arcán néhány mély, komor ránc, a keze vegyszerektől foltos. Lelke test, melyen színeket ver vissza a nap. Ekkor még nem sejti, hogy néhány száz évvel később a modern toxikológia atyjának nevezik, hozzá kötik az ópium, a higany gyógyászati felhasználását, a cink elnevezését, meg a mágnesesség törvényeinek felismerését. Nem sejti, de tisztában van a képességeivel: „Paracelsus”-nak, azaz „Celsussal egyenlő”-nek nevezteti magát, bár a híres római orvosnál lényegesen nagyobb a tudása – az értékskála legmagasabb foka. Már tizenhat évesen a bázeli egyetem hallgatója: alkímiát, sebészetet és általános gyógyászatot tanul, még az egyetem megkezdése előtt tanulmányozza az alkimista Isaac Hollandus műveit, majd Thrithermius apát növendéke lesz, aki Cornelius Agrippát is tanította. Kóborolva bejárja a világ nagy részét: német, francia, magyar, dán, svéd és orosz por tapad a lábához, aztán a tatárok elfogják, a nagy kán elé hurcolják, hamarosan az udvar kedvence lesz, és elkíséri a kán fiát Kínából Konstantinápolyba. Útja során dervisektől, boszorkányoktól, cigányoktól és varázslóktól tanul, hátat fordít a politikus vének karának, mellet szögez a bolond fiatalok seregének, majd visszatér Itáliába, mint hadi orvos. Csodálatos gyógyításai ekkor kezdődnek, híre egyre nő, ezért is kapja meg a bázeli állást. Barátai nincsenek, ezért nem is csalódhat bennük, csak ellenséget és csodálót ismer, meg a feneketlen, gyanakvó gyűlöletet, ami mindenhová elkíséri.

Egy bal léptére les már a vadon, a felháborodott polgárok a nyilvános könyvégetés után hamar ürügyet találnak elüldözésére: a halottakon végzett sebészeti kutatásai miatt nekromantiával és eretnekséggel vádolják. Sietve elhagyja a várost, majd ismét kóborlásra kényszerül, a szegények gyógyítójaként válik ismertté, szent, komoly és nyugodt dolgokkal foglalkozik, kortársai számára megmagyarázhatatlan sikerrel kezeli az elefántkórban szenvedőket, talán maga is varázsló, a sebeket nem hagyja a bevett szokás szerint forró olajjal kiégetni és elüszkösödni, hanem kitisztítja, és könnyű kötés alatt hagyja megszáradni, hogy maguktól gyógyuljanak, ismeri a gyógyvizeket és a gyógynövényeket, csodálatos esszenciákat és tinktúrákat készít, látja és érti az összefüggéseket, és csöppet sem foglalkoztatja az aranykészítés: kizárólag a gyógyításban hasznosítható alkímia érdekli. A salzburgi Fehér Ló fogadó egy kis szobájában hal meg, rövid betegség után, negyvennyolc évesen, külsőre aggastyán, de makacs csontja a virág alatt súlyos és kemény.

A „HA NEM VAGY ELLENÁLLÁS” című összeállításból