Körösényi Dániel

katoka.eletmod.blogspot.hu

2013 november

katoka.eletmod.blogspot.hu

Az életem megkeseredett. Feleségem, Edit, blogot ír. A Katóka életmód-blogot azzal a szándékkal indította, hogy életviteli tanácsokat tegyen közzé, amivel nekem nem lett volna különösebb bajom. Csakhogy a blognak mottót is adott: Addig nem térünk le az útról, amíg férjem nem ölt ismét emberi testet.

Már a megfogalmazás is bántó. Mintha az a százhúsz kiló olyan sok volna. Mindegy mit akarsz, mondta, le kell állj az evéssel, rendbe kell hozni a májadat, az epédet, le kell fogynod, és ha nem csillapul kibírhatatlan horkolásod, azzal külön szakemberhez kell fordulni, nem beszélve a vérnyomásodról. Nem kiabált, így még ijesztőbb volt az egész.

Hogy ne menjen el a kedvem rögtön az élettől, először a sörtől tiltott el, meg a szalonnától vagy a tepertőtől, ez utóbbi kettő közül szabadon választhattam. Persze előre jelezte, hogy sorra kerül a másik is, sőt, lassan a disznó minden része tiltólistára kerül.

nehéz erről lemondanom

Gyerekkoromban nálunk a disznóvágás volt a legnagyobb esemény. Egész télen ettük a hízót, a zsírjával főztünk, karácsonykor a hurkáját ettük, húsvétkor a sonkáját, ahogy szokás. Negyvenöt év disznóevés után nehéz erről lemondanom. A két utolsó a disznósajt és a sovány karajhús volt, ami az új életmódba nem fért. Aztán lassan, de biztosan minden élvezhető étel és ital. Bort és rövidet eddig sem ittam sokat, de most már egyáltalán nem ihattam. Így már kicsit ittam volna. A kávéba nem rakhattam cukrot, később tejet sem. A fehér kenyér teljesen kikopott, az élvezhetetlen rozskenyér is minimálisra csökkent. Ezt nem esett nehezemre betartani. Hosszan sorolhatnám a tiltott élelmiszerek listáját – minek? Minden ott van a blogon.

A blog olyan, mint a napló – persze álnéven írja, de nekem így is kellemetlen, mert a család és a barátok tudják, hogy ő írja, s hogy az én bőrömre megy a játék. Szinte naponta ír valamit. Találkozás alkalmával megkérdezik, hogy bírod a diétát? Nem koplalsz nagyon? Mennyit sikerült leadnod?

Az elején gondosan lefektette az alapszabályokat: el kell hagyni mindennemű alkoholt, a disznóságokat, mindenféle zsírt, fehér lisztet, és fokozatosan be kell vezetni az étrendbe a gyümölcsöket, zöldségeket, sovány húst, sovány tejterméket.

Sarycheva Olesia, shutterstock.com

A sovány hús alatt csirkemellet vagy pulykamellet kell érteni, ami egy fulladásos halál. Katóka életmód tanácsai tehát a fokozatosság elvén alapulnak. De hát kérdem én, le lehet minderről szokni? Mintha a húsevés rossz szokás volna. Az eredményeket is részletesen és tárgyilagosan közli, beleértve a súlycsökkenést, a derékbőség apadását, a horkolás változását, vérképem alakulását – és miután minden jó irányba mozdult, igazolást nyert a blog léte és az én szenvedésem. Hogy velem mi történik, voltaképpen másodlagos. Hogy búskomor lettem, nem számít. Hogy fáradékony vagyok, az smafu, hogy reggel nem bírok felkelni, mert úgy érzem magam, mint akit letaglóztak és egész éjjel sodrófával dögönyöztek, szót sem érdemel. Pedig ez csak kálváriám kezdete. Már dolgozni sem tudok rendesen, kókadt vagyok, elszámolok dolgokat, sokat veszekszem. A rossz kedvem másokra is hat, és ez már gazdasági kérdés. De a horkolásom valóban csillapodott, a vérnyomásom normalizálódott. Milyen áron! Editnek persze könnyű, ő táncosnő és pantomimművész, fölöttébb jó kondiban van, és igazán jól néz ki. Éveket tagadhatna le. Ráadásul évek óta a Katóka blogon megfogalmazott életmód szerint él. Nem vegetáriánus, de nemigen eszik húsfélét, azt mondja, nem hiányzik neki, ebbe én soha nem is szóltam bele. Mostanában kicsit unalmas a munkája, talán ezért keresett magának ilyen pótcselekvést. Turistákat szórakoztatni valóban nem lehet kellemes elfoglaltság, belátom, én semmi pénzért nem csinálnám.

mondjuk pacalt

A fásultság eluralkodásakor gondolkodtam, hogyan lehetne megállítani ezt a folyamatot. Beszélnem kell a feleségemmel, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Angyalom, ezt én nem bírom, kezdtem hozzá. Erre rögtön csitítgatott, hogy most nem hagyhatjuk abba, a blog nézettsége tízezer fölé ment, ez már egy elit klub. De majd kitalálok valami engedményt, jó? Persze, jó, és mi volna az, kérdeztem. A születésnapodon főzök neked, mondjuk pacalt, mit szólsz hozzá? Csicsergett, mint egy kismadár. Annyit küzdöttünk, mondta, tovább kell csinálnunk. Milyen biztató ez a többes szám.

Meg aztán, mit mondhattam volna? Az még odébb van két hónappal. Addig én háromszor kiugrom az ablakon. De összeszorítottam, jól van. Nem tudtam, hogy Katóka életmód tanácsainak csak a felénél tartok. Mert miután az étrendben elértük a kívánt célt, és az eredmények szemmel láthatóak voltak, áttértünk egy másik síkra. Számítanom kellett volna rá. A gyaloglással kezdődött, heti kétszer, váltakozó tempóban, növekvő távokkal. Ezt aránylag jól viseltem, aztán beiktatott heti két társastáncot, amitől falra másztam. Mit ki kell állnia egy élő blog-témának! De a nézettség egyre nőtt, nem lehetett abbahagyni. Mondhatom, hősiesen kitartottam, ennyi idő alatt bárki zugevő lett volna – a zugevés gondolatára egészen felvillanyozódtam. Lassacskán a rossz kedvem és fáradságom is elmúlt. Lehet, hogy ellen-blogot indítok, Hogyan éljük túl Katóka életmód tanácsait? címmel. Gyaloglás közben lehet ilyeneken morfondírozni.

Mégis egyszer csak betelt a pohár. Éppen most.

A születésnapomra Edit megfőzte a pacalpörköltet. Felnőtt életemben először sírás kerülgetett. Kókuszzsírt rakott a pacal alá, mert az nincs a tiltólistán, azt mondta, a pacal épp elég szabálysértés, pláne, hogy nemcsak főtt krumplit, de fehér kenyeret is eszem mellé. Émelygés fogott el, mikor megtudtam a kókusz-micsodát. Ő ebből azt látta, milyen jól átállt a szervezetem, lám, már nem is bírja a nehéz ételeket. Jobb lett volna, ha nem mond semmit. De nem ez volt az utolsó csepp. Edit jógabérletet vett nekem, és maga tuszkolt be a fitnesz-terem ajtaján. Szörnyen megalázó volt, mint mikor az iskolában nyilvánosan kellett énekelnem. Na, akkor valami elpattant. Úgy éreztem, meztelenül állok harminc és hatvan év közötti nők társaságában.

Úgy égett bennem a lázadás, mint a gimiben, mikor Unicumot csempésztünk az osztályterembe. Néhány napig csak terveket szőttem. Rangsorba állítottam a lehetőségeket, mérlegeltem a cselekvés célravezetőségét. Az ördögi tervet azután kovácsoltam, hogy egyik kollégám kóstolót hozott a saját töltésű kolbászából.

Azt mondta, semmi bajom nem lesz, ha eszem egy falatot. Jól megszaglásztam, végül nem ettem belőle, elcsomagoltam, hogy hazaviszem, azóta is a táskámban van. A terv viszont előállt. A harci láz eszemet vette.

mámoros elégedettség

Ma tizenegykor elindultam ebédelni. Kimentem a piacra, és kezdetnek vettem egy tejfölös lángost. Gondosan félbehajtottam, becsomagoltam a papírjába, szatyromba tettem. Aztán vettem egy szál sült kolbászt meg egy darab oldalast fehér kenyérrel, mustárral, elvitelre, végül egy káposztás és egy mákos rétest. Azokat is eltettem. Akartam venni egy fasírtot is, de az már elfogyott. Kis lelkifurdalásom volt, ha értik, mire gondolok. Viszonylag gyorsan elértem a Vörösmarty teret. Edit a Váci utca felőli részen állt, csillogó ezüst festékkel kimázolva, csillogó ezüst ruhában, mozdulatlanul. A turisták mellé álltak, fényképezkedtek vele, próbálták mozdulatlanságából kizökkenteni. Nekik nem sikerült. Ekkor jöttem én, és leültem vele szemben, mint egy céltáblával, a földre, törökülésben. Miután sokat fogytam, a hasam sem akadályozott ebben. Szeme sem rebbent. Ha nem ismerném, azt mondanám, észre sem vett. Magam elé húztam a nejlonszatyrot, zörgött, míg kirámoltam. Sorban magam elé tettem a csomagokat. Semmi. Kezembe vettem a lángost és enni kezdtem. Jó ízű volt, még langyos, és én valósággal habzsoltam. De Edit nem mozdult, mereven állt, Katóka életmód blogja is tartotta magát. A külföldiek engem is jól szemügyre vettek, nem bántam. Ettem. A lángos után komótosan kicsomagoltam a kolbászt és a sült húst. Az emberek odagyűltek, láthatták, ahogyan számhoz emelem a sült kolbászt, hallották a roppanását. Edit is hallotta. A körülállók nagyokat nyeltek, a szemük csillogott, az életmód blog megingott. Edit nem. Az illat körbejárt, és én beleharaptam az oldalasba. Mámoros elégedettség futott végig rajtam, bár ízeket már nem is éreztem, de haraptam és nyeltem, és az emberek mozgolódtak.

A hús omlós volt és a kenyér héja ropogott, mögülem halk nyögéseket hallottam, és a szobor pislogott egyet. A héjjal a szaftot és a mustárt is felitattam. A turisták fotóztak. Végül kibontottam a rétesek csomagolását. A téren abbamaradt a zene, mindenki hörgött, néhányan térdre vetették magukat. Az első rétesnél valódi tobzódás vette kezdetét, valaki meglökött, egy kisfiú kiverte kezemből a süteményt, többen rávetették magukat, a másikat elvették a papírtálcáról, verekedés tört ki. Egymás kezéből tépték ki a maradékot. A nagy tolongásban rám tiportak, de nem zavart. Egy gyerek felsírt, mert az anyja a haját tépte. A tér bejáratát megtöltő embertömeg élesen levált a Váci utcáról. Ott csak egy ezüst színben pompázó viaszbábú maradt, magányosan. Edit nem mozdult, de lassan lecsukódó szempillái csillogó könnycseppeket préseltek ki szeméből. Arcán alig láthatóan folyt végig. Felkeltem, leporoltam tenyeremről a porcukrot és lassan haza mentem.

A katoka.eletmod.blogspot.hu többé nem elérhető.

felső kép | David Fowler, shutterstock.com