Tandori Dezső

„KATTOGÓS” VERSÜNK

2001 április

„KATTOGÓS” VERSÜNK

I.

Ha bármely napszakban a villanyórát kattogni, álmatlannak ígérkező éjszaka kezdő negyedóráinak során az órát ketyegni halljuk, az élmény közömbös vagy kellemetlen. Esetleg a kopárság, a reménytelenség ütemezése. Ha a vonat kerekei váltók vagy — vannak ma még? — sínforrasztások, „varratok” mintázatát hangjelenséggel adják vissza, már ez a mit-is-jeleznek: érdekes lehet, zsongító, végül észre se vesszük; vagy ha a pályatest közelében lakó-nyaraló gyerek hallja ezt statikus állapotából, esetleg ábrándozásokra készteti.

öngyilkos-balladák triolázása

A dalocskák („slágerek”, irdatlan példányszámban elkelő nóták stb.) igen gyakran járnak végső soron a ramtatatta-tattata etc. srófjára. Ám nem mind. Meg ha igen, micsoda különbségek vannak itt akár olyan öngyilkos-balladák triolázása (hármas-egységei) között, mint Seres Rezső egyébként Amerikában is hihetetlen sikerű „Szomorú vasárnap”-ja (tárara-tárara-tárara-tárarááá) és a sokunk számára ma korkifejező rap-hiphop énekes, EMINEM munkája közt: ez utóbbi „ezer voltra” erősíti, ami a mi ómódi honfitársunknál nemes-érzelmes, sokban még inkább Szép Ernő gyengébb kiadását idéző bánat. Holott a nóták, ismétlem, végső soron ugyanarra a ritmusra „kattognak”.

Ha a — szempontunkból — komolyan, mintegy végkomolysággal vehető, mintegy végfokra felcsavart, mintegy művészi szempontból a régebbi öröklétek rendszerébe illeszthető vers (ne vitassunk itt, ne állítsunk szembe semmit) „kattog”, elképzelhető, hogy némely fül nemtetszését váltja ki. Viszont magam inkább azt gondolnám, hogy a jelentős művészi teljesítményekről, vagyis az efféle költeményekről nem is merészeli ezt nyugtázni tudatunk: hogy mellékzöreje volna. Pilinszky, Szabó Lőrinc, József Attila, Nemes Nagy Ágnes, de akár Babits, paródiáiban Karinthy… a sor szinte végtelen, a 19. századot most nem is tekintjük (igen, Petőfit, Aranyt), gyakorta keltette bennem azt a benyomást egy-egy (sok) versével, hogy akár jambikus, akár trocheikus legyen a ritmus, akár élhangsúlyos (nemzeti, ha úgy akarjuk), akár sem, kattog. Sőt, ha a tipologizálás virányaira majd pár pillanatnyit betévedünk, azt is láthatjuk, mikor hallatszik ez a kattogás a leginkább: például ha egyszerre jambikus és élhangsúlyos a mű… ha az illető (költőnk) valamit „úgy nagyon mond” (és épp így mond nagyon)… de ezt egyelőre hagyjuk. Hiszen azt sem tisztáztuk, mi lenne ez a kattogás, hogyan érthetjük jelenségfogalmát.

Frank Stella képe, Karl Schultz, flickr.com

 

II.

Megvilágítói csak példák lehetnek. Íme néhány:

Harminckét éves lettem én — 
meglepetés e költemény
   csecse 
   becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten 
    magam 
    magam.

        (József Attila: Születésnapomra)

Egyetlen példa nem bizonyíthatná, de az esetek sora igazolni fogja: szó sincs értékítéletről a „kattogással” (megállapításával). De ha a két szakaszt ritmusrészletig tekintjük, látszik: a kattogásjelenség nem olyan egyszerű dolog. Az első sor első szótagja, majd így öt szótag után a „lettem én” első szótagja okozza a kattogást, idéz elő ily hatást. (A továbbiakban csak így: „kattog”.) A csecse és a becse, főleg a magam és a magam vitatható hangsúlyelvű. Képzelhető, hogy ha valaki bekattog már, a szóvégeket nyomja meg (képzeletben), s ez főleg később a szegény és a legény hosszú magánhangzója okán történhetik így, bár nem jellemző. Ellenben az e kávéházi szegleten sor kattogása egészen más, mint akár az előzőé: ajándék… Elmebaj lenne „ekávéházi”-nak ritmizálni, így, egybe a sort. Hanem: „e kávéházi…” Viszont nyilvánvaló: „ajándék…” Erőltetett volna az a-ján-dék… Mert az: skandálás. A kattogás tehát nem tévesztendő össze a verssor tudatos „kiritmizálásával”, ismételjük, a skandálással.

Egy-két Pilinszky-részlettel alkalmasan folytathatnánk itt dolgunkat. Tessék:

Te győzz le engem, éjszaka!
Sötéten úszó és laza
hullámaidba lépek.
Tűnődve benned görgetik
fakó szivüknek terheit 
a hallgatag szegények.

Félretolva most — azaz megengedve — a fül szabadságának lehetőségét, hogy valaki egyáltalán nem hall kattogást: itt, a verses Pilinszky-életműnek máris az első igen ismert darabjában megvan az általunk észlelt tünet. Az első sorban feltétlenül. Te…és éj…Szerencsés együttes, mert a „felütés”, a „tartalmi központ” élhangsúlyos így, holott a sor jambikus. A második sor már talán tűnődése (tartalmi szempontok is befolyásolják a kattogást, érzetét?!), meg hármassága okán sem a legjobb példa „a mi” jelenségünkre. Az és kattogáskezdő hangsúlya abszurd lenne. Ám a után nem okvetlenül a ben…a nyomatékos, hanem a gör...és megvan a kattogás. Nem vitás, hogy beszédünk artikulálásának csúnya hajlama is hozzájárul a kattogás érzetéhez. Lásd egygondolat bánt-engemet. Holott…ugye, egy gondolat csak. A fakószivüknek és a terheit esetére gondolok. Versmondó válogatja, hangsúlyozza-e, nagy drámaisággal: fakó – – – szivüknek – – – terheit.

Frank Stella képe, rocor, flickr.com

A kattogás szakaszolása (hány szótag egy kattogásegység) változatos lehet. Kiiktatható azonban (többnyire), ha egyéni, esetleg a sor tartalmának megfelelő hangsúlyozással tagolunk. Árnya (a kattogásé, képzavar) így is rávetül azonban „az egészre”.

Ugyanebben a versben az akárazelső angyalok, a ragadjmagadba járját: szándékkal egybeírva itt: klasszikus kattogások. S milyen érdekes, a kattogásnak van egy tartalmi funkciója is itt (egy a sok közül)! Mert hogyan is végződik a vers, a Te győzz le —? Íme:

folyam légy, s rajta én a hab…

(ez még énahabosan kattoghat!)

…fogadd be tékozló fiad…

(valamennyire ez is!)

De ez már nem! És nem! —:

komor, sötét mennyország.

És így értelem, sugallat van a kattogás elmaradásában, vagyis a kattogás további hangsúlyeszköz: itt már nincs „mese”, a komor és sötét mennyországról van szó, és ugyanúgy „dili” volna komorsö tétmeny nyország tagolásunk, ahogy az is, ha valaki a meny-ny-t két ny-nyel mondja.

 

III.

Az iméntiekkel sem azt nem akarjuk mondani, hogy bárhová is (magvas szellemkövetkeztetésekre) akarnánk jutni egy poétikai jelenség észrevételezésével és taglalásával, sem azt nem tartanánk már járható útnak, ha merőben csak példák felsorolására szorítkoznánk (így terjengenénk). Másfelől nézve: Pilinszky (s majd látni fogjuk: Szabó Lőrinc is) elemien vonzódott a kattogáshoz. Szabó Lőrinc még a Tücsökzenében is, sőt! Pilinszkynél az Éjféli fürdés pár sorát elegendő úgy idéznünk, hogy olvasónk döntse el, kattogásról van-e szó:

A tó ma tiszta, éber és
oly éles fényü, mint a kés…

Megkockáztatnám, hogy a sorvégi „és”, „a”, még az „az” is okoz kattogáshatást, illetve jól jár párban a kattogáskedveléssel. Mintha az „egy” is ilyen szavunk lenne. Vizsgálandó, hogy — jól mondom? — módosítószavak, mint a „még”, kötőszavak, mint a „mint”…nem folytatom. S megint egy kontrás sorpár: az egyik kattog, a másik nem:

Elnézem őket, röptüket
az irgalmatlan és süket…

Hinnők: ahol olyan laza izét mondunk még csak (mond a költő), ahol még nem fordultak „igazán komolyra” a dolgok, ott a vers kattoghat, hadd kattogjon. De ez sincs így! Mert épp ennek a költeménynek a következő sora az, amelyik még drámaibbat, rémesebbet mond:

…egek között, én árva szörny – – –

és tovább kattog, újra kattog.

Vagyis, majd Nemes Nagynál látni fogjuk, a kattogás nem nagyon tartalmi kategória, sarkítás (sarkgerak és kattogat, bocsánat a botrányos szóviccért, a tengerszorosokra célozva), nem lazaság, felkészítés velejárója (és kérdése), hanem a nyelvi matéria milyenségéé! S nem értékszempontúan, hanem hangzásjegyben mondanám ezt. Ahol a rövid és a hosszú szótagok, az élhangsúlyok, a sietés (verstani kategória, igenis!) vagy a „kilassítás-merevítés-nagyítás-fokozás”, brr, kifokozás, és mégis) így hozza (s nem így kívánja), kattogásunk megjön.

Igen, kattogásunk, mert ez a kattogás mintegy a mi bevonásunk is a versbe, értelmezést segítő, sürgető tényező. Szuggesztív elem. Több, mint amit a bűvész segítői handabandáznak, netán így maga a Mester művel. (Még egyszer bocsánat egy hasonlatért.)

Frank Stella: Tavak folyója, rocor, flickr.com

 

IV.

Hogy a leggazdaságosabban járjunk el — Pilinszkyre még nagyon is visszatérünk, pár Szabó Lőrinc-verset szétszedünk majd! —, tekintsünk példákat Nemes Nagy Ágnestől.

Lássunk egy-két példát arra, hogyan értjük (miként érzünk), amikor (szerintünk) nem kattog egy vers. Nos:

Nyár van. Tán nem kell így szorongani.
A keserűt majd egyszer kiokádjuk.
Ily keserűt nincs mód kimondani,
hisz keskenyebb a torkunk, mint az ágyú.

(A reményhez)

És így tovább. A kattogásjelenség nem azonos a tagoláséval. Ahogy itt:

Rohadt ereszként csordulunk a bűntől.
De mégis élünk. Védjük tán a házat?
De mégis élünk…

Etc. Meg van tagolva ez a vers, egy-egy sora, mindene. Nem kattog. Viszont ez:

Siklik a lép, a máj kering,
kígyózva fut a hátgerinc…

(Tengeren)

Még inkább:

A hindu bölcs csalánt evett,
nekem nem nő csalán. 
Így rajzokat szemelgetek 
repedt szobám falán.

(A kín formái)

Végképp:

Csak egy marad meg, semmi más:
a tiszta ismeret…
Nem szomjúság, csak rettegés…

Ellenben, továbbra is Az ismeret című versből, ahol meditatív, nem közlő és összefoglaló lesz a vers, már nincs kattogás:

A rettegés s az ismeret közt
mint hídbolt görnyedek…

Ismételjük, hipotézisként: a tömör, gyors, összefoglaló közlés plusz a nyelv

alkalmi adottsága (ehhez a közléstípushoz igazodva, még inkább igazítva) hozza meg a kattogást. Olyan kimagasló jelentőségű versek is kattognak, mint a Fák örökmottója Nemes Nagytól:

meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

Ahol tehát, szinte hideg őrjöngéssel (bocsánat, nem szó szerint értem, csak relációban) ki kell vágnia, arcunkba kell vágnia az igazságát: kattog. Persze, eléggé így kezdődik is:

Tanulni kell. A téli fákat.

Csak itt az „a” (a nyelv szerepe!) nem megy „kella” alakba. Ha meg egyszer így nem megy, értelemszerű tagolás, szigorú logikai tagolás (hangsúly a logikán, a tartalmon!) valósul meg. Tanulni kell. ////A téli fákat.////Ahogyan…

Frank Stella: Hiraqla variációk III, rocor, flickr.com

Igen, ez kattogós sor lenne:

Ahogyan talpig zúzmarásak.

De az előtte járó és az utána következő sor (Mozdíthatatlan függönyök.) nagy kő-ereje nem engedi kattogni (az én fülemnek).

Mesterségemhez kattogásszempontúlag vegyes típus. (Majd még egy N.N.Á.-verset nézünk meg itt.)

Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között…

Kicsit kattog, nem! De nem jellemző. Ellenben ahogy nekilódul, hát a kattogás tartalmi tényező is lesz, dramatizál:

s a tűzzel csíkos levegőben
szülik a szüntelen csatát, 
sejt-korom óta ismerős 
végtelen Buda-ostromát…

Az első, még nem tamtatam-sor után épp a meseszerűség, a jelenetezés kívánja (s hozza) a kattogást. Akár egybe-mondani is hajlandóak vagyunk, hogy végte-lenbuda. Egyébként Ottlik egy Arany-vers kapcsán, ha a kattogást ki nem mondta is, rámutatott az épp így többféleképp ritmizálható tartalmakra. Most, dolgozatunkban, a kattogást-és-egyebeket oly nagy gazdagsággal felvonultató Weöres Sándorra nem térünk ki, matériája ilyen helyeken túlságos gazdagsággal is színe-ritmusa-játszó.

Mesterségemhez vers befejezése, e nagy és hideg tombolás, ismét ide-oda „leng” kattogás és nem kattogás közt, ki-ki maga döntsön egy-egy sora felől:

ha rángva is, de óraként,
mely képzelt ütemet rovátkol 
az egy-időn — mégis a fényt 
elválasztja az éjszakától.

Szerintem az első sor klasszikusan kattog, a második egyáltalán nem, a harmadiknak a második fele egybemondható, már elszabadultan mégisafényt… és a negyedik sor úgy csap le, hogy az asztal szétreped: elválasztjaaz éjszakától.

Itt a kattogás már-már annyira erős, hogy valami más névvel kellene illetnünk. A másik N. N. Á.-vers pedig:

Nem akarok meghalni, nem…

(Nem akarok)

Sok sora résztagolású, nem kattogós:

Járkáltam nagy metszett fasorban…

De lecsap rá nyomban:

és fújtafölda lattiszél…etc.

Majd a végén:

hogy élni, lélegzettelen,
hogy élni étlen, egyedül…

Ismétlem, őrült vállalkozás még csak elgondolni is, hogy valaki ezt (akár az elébb idézetteket is) úgy szavalja, ahogy mi a kattogást belehalljuk. Ez tehát nem abszolút tiszta kattogástípus. Viszont:

méláz az ég: borul, derül —
nem akarok meghalni, nem.

Ez már az!

Frank Stella képe, rocor, flickr.com

 

V.

S most vissza a klasszikus, tiszta kattogásesetekhez: Pilinszkynél.

Néhány verstani mozzanatra is rákérdezünk itt.

Téli ég alatt (tehát már itt is az igazi nagy versek körében vizsgálódunk) eleve hajlik a „kikattogtatósdira”.

A kezdet:

Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak, 
az irgalmatlan ég alatt 
hanyattdölök a falnak.

Ám ez még nem a mi igazi esetünk. Sokkal inkább már:

Oly engedelmes, jó leszek,
végig esem a földön.

Nem áll, hogy kattogást hallunk, ha csupa rövid magánhangzóval indul egy jambikus sor; láttuk, nem áll, hogy a pontos felezés adná a kattogást. Az „Oly…” sor efféle osztása 5 + 3. A „végig…” kezdetű sor kattogásritmusa pedig egészen rejtélyes, több magyarázata is lehet (több tagolás).

Nem vitás, hogy ez a sorpár mennyire és miért kattog:

nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten..

Mielőtt tovább lépnénk (Késő kegyelem), az előbbi két sor olyas képzeteket is kelt bennünk, hogy a tartalmi tükörjelenségek kattogásvonzóak. Is.

Mit keresünk a Késő kegyelem első kattogó soraiban?

Mit kezdjen, akit elitélt,
de fölmentett később az ég…

A második sor kattog. Szerintem a következő kettő nem:

megvonva tőle a halált,
mikor már megadta magát?

A „megvonva” sor a három nagyon hangsúlyos szó sorjázása okán nem kattog. A negyedik meg: a „megadta” rettentő nyomatéka miatt. Kell a kattogáselemek bizonyos egyenrangúsága, hogy az érzet adódjék?

Feltétlenül kattognak ily sorok itt:

Szorongva anyját kémleli…

és

szeméből, mint gazdátlan ág.

Keressünk azonban érdekesebb, az eddigiekhez képest újszerű, netán nagyon jelentős példákat!

Pilinszkynek több (két) korszakában is elemi vonzódása volt a verssorok kattogtatása. A Mert áztatok és fáztatok klasszikus esetekkel szolgál:

mert áztatok és fáztatok,
mert éheztetek bennem, 
bár én is áztam-fáztam és 
nekem se volt mit ennem.

Jó, de a vers vége már-már Szabó Lőrinc klasszikus kattogásait múlja fölül:

csak állok majd és reszketek,
akár egy égő erdő.

Megjegyzendő, hogy itt az előző két sor, e kettő:

Egyetlen boldog pillanat,
a végső és az első: – – –

tartalmilag előkészít, vár, követel valamit, és a trattata ritmus (a Nagy Kattogás) lehet csak „megfelelője”!

Frank Stella: Hiraqla (részlet), Nathanael Hevelone, flickr.com

 

VI.

Pilinszky kattogásilag kimeríthetetlen (egészen a Van Gogh imája című verséig). Gyönyörűségeseknek érzek ily példákat:

Éjszakáim! az éjszakák
didergő csőcseléke!

     (Bűn)

Vagy:

ha öröklétre születünk,
mért halunk meg hiába?

   (In memoriam N. N.)

Ellenben a Tanuk nélkül semmiféle kattogást nem mutat. Komótosan áll dolgának:

Kirajzolódom végleg a világból,
mint csupasz falnak állított fogoly.

Kihűlt világ bezzeg „itt nekünk való vers”:

E világ nem az én világom,
csupán a testem kényszere…

És:

Kihűlt világ ez, senki földje!
…reményeink, a csillagok.

Panasz egy-két helyen kattog csupán:

Köröskörűl a félelem
zátonyai ragyognak.

HA VALAMI SÚLYOS KÖZLENDŐ

Ha nem lenne hosszú az az „ű” — talán nem is hallanánk esetünknek.

Árnyalatosabb kattogás (ha az!) az Örökkön-örökkének pár ilyen részlete:

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem…

Mire megjössz vitatható példái elsősorban ezek:

…mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.

Lassúsága ellenére „kell nekem ide”! Valamint:

Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyú lenne fölriadnom.

Főleg az utolsó sor. És elindít egy „sötét gyanút”: kattogást hallunk (felfokozódva), ha valami súlyos közlendő mégis könnyeden lejtő ritmusban „jön”!

Dél című vers csak a kezdetén kattog:

Örökkétartó pillanat!

De még a Harbach 1944 tartalmian-történelmien sötét tragédiája is kattog:

testükön a por, az éhség
és reszketésük osztozik.
Az Impromtu!
öldöklő, édes napszurás
kínoz, kápráztat éjjel-nappal.

Igazolni látszik „tételünket” az Utószó tartalomfelező kattogása:

Bánt a homály és sért a lámpa.
Vékony sugárka víz csorog
a mozdulatlan porcelánra.

Meg:

Csukott ajtókon zörgetek…
A falakon hideg lobog

(Talán.)

Frank Stella: Foiruzabad variáció, whistlepunch, flickr.com

De bizonyosan: Van Gogh imája.

Csatavesztés a földeken.
…a sárga vályogfal ragyog,
s a kert alól, a fákon át, 
mint gyertyasor, az ablakok…

És tételünket szinte cáfolva: ahogy fokozódik a közlemény súlya, úgy vész el a kattogás (itt a 4. sorban mindjárt):

hol én is laktam, s nem lakom, 
a ház, hol éltem, és nem élek, 
a tető, amely betakart

(Már alig kattog.)

Istenem, betakartál régen.

(Végképp nem kattog.)

Nehéz mit mondani tehát. A jelenség (és észlelése) többszempontú. Feltételezése csak így „lakható”. Ráadásul Pilinszkynél a „szabadabb versek” is mutatják a kattogtatás hajlamát. Érdemes utánanézni.

 

VII.

Még egy pillantást — „vissza” — József Attilára; és néhány Kosztolányi-szúró-próba.

Olyan verseket, mint az eleve éles tagolásokra épülő Nagyon fáj, nem ildomos figyelembe vennünk. De talán, furcsa, nem is valami nagyon kattog! Ellenben a Nem emel föl klasszikusan kattogós vers:

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem…

A középső sor, persze, nem kattog, s figyelmeztet valamire: a nagyon kiritmizálódó (ta-ta-ta-ta tamm-ta-ta tamm tamm) sorok nem kattognak! Weöressel is ezért nem foglalkozunk. A hexameter, pentameter ezért nem kattog, hiába „felez” netán.

Kattog még itt:

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem, 
hogy valljalak, tagadjalak, 
segíts meg mindkét szükségemben.

Ám ahogy a 4. sorban már semmi kattogás, ez a kattogás-nélküliség jön a 3. szakaszban is tovább (nézzük meg). De a

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem, 
az árnyékvilág árkain 
most már te őrködj énfelettem.

Vita tárgya, az alliteráció segíti-e a kattogást, avagy netán elirtja.

Nem sorolom a kattogás kategóriájába a Flórának valamelyest népdalszerű fordulatait. Ezek eredetüknél fogva ,,kattognak”, inkább lejtenek, kántálnak:

szemlélni a világokat,
mint bokron a…
stb.

Frank Stella: Tavak folyója, rocor, flickr.com

Bezzeg a vers vége!

…a lelkem azért közvagyon
s azért szeretlek ily nagyon.

Előkattogása már ez is:

hogy önmagamba én se fértem…

S az Ars poeticában is van kattogás, például:

…fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.
Bukj föl az árból:
Ijessz meg engem, Istenem…
Bukj föl az árból hirtelen…
Én, akit föltaszít a ló…
Ordíts reám, hogy nem szabad!

S a közbeeső nem kattogó sorok hatékony együttest alkotnak a kattogókkal, az elegy („a kémia”) nagyon jó. Pilinszkyé is hasonló, Nemes Nagyé is, hm.

De a Könnyű, fehér ruhában is fellapozható, ha kattogást keresünk. A (Kiknek adtam a boldogot…) meg telibe kattog. Olyannyira, hogy már-már gyanakszunk: versformája van így eltalálva esetleg.

Tartalmi kattogás a Tudod, hogy nincs bocsánat majdnem minden része:

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.

S nem szaporítjuk a szót az evidensen sokat kattogó Gyönyörűt láttam, „Költőnk és Kora”, a Karóval jöttél… és további életzáró nagy versek idézésével; mielőtt Kosztolányira áttérnénk (nem célzat nélküli e megjegyzés), még csak ennyit: kattog ez is:

ha eltemet, ki eltemet…
húszfilléres, a vashatos…
a szép szó áll, hogy új világ…

Meg a

Magad vagy, mondták: bár velük
voltam volna én boldogan.

És:

Bolondot játszottak velem,
s már halálom is hasztalan.

Meg a

mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen…

S hogy

annak, ki tűzhelyet, családot
már végképp másoknak remél.

A kattogás, íme, furcsa mód ráadásul, többnyire szent dolog. Ki hitte volna. Terhek vannak a lejtésére bízva.

Frank Stella képe, Thomas Hawk, flickr.com

 

VIII.

Kosztolányitól akkor épp csak valamit.

Hagyjuk megint az Ilona-féle verseket. De bátran kereshetünk példákat az Őszi koncert, A szegény… és A bús… nagyciklusokban; akadnak majd bőven. Kiemelek inkább ilyesmiket (a késeiekből):

A vad kovács, a szenvedés
sötét pöröllyel döngöl engem…

Végül itt (A vad kovács):

Verj, vad kovács, világfutóvá,
érzéstelenné és meredtté, 
tökéletessé és tudóvá, 
kemény, fájdalmas műremekké.

Aztán: Otthon:

és reszketek, hogy összetépnek.

(Kevésbé ismert hely.)

Valamint: A mi házunk:

Elment az élet innen — mit keressük? —
nincs, ami van és van az, ami nincs.

Előtte:

Ajtót nyitunk, s egyszerre ott az örvény…
Egyik szobából a másikba bolygunk…

Remélem, nem túlzom el. De a Hajnali részegség egy-egy teljes szakasza kattog:

Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket…
mily kézirat volt fontosabb tenéked…

Nem beszélve Esti Kornél énekéről. Klasszikus példa még az Ének a semmiről pár ilyen sora:

Ha félsz, a másvilágba írj át,
verd a halottak néma sírját…

de nem felelnek, úgy felelnek,
bírjuk mi is, ha ők kibírják.

 

IX.

Korántsem merítettük ki a költők sorát; ha most már csak Szabó Lőrincet hozzuk elő, szükséges megjegyeznünk, hogy a kattogás fogalma óvatossággal kezelendő. Mert ha nem bánunk vele csínján, épp a Tücsökzene költőjének lehet tömegnyi vershelyét ide sorakoztatni. Az éles logikai tagolás, hangsúlytevés, a sarkítás nem azonos a kattogással. Vitathatatlan mégis, hogy — ismétlem — Szabó Lőrinc a legnagyobb „kattogónk”. (Vita tárgya lehet, hogy kisebb terjedelmű életművének százalékarányában Pilinszky nincs-e „fej fej mellett” vele.)

Magyarázat itt nem is kell. Soroljuk példáinkat, s majd egyetlen rövid megjegyzést (aligha „összefoglalót”) leszámítva dolgunkat pillanatnyilag itt is végezzük. (És örvendünk, hogy versbogarászásra, netán utánanézésekre serkentettünk olvasókat. Szép Ernőt azért nem hoztuk elő, mert kattogós versei többnyire abba a típusba tartoznak, ahol a szerkesztés már eleve nem hagy más lehetőséget, csak ezt a fajta élességet aztán.)

Te meg a világ talán kevesebbet idézett Boldogság című versében effélék kattognak:

…létedből az infantilis
reményt ma se tudod kiölni?
…A Mintha mondja: mintha volnál
és mintha volna csakugyan 
minden, aminek neve van…

Persze, a szóismétlés, az áthajlítás sokat hozzátesz a kattogáshoz, jobb példákat érdemes keresnünk.

Csillagok közt a vers. És:

Törvényszék? Én is az vagyok!
…így forognak a csillagok!
Csillagaim, hová zuhantok?
Hová zuhanok nektek én?
Az irány már csak tünemény
s mérlegeink ingó kalandok.

Most kezdek felfigyelni rá, Szabó Lőrincnél mennyire gondolati a kattogás! Igen, ha Kosztolányinál világűrméretű (a szónak még akkori jó értelmében), Szabónál strukturális.

Frank Stella, pinterest.com

De a Vigaszok:

Ne szégyenkezz, ne sírj; aludj,
szegény, megcsúfolt földi jóság…
…álom, tehát cáfolhatatlan,
s szép lehet, hiszen nem igaz.

Ezekhez a (nekem ma nagyon tetsző) gondolatokhoz a kattogás forma eszményi.

A klasszikus, sokat „ostorozott” példa (örök-antológiadarab): a Semmiért Egészen! Minden elemét áthatja a kattogás:

Hogy rettenetes, elhiszem,
               de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.

Valamelyest gyengíti a példaerőt, hogy a forma megint kattogást alapoz meg eleve.

Mégis:

Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok…

És a többi. Elemi eseteink egyike.

Szabó Lőrincnél, most látom először, a túl sok soráthajlítás oldja fel a kattogást! Ezért, bár sok tucatnyi példa volna idézhető, valami óvatosságra int. Nem a kattogás tiszta típusával állunk itt szemben. Jóllehet továbbra is fenntartom véleményem: Szabó kattog költészetünkben a leginkább.

Gyermekünk, a halál:
Milyen okos és mily türelmes!
Mi vagyok neki! Vad terep…
…egy élethosszú ütközet

Csak, sajnos, folytatódik ez így:

alatt megszállja testemet…

Tehát az „egy élethosszú ütközet alatt megszállja testemet” a teljes kijelentés. S ez már nem kattog (nem kattan rá az előbbiekre).

Nyilvánvaló, persze, hogy olyan példák, mint az Egy pohár víz, így is tetszésre hozhatók:

Hogy a napfény ráesett,
szinte szívdobogva nézem 
ezüstszikrás börtönében 
az ezüsthideg vizet.

Ám ez trocheikus lejtés. S az ilyesmit mellőztem. Olvasóimnak feladatul hagyom hát, tanulmányozzák Szabó Lőrincet ily szempontból. Mondtam, még a Tücsökzene is tele van jó példákkal. Csak vajon a „mi” kattogásfogalmunkra-e?

 

X.

Meglepő fordulat zárja (egyelőre) ügyünket. Évek, erőterek meghatározottja is lenne a kattogás? Nem hinném. Inkább abban bízom, hogy egy olyan „zárt”, körülhatárolt kattogásfogalmam alakult ki, melybe — reményeimet cáfolva — régi hiedelmeim szerinti tiszta típusok nem tartoznak. Ez akkor máris valami!

felső kép | Frank Stella: Harran II, Sharon Mollerus, flickr.com