A MODERNSÉGRŐL

Magától értetődőn használjuk a „modern” kifejezést, s talán nem is gondoljuk, milyen régi ez a szó. Egyáltalán nem a modern kor szülötte. Már az i. sz. 5–6. századtól beszéltek a modernről. Akkoriban ez a szó a jelenlegit, a nem korábbit jelentette, és elsősorban művészeti alkotások értelmezésekor használták. A művészethez kötődés megmaradt a későbbiekben is, viszont kb. a 12–13. századtól már azt jelentette, hogy új. Végül a múlt században kapta meg a modern szó a harmadik jelentését, most már az örökkévalóval szembeni elmúlót jelölte. Amikor manapság a modern kifejezést használjuk, ez a három jelentése a helyzetektől függően kombinálódik.

egységesítés

A művészetben tehát ez a régóta használt kifejezés nem azonos a modernizmussal. Az utóbbit a 19. század második felétől használják, megjelölve a modern kor, a modernitás újszerű művészeti törekvéseit. Mit jelent hát akkor a modern kor kifejezés? A társadalomtudósok több oldalról is megközelítették, leírták a modernség történelmi folyamatát. A modernség így azt is jelenti, hogy a korábbi időszakhoz képest egységes társadalom részekre bomlik. Kialakul a gazdaság, a politika, a jog, a vallás és más társadalmi szférák fokozatos elkülönülése, önállósodása. Saját normarendszere van a gazdaságnak, politikának, művészetnek stb. Ezt az elkülönülési folyamatot természetesen nem a jó szándék vezérli, nem az, hogy ezek a társadalmi szférák kölcsönösen tisztelik és tiszteletben tartják egymás önállóságát, sokkal inkább kényszerek döntenek. Ezért lehetséges egy ideig – sőt, sokszor hosszú ideig – az elkülönültségek megszüntetése, és egyetlen normarendszer érvényesítése mindenütt – a politikát sokszor vezeti ilyen törekvés –, az ilyen egységesítés azonban a társadalom alapjait ássa alá. Jól példázza ezt, hogy amikor hazánkban a gazdasági tevékenységet kizárólag politikai normáknak rendelték alá, épp a gazdaság hatékonyságának a leépülése következett be, s ennek erőteljes társadalmi kihatása is volt. Vagy gondoljunk az ötvenes évek hazai művészetére, amelyben nem a művészet saját normái voltak a mintaadók, hanem a politikáé, s ez a művészet színvonalának zuhanását okozta. Lehet tehát a modernség „elkülönülési elve” ellen is társadalmat szervezni, ennek azonban elég egyértelműek a negatívumai.

Mindez nem jelenti, hogy a modern világ – a különböző társadalmi szférák elkülönülése – pozitívumokkal jár. Az elkülönülés hátrányait mutatja, hogy a modern társadalom nehezen és nem kellő hatásfokkal képes reagálni korunk olyan nagy problémájára, mint a környezetszennyeződés; másfelől ebben a szétaprózott világban egyre kevésbé tudja megtalálni önmagát, identitását az ember. És ezzel elérkeztünk a modernség másik alapjellemzőjéhez: az autonóm embereszményhez. Ennek az eszménynek több évszázados tradíciója van a nyugat-európai történelemben. Korunkban már szemmel látható, hogy a társadalom szempontjából értelmezett modernség és az ember, az individuum oldaláról felfogott modernség igen csak konfliktusos viszonyban van.

jóvátehetetlen változások

A harmadik terület, amit a modernség jellemzésekor ki kell emelnünk, a gondolkodás, a világkép átalakulása. A felvilágosodástól egyre erőteljesebb az észbe és a haladásba vetett bizalom, olyan erőteljes, mint korábban soha. Ezt nagyon jól mutatja a tudomány szerepének befolyása, mely a vallás régebbi szerepéhez hasonlítható. Oly nagyon bízunk a tudományban, hogy csak általa ismerhető meg világunk, csak a tudomány nyújthat segítséget a mit tegyünk? kérdésre, hogy gyakran elfelejtjük a tudomány fejlődésében rejlő negatívumokat. Itt nemcsak az újabb és újabb fegyverek konstruálására kell gondolnunk, hanem olyan termelési rendszerek megtervezésére és kivitelezésére – s ezeket csak a tudomány segítségével lehet megvalósítani –, amelyek jóvátehetetlen változásokat eredményezhetnek természeti és társadalmi környezetünkben is.

A modernség eddig felsorolt jellemzői a nyugat-európai eszmerendszerekben és társadalmi fejlődésben alakultak ki, és éppen ezért csatlakozik ezekhez egy „Európa-központúság” is, amely szerint Európa mintát adhat, és mintát is ad a környező világ számára, hogy modernné váljanak, modernizálódjanak.

Korunkban egyre érzékelhetőbbek a modernség árnyoldalai, s ez arra ösztönöz sokakat, hogy elforduljanak a modernségtől, s egy modernség előtti világhoz való visszatérést javasoljanak. A kérdés nyitott: van-e még további lehetőség a modernségben, hogy úrrá legyen az általa teremtett anomáliákon vagy végső búcsút kell vennünk a társadalomfejlődés ezen korszakától. Ha végigtekintjük a modern társadalmak eddigi történetét – és ezt a történettudósok meggyőzően bizonyították –, akkor a modernségben a folyamatos megújulást láthatjuk, olyan társadalmi szerkezetek, magatartások létrejöttét, amelyek önmagukban hordozzák a meghaladásuk, a változások lehetőségét. Így tehát bízzunk a modernségben, hogy az utóbbi évtizedek felszínre került, s egyre súlyosodó problémáira megfelelő válaszokat, válaszkísérleteket produkál.

kép | vecteezy.com