Kardos Gábor

A GLOBÁLIS PROBLÉMÁK ÉS AZ EMBERI JOGOK

1994 május

A GLOBÁLIS PROBLÉMÁK ÉS AZ EMBERI JOGOK

A szolidaritási jogok

Ma már általánosan elfogadottnak tekinthető, hogy a globális problémák — például a különböző intenzitású államközi fegyveres konfliktusok és polgárhábo­rúk, az éhezés és az alulfejlettség, illetve a környezet riasztó méretű szennyezett­sége — létében veszélyeztetik az emberiséget. A globális problémák összefüggnek, és megoldásuk alapvető feltétele a belső és a nemzetközi szolidaritás. A legtriviálisabb következtetés: a háborúra és fegyverkezésre költött hatalmas összegeket át kell csoportosítani a fejlődés és a környezetvédelem céljaira. Ahhoz azonban, hogy az emberi szolidaritás valóban képes legyen döntően hozzájárulni a globális prob­lémák megoldásához, intézményesülnie kell.
páholylakó életérzés
Az emberiség sorskérdései ma már — a fejlett távközlési és tömegkommuniká­ciós rendszerek révén — valóban nemzetközi problémák. A Föld strukturális gond­jai percről percre kirajzolódnak a folyamatosan áradó hírekből. A világméretű nyilvánosságot biztosító technikának számos, a nemzetközi kapcsolatok alakulásá­ra gyakorolt hatása mutatható ki. Ez nem mindig pozitív (például ösztönzi a nem­zetközi terrorizmust), de megteremti a globális problémákkal „élő szimbólumok” formájában történő, intim találkozás lehetőségét. Mindez persze nem csupán a problémák tudatosodásához, hanem gyakran a páholylakó életérzés kialakulásá­hoz vezet. A páholylakó azonban — mutat rá Szilágyi Ákos — mindattól, amit a képernyőn lát, nem szenved már; történjen bármi, ő csak szórakozni kíván.

A globális problémák tárgyalását, a téma napirenden tartását biztosító másik fontos tényező az univerzális nemzetközi szervezetek hálózata. Ma már nehezen hihető, de a két világháború között, a gyarmati időkben az éhínség a Szahel övezet­ben csupán a franciákat foglalkoztatta.

A globális problémákkal való szembenézés szükségességét — legalább ezt — napjainkban senki sem vitatja, ebből azonban nem következik, hogy a megoldás részeként mindenki elfogadná az emberi jogok „harmadik nemzedékének”, illetve a „népek jogainak” koncepcióját.

kardos2

Karel Vasak szlovák származású francia emberi jogász az Emberi Jogok Egyete­mes Nyilatkozatának realizálásáért folytatott harmincéves küzdelemről írva, 1977-ben a szolidaritási jogok, az emberi jogok „harmadik generációjának” elismerésére szólította fel olvasóit. Az emberi jogok „generációit” a nagy francia forrada­lom hármas jelszavához — szabadság, egyenlőség, testvériség — kapcsolta. Az első nemzedéket a tizennyolcadik századi polgári forradalmak nyomán megfogal­mazott polgári és politikai, a másodikat pedig az első világháborút követő orosz és mexikói forradalom eredményeként tudatosult gazdasági, szociális és kulturális jogok adják. Az első generáció tehát szabadságjogokat, a második egyenlőségi jogokat foglal magába, és ezeket két univerzális szerződés, a két egyezségokmány védi. Vasak úgy vélte, hogy az 1945 utáni antikolonialista forradalmak nyomán — a kissé régies csengésű testvériséget felcserélve — eljött a szolidaritási jogok megfogalmazásának ideje, szoros összefüggésben a fejlődő világ valódi emancipá­ciójával, és más, az egész emberiséget érintő súlyos problémákkal. Vasak új ENSZ-szerződést javasolt a szolidaritási jogok — nevezetesen a békéhez való jog, a fejlő­déshez való jog, az egészséges környezethez való jog, illetve az emberiség közös örökségében való osztozás joga — védelmére. (A fejlődéshez való jog gondolata korábbi, 1972-ben fogalmazta meg először Kéba Mbaye szenegáli jogász.)

A „harmadik nemzedékhez” tartozó jogok szükségességét megalapozó érvelést P. H. Koojimans a következőképpen írja le:
békéhez való jog
“Ha az állam legfőbb kötelessége, hogy olyan gazdasági és társadalmi körülményeket teremtsen, amelyek révén az ember kiteljesítheti képességeit, de fejlődő országok eszközei elégtelenek erre, mi lehet nyilvánvalóbb a számára, mint a fejlődéshez való jog létrehozása? Ha a fegyverkezési verseny felemészti az erőforrások jelentős részét, amit egyébként olyan körülmények létrehozására lehetne szentelni, amelyek az emberi méltóságnak megfelelő létezést szolgálhatnák, (…) mi lehetne logikusabb, mint a békéhez való jog elismerése? És amikor tudjuk, hogy nincs a Földön olyan állam, amelynek hatalma lenne rá, hogy olyan ökológiai feltételeket teremtsen, amelyek révén állampolgárai egészséges életet élhetnének, nem érkezett-e el az idő, hogy kibővítsük az egészséges környezethez való joggal az emberi jogok katalógusát?”

A holland nemzetközi jogász nem reflektál az emberiség közös örökségében való osztozás jogára, amelynek lényege egyébként a természet erőforrásainak jelen ide­jű, de a jövő generációira is tekintettel lévő, méltányos megosztása és megőrzése. Maga Vasak három esztendővel később 1980-ban az UNESCO által Mexikóváros­ban tartott kollokviumon tovább bővítette a „harmadik generációhoz” tartozó jo­gok körét, ugyanis idesorolta még a kommunikációhoz való jogot. Ez egy új nem­zetközi információs rend alapja lehetne, amelyben az áramló hírek tárgyát, tartal­mát és jellegét nem csupán néhány, a nyugati érték- és érdekrendszert képviselő hírügynökség határozná meg, hanem a fejlődő világ hírszolgálatai is.
erkölcsi és jogi értelem
Kérdés persze, hogy az olyan nyilvánvaló értékeknek, mint a béke, a fejlődés vagy az egészséges környezet — az érvényesüléshez meg kell-e emberi jogként is jelenniük. Jack Donally írja, hogy ami jó és kívánatos, nem feltétlenül jog, és főleg nem emberi jog. Vojin Dimitrijevic úgy fogalmaz, hogy az emberi jogok „mint az egyetemes jó kifejezői, egyre inkább minden kívánatos értéket körülke­rítenek”. Van, aki ezt természetes folyamatnak látja. Theo van Boven szerint: „Az emberi jogok nem elszigetelten, hanem konkrét összefüggésekben és helyzetekben funkcionálnak, és ezért szükségszerű az emberi jogok összehangolása a fő politikai és gazda­sági kérdésekkel”. A. H. Robertson a hetvenes évek végén egy, az Európa Tanács égisze alatt Strasbourgban tartott tanácskozáson úgy nyilatkozott, hogy a harmadik nemzedékhez tartozó jogok sem nem emberiek, sem nem jogok — nem egyéni jellegűek és jogi­lag kikényszeríthetetlenek. Néhány évvel később írásban udvariasabban úgy fogal­mazott, hogy különbséget kell tenni az erkölcsi és a jogi értelemben felfogott jogok között.

Valóban, a „harmadik generációs” jogok a jogi elemzés szigorú követelmé­nyeit nehezen állják ki, bizonytalan, hogy ki a jogalany, ki a kötelezett, és mi a jog és az azzal korrespondáló kötelezettség tartalma. Igaz, ezek a jogok igen fon­tos helyet foglalnak el az Emberi Jogok és a Népek Jogai Afrikai Chartájában, és ENSZ közgyűlési nyilatkozatok születtek a békéhez, illetve a fejlődéshez való jog tárgyában. Sőt, ezek a nemzetközi dokumentumok a „harmadik generációs” jogok alanyaként a népet is megnevezték, ezzel azonban — ahelyett, hogy segítet­tek volna megoldani a jogalanyiság problémáját — tovább bonyolították azt. Ennek legfőbb oka, hogy még az Afrikai Charta — amely pedig azonos földrészen talál­ható, sok tekintetben homogén struktúrájú, azonos vagy legalábbis nem távoli kul­túrkörbe tartozó államok között jött létre — sem ad útbaigazítást olyan alapvető kérdésekben sem, hogy egy államon belül több, vagy csupán egy nép igényelheti a népek jogait. Ilyen módon az emberi jogokat szabályozó két ENSZ egyezségokmány közös 1. cikkében valamennyi népnek juttatott önrendelkezési jog által felvetett jogalanyisági kérdés, a „harmadik generációs” jogok révén sokkal szélesebb értelemben exponálódik.

kardos4

A népek jogainak koncepciója az alany keresésének állapotában van. Amint Jean-Bernard Marie írja:

“A népek jogai alanyának pontos meghatározása olyan vállalkozás, amelynek kéz a kézben kell haladnia maguknak a jogoknak a definiálásával. Ha ezek a jogok hosszú ideig az alany keresésének állapotában maradnak, fennáll a veszély, hogy más entitások átveszik őket, amelyek összeha­sonlítva nagyon jól strukturáltak és definiáltak, mint például az államok.”
új lehetőségek
A „harmadik generáció” jogainak lényege — állapítja meg Krysztof Drzewicki — a globális kihívások áthelyezésének, szintetizálásának és adaptálásának meg­kísérlése az emberi jogok rendszerébe. A globális problémák egyik társadalmi ha­tása — mutat rá Rajni Kothari — a „grassroot” mozgalmak és egyéb nem pártszerű politikai formációk életrehívása, amelyek „az új lehetőségek katalizátorai”, és ve­lük „alternatív politikai tér” nyílott meg.

Ebből a három fontos premisszából (a népek jogai az alany keresésének állapo­tában vannak; a „harmadik generáció” jogai kísérletet jelentenek a globális prob­lémák áthelyezésére az emberi jogok rendszerébe; megjelentek a globális problé­mák megoldását kereső társadalmi mozgalmak) levonható olyan következtetés, hogy a népek jogainak a vizsgált három esetben megfelelő alanyai lehetnének ezek a mozgalmak. Nagyon is igaza van azonban Marie-nak: a népek jogai alanyának a meghatározása együtt kell történjen az adott jogok tartalmának és kötelezettjé­nek a meghatározásával. A „szolidaritási jogokkal” kapcsolatban ugyanis a jogala­nyiság mellett bizonytalan az is, hogy ki a kötelezett (az állam, az államok meg­határozott csoportja, avagy az államok közössége), mint ahogy bizonyos célok kije­lölésén túl pontosan nem definiálható a megkívánt magatartás sem, például a békéhez való jog esetén mondjuk egyoldalú vagy csupán multilaterális fegyverzetkorlátozásra irányul-e a kötelezettség.

Egyéni jogok — kollektív jogok

A szakirodalom négy további csoportját sorolja fel a „harmadik nemzedéket”, illetve a népek jogainak koncepcióját és általában a kollektív jogok gondolatát tá­madó érveknek:

  • Történelmi érvek, amelyek arra hivatkoznak, hogy történelmileg az emberi jogok az egyén védelmét szolgálják az állammal szemben.
  • Elméleti érvek, amelyek tagadják, hogy az emberi jogok fogalma magában foglalja a közösségi jogokat.
  • Gyakorlati érvek, amelyek arra utalnak, hogy a kollektív jogok lehetőséget teremtenek az egyéni jogok másodlagos helyre szorítására, illetve megsértésére.
  • Politikai érvek, amelyek bizonyítottnak látják, hogy az elnyomó rendszerek számos esetben ténylegesen visszaéltek a kollektív jogok nyújtotta lehetőségekkel.

A történelmi és elméleti érvek mögött nem nehéz felfedezni a természetes jogok locke-i filozófiáját, az izolált egyénekből álló atomizált társadalom képét, míg a gyakorlati és a politikai érvek a huszadik századi történelem szomorú tapasztalatait tükrözik. Paul Sieghart írja a következőket:
absztrakt koncepciók
“… azt, hogy az egyén élvezhesse emberi jogait és alapvető szabadságait, a múltban gyakran és nagy mértékben veszélyeztették az absztrakt koncepciók. Az emberi jogok legsúlyosabb megsértései­nek esetei közül számosat néhány ösztönző jellegű absztrakció szolgálatában követtek el, ilyen pél­dául az , ‘egy igaz hit’ az , ‘állam’ (beleértve ebbe, mint a nem is oly régi ‘das Reich’-et), a ‘gaz­daság’ (ideértve az , ‘erős dollárt vagy fontot’) és főként a ‘tömegek’. A ‘nép’ nem kevésbé ab­sztrakció, mint az egyének, akik alkotják. Ha a modern, emberi jogokat szabályozó nemzetközi jog által védett bármely egyéni jogot vagy szabadságot valaha is úgy tekintenek, mint amely alárendelt­je egy ‘nép’ jogának … nagyon is valóságos veszély lenne, hogy ezen az alapon az egyének jogai­nak súlyos megsértése legitimitást nyerhetne.”

Kétségtelenül igaz, hogy a politikai absztrakciók — elsősorban olyan államok­ban, amelyekben az emberi jogok jogi létezésének feltételei hiányoznak — való­ban hivatkozási alapul szolgálhatnak az ilyen gyakorlatra. A „nép” fogalmával is jócskán visszaéltek már, még ha amúgy „különleges” fontosságot is tulajdoní­tottak neki. A német nép vezére, Adolf Hitler például 1938. áprilisi salzburgi be­szédében így fogalmazott: „Először volt a nép, csak aztán az állam” 1944. má­jusi platterhofi beszédében kijelentette: „A polgári politikusok szeme előtt csak az állam állt, én a népet láttam magam előtt, a lényeget. Már akkor is — az első világháború után — az én számomra az állam nem volt más, mint egészen külső és részben mereven szorító keret.” A „nép” és „vezér” összetartozik, közöttük a politikai közvetítés felesleges.
kollektív jogalany
Politikai absztrakciót képezhetnek a közösség jogai is, így például elsősorban a fejlődéshez való jog, amely ürügyül szolgálhat egy „fejlődési diktatúra” beveze­téséhez. Ettől alapvetően különböző kérdés, de azért itt szükségesnek tűnik meg­említeni, hogy az emberi jogokat szabályozó nemzetközi egyezmények számos egyéni jog esetében jogi absztrakciókra — például közbiztonság, közrend, közegészségügy stb. — hivatkozva lehetővé teszik azok korlátozását a kö­zösség jogilag elismert érdekeinek védelmében. Igaz, megfelelő garanciák mellett, egy „demokratikus társadalomban” megengedhető módon. Mindenesetre, az emberi jogok korlátozása absztrakciók érdekében önmagában még nem ellen­tétes az egyéni jogok védelmével. Mindezek ellenére Sieghartnak (és másoknak) igaza van, a közösséget mint kollektív jogalanyt megillető jogok semmiképpen sem szolgálhatnak jogalapként az egyén jogainak megsértésére.

kardos3

Ami az atomizált társadalomban élő izolált személyek egyéni jogainak vízióját illeti, tarthatatlansága jól illusztrálható az egyesülési, a sajtószabadság vagy a val­lás és a lelkiismereti szabadság példáján. Ami ez utóbbit illeti, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. cikke mindenki számára biztosítja „a vallásnak vagy meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen” történő kifejezésre juttatásá­nak jogát. Az „együttesen” (avagy szó szerinti fordításban; „közösségben mások­kal”) kifejezés nyilvánvalóan az egyéni jog gyakorlásának módjára utal, nem egy kollektív alanynak ad jogokat, de elismeri a kollektív gyakorlás lehetőségét.
panaszjog
Az Emberi Jogok Európai Bizottsága a hatvanas évek végén került szembe a problémával: fordulhat-e hozzá jogszerűen egy egyház a 9. cikk sérelme miatt. Ezt a bizottság kezdetben visszautasította, mondván hogy egy egyház, amely jogi személy, nem gyakorolhatja az abban védett jogokat. A bizottság a hetvenes évek­ben megváltoztatta véleményét; a vallásszabadság, illetve a megsértése esetére megnyíló panaszjog csoportos gyakorlását úgy értelmezte, hogy az az egyházat magát is megilleti: tagjainak képviselőjeként, de a saját nevében. Ez azt jelenti, hogy a vallásszabadság gyakorlását illetően az egyház és tagjai nem különíthetők el egymástól. Innen csupán egy lépés annak deklarálása, hogy az egyház tagjaitól függetlenül is jogalany lehet. A bizottság egy bújtatott félmondatban ezt jószerével már el is ismerte, noha az adott ügyben a végkövetkeztetése a jogi személyek jogalanyiságának elvetése volt.

Az egyéni jogok együttes gyakorlása tehát szervezetekhez vezet, és az intézmény és tagjai nem különíthetők el egymástól. Az egyesület működésének szabadsága nem választható el a tagok egyesülési szabadságától, az egyén véleménynyilvánítási szabadsága nem függetleníthető az írott és elektronikus sajtó cenzúrázatlan tevé­kenységétől. Mindez, ha nem is jelent kollektív jogalanyiságot — hiszen az csupán akkor jön létre, ha jogok a szervezetet a tagjaiktól függetlenül is megilletik —, de jól mutatja az egyén jogalanyiságától az addig vezető utat.

A kollektív jogok alanya a közösséget megjelenítő szervezet lehet. Ez a megoldás segíthet a „szolidaritási jogok” jogalanyiságának megoldásában, a kötelezettek azonosítását, illetve a jogok tartalmát illetően azonban az ellentmondások nehezen küszöbölhetők ki. Ezen túl azonban baj van magával a „nemzedék” fogalmával is.

Harmadik nemzedék?

Az emberi jogok tudományos vizsgálatában megjelent a „harmadik generáció” fogalma, s így nem csupán az egyéni jogok–kollektív jogok kérdésben kapott új dimenziót a vita, de a tagolást illetően is. Amíg korábban egyszerűen az emberi jogok katalógusának a bővüléséről, avagy az emberi jogok csoportjairól volt szó, addig ma Vasak nyomán gyakran használják a „generációk” kifejezést. Miért nem megfelelő az új fejlemények leírására a „katalógus” vagy a „kategória”? Stephen Marks írja:

“A válasz egyszerű: az előbbi kifejezések („katalógus” vagy ,,kategória”) statikusak, míg az emberi jogok koncepciója a nemzetközi jogban és politikában kiemelkedő módon dinamikus, amint általában a jog is az. (…) (A nemzedék fogalma) tisztán megmutatja, hogy az emberi jogok létrejötte és létezése az időben különbözik.”

Bármennyire is helyes azonban a gondolat, hogy az emberi jogok léte és tartalma történetileg különbözik, mégis igaza van Philip Alstonnak:

„miként egy gyermek felváltja a szüleit mint családfenntartó, a nemzedék fogalmának az emberi jogokra alkalmazása azt is jelenti, hogy egy generáció elmegy, és a helyébe lép egy másik…”

kardos1

A „nemzedék” mint elnevezés is problematikus.
három tradíció
Ma már széles körben elfogadott megállapítás, hogy a nemzetközi kapcsolatok elemzése három tradícióba illeszthető. Az első, a Machiavelli nevéhez fűzhető, a hatalmi viszonyokra koncentrál; a Grotiushoz kapcsolódó az államok közötti vi­szonyokat szervező normákat állítja a középpontba; a kanti hagyomány lényege a Föld népeit egyesítő humanizmus érvényesítésében ragadható meg. A nemzetközi jogi megközelítés szükségszerűen Grotiushoz kötődik, de ez nem jelenti azt, hogy a másik két tradíciót figyelmen kívül hagyhatná. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a grotiusi hagyomány „egyik fele”, a pozitivizmus szempontjából fennálló gyenge­ségek nem szabhatnak áthághatatlan gátat az olyan gondolatoknak, amelyek a grotiusi tradíció „másik felére”, a természetjogira, illetve a kanti belátásra építe­nek. A béke kérdése, éppúgy mint a többi, az egész világot átfogó probléma: in­tézményesített nemzetközi együttműködést kíván. Az intézményi struktúra azonban nem lehet csupán kormányközi, ki kell egészülnie a civil társadalmak szervezetei­nek hálózatával. Ezt segítheti a népek jogainak gondolata. Ez még akkor is így van, ha a B. G. Ramcharan által felvetett kérdés érvényes marad: „Vajon képes-e a népek jogainak fogalma többet ajánlani, mint egy politikai eszme vagy egy jogi fikció?” Bárcsak ne lennének ennél rosszabb politikai eszméink vagy jogi fik­cióink.

kép | Jamey Stillings fotósorozata a kaliforniai Ivanpah Solar építéséről, ami a világ legnagyobb napenergia-termelő telepe. lensculture.com