Kapitány Máté

TIZENEGYES

[ELZÚGOTT MELLETTEM]

TIZENEGYES

Az öltözőben még ment az oltogatás, főleg a Janira szálltunk rá páran, hogy ezúttal talán a labdát is találja majd el, az nem fog ártani, ha győzni akarunk. A Dezső bá persze mondta, hogy gyerekek, gyerekek, nem kell a szivatás, csapatként menjünk ki a pályára, erős az ellenfél, más se hiányzik, mint hogy pont a kezdés előtt szálljunk bele egymásba. A Dezső bá alig idősebb nálunk, csak azért hívjuk bának, hogy bosszantsuk. Szeretjük, amikor vörös a feje, és nehezen szedi a levegőt ez a jóravaló hájpacni, aki a focin kívül semmi máshoz nem ért, de azért igazán a focihoz sem. Na, nem mintha mi akkora spílerek volnánk. Küzdünk a bentmaradásért, és majdnem minden évben sereghajtók vagyunk. A Dezső bá mondjuk biztat minket, azt szokta mondani, hogy előlünk fut a többi csapat. Hát, nem tudom, ez annyira azért nem hangzik jól. Mi ennek ellenére úgy teszünk, mintha számítana, talán éppen Dezső bá kedvéért, azt játsszuk, mintha bármi is múlna azon, hogy megye egy vagy megye kettő. Az ég szerelmére, végtére is mindnyájan amatőrök vagyunk: a Jani civilben postás, a Geri hentes, a Bandi a tecsóban raktáros, én meg… Én meg apám fia vagyok. És apám a polgármester.

mintha szerencsét hozna

Jól van, srácok, állít minket körbe Dezső bá, ott az öltözőben, ezt a meccset be kell húznunk, különben viszlát, megye egy, viszlát, szponzoráció, viszlát, remény. Hiába, a Dezső bá mindig is értett a harci kedv felpiszkálásához, na, olyan érzéke van az emberi lélekhez, mint egy favágónak a virágszedéshez. Előre nyújtjuk kezünket, egymásra helyezzük kézfejeinket, mint a lovagok a kardjaikkal, de igazából pusztán azokat a komoly csapatokat majmoljuk, akiket mi is csak a tévében láttunk játszani. Dezső bá fejhangon felkiált, mindent bele, fiúk, erre felemeljük a kezünket, és feloszlik a kör. Sorra vonulunk ki az öltözőből a folyosóra. Dezső bá az ajtónál áll és módszeresen rácsap minden távozó seggére egyet, mintha szerencsét hozna az érintése. Hát, ha Dezső bá tenyérnyoma a szent szobrok hatalmával vetekszik, akkor a pályára most tizenegy alaposan megáldott segg rugózik ki. Pontosabban tíz, mert én sosem hagyom, hogy Dezső bá rám sózzon, meg aztán talán ő sem merné megtenni. De azért, mikor elhaladok mellette, bátorítóan odavetem, hogy nyugi van, Dezső bá, meglesz a meccs. Ahogy összeakad a tekintetünk, látom rajta, hogy megdöbben. Nem hallott, nem látott még ilyen magabiztosnak. De nem könnyebbül meg. Jaj, ez a mindig aggódó drága malac, nem, nem, a világért sem lazítana végre, csak úgy húzza össze az arcát a gyanakvás meg az ideg. Még egyet kacsintok, hátha, azzal futok ki a folyosóra, onnan meg a pályára.

shutterstock 716222587

Annyiban igaza volt a Dezső bának, hogy az ellenfél nem gyenge. Jó, persze, nem egy Manchester City, de a csatárukra, a Pilaki Ottóra már ráállítottak egy játékosfigyelőt, és azt rebesgetik, hogy akár NB I-es csapathoz is felkerülhet, de az sem kizárt, hogy nemzetközi ligába. És még csak tizenhat éves, az istenit. De nincs gond, ahogy megyünk ki a térfelünkre, mondom a többieknek is, hogy Jani, Geri, Bandi, nincs gond, velünk van a bíró.

Mindenki elfoglalja pozícióját. A rozoga lelátón lelkes barátnők, unatkozó feleségek, részeges mihasznák, álmos melósok. Ezért törjem magam? Ezekért? A bíró, a Tiszaföldi, belefúj sípjába, elindul a mérkőzés. Peti hátrapasszolja Dávidnak, Dávid kiteszi a szélre Botesznak, aki rögvest nekiiramodik, mert futni azt nagyon tud, azt nem lehet elvitatni tőle, öröm nézni, ahogyan szedi a lábait, és sorra lehajrázza az ellenfél utána csúszó játékosait. Török be középre, üvöltöm a Botesznak, hogy Botesz, a kurvaanyád, itt vagyok üresen, ne önzőzz, de Botesz csak leszegett fejjel vezeti a gömböt, mint aki ihletbe jött. Gólt akar szerezni, hogy száradna le a vádlija, már az első percben mennybe vonulna, de hát a Botesz mindig is ilyen volt, nem csodálkozom. Fél lábbal a diadal kapujában, fél seggel a kispadon, megrekedve középen, a semmibe tartó vágtázás állapotában. Te hülye barom, kiáltja neki Bandi, mikor Botesz megbotlik, és a labda kigurul a partvonalon túlra. Kirúgás. Botesz, ahogy általában, ha elront egy helyzetet, zavartan kocog vissza a térfelünk felé és úgy ímmel-ámmal elnézést kér. Mondanék neki valami igazán cifrát, ám ekkor észreveszem, hogy éppen a fejem felé száguld a kapus kirúgása. Félreugrom, a labda elzúg mellettem. Pilaki Ottó mellel leveszi, és már szökteti is magát. Könnyedén átviszi Lala és Beni között, már a tizenhatosnál jár. Nagy a baj, szaladok én is hátra, hogy besegítsek, ám mielőtt Ottó kapura lőhetné, balhátvédünk, Zotya becsúszik, és elkaszálja a lábát. Ottó felkiált, perdül egyet a levegőben, hátára zuhan. A nézőtéren felordít valaki, sárga lapért reklamál.

bátran, harcosan

Látom, hogy Tiszaföldi már a sípja után nyúlna, de szerencsére időben odaérek mellé, mélyen a szemébe nézek, és egy finom fejcsóválással jelzem neki, hogy csak ne buzgálkodjon annyira. Labda volt, mondom neki, labda volt. Tiszaföldi elereszti sípját, és int, hogy mehet tovább, labda volt. Az ellenfél edzője tajtékzik a partvonalon, talán részeg a bíró, agyára ment a meleg?! Tiszaföldi előreszegezett tekintettel kocog hátrafelé, mint aki szeretné kirekeszteni a valóságot. Ottó feltápászkodik, dörzsöli a hátát, felszisszen, de újra játékban van. Nálunk a labda, indítjuk a támadást. Lala átteszi a szélre Petinek, Peti bepasszolja középre Dávidnak, Dávid meg indít engem. Botesz kérné a szélen, még mit nem, gondolom, miközben viszem tovább a kapu felé. Kifut rám az egyik hátvéd, de rossz ütemben, el tudom vinni mellette, és tizennyolc méterről ráküldöm a kapura. A labda átrepül a fejek felett, és nekicsapódik a kapufának. Hallom Dezső bát szentségelni, aztán vadul tapsol, lelkesít, jó volt ez, kiabálja, így van, srácok, csak bátran, harcosan! Dezső bá nagyon együtt él a meccsel, esküszöm, a nézőknek elég lenne az ő arcát figyelni, hogy tudják, mi történik éppen a pályán. Kirúgás. Ezúttal nem hagyom Ottót annyira egyedül, rátapadok, szoros emberfogás van. A labda nem őt találja meg, hanem az egyik középpályásukat, attól nem kell annyira tartani. Jani le is szereli, de aztán túl hosszan szökteti a nekilóduló Petit. Bedobás. Egy kicsit elbambulok, és a labda máris Ottónál. Teperek utána, de Ottó piszkosul gyors, csak úgy cikázik jobbra-balra, ad egy kötényt a Bandinak, egy megkerülős csellel faképnél hagyja Gerit is, már a tizenhatoson belül van. A kapusunk, Isti kivetődik rá, és talán a labdát csapja félre először, csak aztán sodorja el Ottó lábait, mindenesetre a fiú ismét jókorát esik. Tizenegyes, harsogja az ellenfél edzője, és vele együtt a lelátón többen. Tiszaföldi lopva rám pillant, és lelassít. De tudja jól, hogy ismét döntenie kell. Néhány másodpercig megáll minden a pályán, huszonkét fenyegető arc fordul a bíró felé. Tiszaföldi Ottóhoz sétál, felhúzza a földről. Minden rendben, fiam? Ottó megüthette a vállát, fájdalmas képpel ácsorog, miközben próbál körözni karjával. Fújd már be a tizenegyest, hallatszik egy távoli, rekedt hang. Tiszaföldi még egyszer felém sandít. Jól van, sporik, mondja aztán erőtlenül, nem volt egyértelmű a helyzet, videóbíró meg mifelénk nincsen, szóval megy tovább a játék. Azzal szalad vissza a középpálya irányába, lesütött szemmel fogadva a rázúduló átkokat.

shutterstock 1633320766

Ahogyan Isti nekikészülődik a kirúgáshoz, én Ottót figyelem. Nem vagyok nagy szakértő, de azt még így is pontosan felismerem, ha valaki kilóg közülünk. Ez a srác pedig nagyon más, mint mi. És nem csak az arányos testfelépítésére, a lábizmaira, ruganyosságára, vagy mozdulatai könnyedségére gondolok. Van valami az arcán, valami olyasfajta eltökéltség, amit nagyon ritkán látni errefelé. Nézem ezt az arcot, és irigykedem, de veszettül, fájdalmasan irigykedem rá. Isti átíveli a labdát a túlsó térfélre, Botesz, bár kissé esetlenül, de lekezeli, és újra vágtázni kezd a szélen. Peti integet neki középen, üresen vagyok, Botesz, add már be! És Botesz, valami csoda folytán, úgy dönt, ezúttal betekeri középre, ráadásul jó a beadása is, Peti pedig előreugrik, és csukafejessel gólt szerez. Dezső bá mámorban úszik, térdre veti magát, mintha legalábbis a BL-t nyertük volna meg, hálálkodik az égnek, aztán vigyorogva magához hívja Petit, és olyan szeretettel ölelgeti meg, amitől Peti egészen lemegy gyerekbe, még a könnye is kicsordul. Vezetünk. Tiszaföldi jelez, az ellenfél viszi a labdát a kezdőkörhöz.

ettől szép játék

Sípszó, három gyors passz, és a labda megint Ottónál. Próbálok lépést tartani vele, próbálom vállal lökni, hogy kibillentsem egyensúlyából, de ő hirtelen irányt vált, a teste elválik az enyémtől, én meg ellenerő hiányában a gyepre zuhanok. Térdepelve bámulok utána, már felállni sem érdemes, egyértelmű, hogy ennyi volt, Ottó gond nélkül áttör a védelmünkön, és olyan finoman emeli át a kifutó Isti fölött a labdát, hogy az már művészet. Két percig vezettünk. Két rohadt percig. Most hiába fúrnám tekintetem a Tiszaföldi szemébe, itt nem volt kérdés, nem volt lesgyanú, Ottó tök egyedül csinált hülyét mezőnyjátékosaink feléből. Dezső bá dermedten áll, mint akire hideg vizet zúdítottak, de hamar összekapja magát, és pár másodperc múlva újra fel-alá masírozik a partvonal mentén. Annyi baj legyen, fiúk, kiáltja, ettől szép játék a foci, de most nem szabad engedni, hogy lendületbe jöjjenek! Ha ezen múlik, gondolom ekkor, megtöröm én a lendületüket, Dezső bá. Lássuk, mennyire is támogató a kedves bírónk! Sípszó, hátrateszem Petinek, Peti, oldalra Beninek, Beni bemutat egy-két cselt, de látszik, hogy rövidesen el fogja szerencsétlenkedni, elvégre ő sem egy született Messi vagy Hazard. Az ellenfél egyik játékosa meg is szerzi Benitől a labdát, és már arra készül, hogy indítsa Ottót, amikor tiszta erőmből beleszállok, és elsöpröm. Hallom, mekkorát puffan teste a földön, hallom a nyekkenést, ahogy tüdejéből a becsapódás hatására kiszorul a levegő. Fájdalmában jajveszékel és káromkodik, én azonban széttárom karomat, és ártatlan képpel fordulok a bíró felé. Test test elleni küzdelem, magyarázom neki. Tiszaföldi összevonja szemöldökét, tudom jól, hogy szíve szerint leteremtene, akár sárgát is adna. De nem ad sárgát, a meccs folytatódik, ők jönnek bedobással. A lelátón egyre hangosabban szól a bíró, hülye bíró, hülye bíró, éjáóóóóó, Tiszaföldi dörmög valamit, és szalad tovább. Levezetnek egy támadást, de Isti szerencsére most észnél van, nagyot véd, majd kapásból vágja előre Petinek. Peti távoli lövése azonban messzire elkerüli az ellenfél kapuját. Utána hosszan megy a parttalan passzolgatás, leül a meccs, egyik csapat sem akar már kockáztatni a félidő vége előtt. Egyet még rárúgok Ottó bokájára, mielőtt Tiszaföldi az órájára pillant, és befújja a félidőt. Ottó kikerekedett szemmel néz rám, mint aki nem érti, mi ütött belém. Miért bántom? Lehet, hogy a teste egy atlétáé, de lélekben még nagyon kiskölyök ez. Ettől valamiért jobban érzem magam. Ahogy levonulunk a pályáról, arra gondolok, mennyivel több van már a hátam mögött, mennyivel jobban ismerem és értem a világot, mint ez az ártatlan, egyszerű gyerek.

Az öltözőben nagy a hangzavar, Peti büszkélkedik a góljával, Botesz bizonygatja, hogy a következőt ő szerzi majd, Dezső bá pedig izgatottan köröz, hadarva magyaráz, igyekszik túlharsogni a fiúkat: van még egy félidő, benne van a játékunkban a győzelem, és eddig a bíró is nekünk kedvezett. Amikor ezt mondja, rám tekint. Én csendben ülök az egyik padon, visszapillantok Dezső bára, és értetlenkedve húzom fel vállamat. Mi közöm nekem a bíróhoz? Mi köze Dezső bának ahhoz, hogy történetesen éppen édesapám kezeli Tiszaföldi beteg kislányát? Mi közöm nekem édesapám döntéseihez? Mit tehetek én arról, hogy a fater nem bírja elengedni a focikarrierem reményét? Hogy bármire képes, hogy feljebb emeljen… Nem vagyok az apám, nem vagyok se orvos, se polgármester, ígéretesnek indult senki vagyok, de most már csak azért is nyerni akarok. Dezső bá egy ideig úgy figyel, mint aki arra vár, hogy megtörjek, színt valljak. Felállok a padról, és közelebb lépek hozzá. Nyerni fogunk, Dezső bácsi, mondom neki, csak ez a lényeg, és ígérem, nyerni fogunk.

shutterstock 281529446

Sípszó, ők kezdenek. Most is Ottót keresik a labdával, de Beni és Dávid közrefogják a fiút, az ellenfél többi játékosa meg kutyaütő, semmivel sem jobbak, mint mi. El is adják, mi támadhatunk. Lala előreíveli, Peti megint távolról próbálkozik, a kapusuk könnyedén hárít. Több passzot, gyerekek, halljuk Dezső bá rikácsolását, végigvinni a szélen, és belőni középre, ott már elég csak belepiszkálni, és megvan a gól! Az egyik szélsőjük nagy sprintbe kezd, biztos megirigyelte Botesz vágtáit, és meg kell hagyni, gyors a srác. Bandi hiába lohol a nyomában, Zotya is ügyetlenül csúszik ki rá, ő meg beadja középre. Ottó fut előre, ha nem lépek valamit, talán éppen odaér, és átvétel nélkül, kapásból a kapunkba vághatja a labdát. Csak egy finom bokamozdulat, nem kell más, észre sem veszik, és a fiú lábai összekoccannak, az már elég egy jókora taknyoláshoz. Ottó a feléje tartó labdát figyeli, engem most nem is vesz észre, hát utolérem, és oldalról egy aprót odarúgok a bokájára. Megbotlik, párat még kalimpál kezével, hogy visszanyerje egyensúlyát, aztán hasra vágódik. Állítsa már ki azt a sunyi szarrágót, mielőtt megnyomorítja a fiaimat, dühöng az ellenfél edzője, ám Tiszaföldi úgy tesz, mintha nem hallaná. Mikor elszalad mellettem, és összeakad a tekintetünk, a szemében valami fájdalmas könyörgést látok. Hadd tegye a dolgát, eresszem el, kegyelmezzek. Rettenetesen bosszant ez a néma rimánkodás, ez a kiszolgáltatott nézés. Miért nekem pitizik? Hát miért nem volt férfi apámmal szemben, miért nem olvasott be neki egyet a rendelőben? Miért nem tud senki szembeszállni az öregemmel?

Ottó szédelegve egyenesedik fel, valószínűleg az állcsúcsát is megüthette az eséskor. Kirúgta a lábamat, kiáltja oda Tiszaföldinek, de olyan elárvult hangon, hogy máris kevésbé érzem fenyegetőnek. Érzékeny kis kurva. Szedd már össze magad, förmedek rá, mit nyafogsz annyit?! Ottó továbbra is Tiszaföldiben bízna, hátha mégis befúj egy szabadrúgást, de a bíró úgy távolodik tőle, mint a parttól elszakadó csónak. Ottó leereszti karját, felemeli szemöldökét. Talán most értette meg. Hogy nem lesz itt senki, aki megvédje. Hogy itt, ezen a pályán nem úgy működnek a dolgok, mint ahogyan ő megszokta. Lássuk, mennyit ér ez a csodagyerek szabályok nélkül! Lássuk, hány perc múltán fullad bele a zavaros vízbe!

test test ellen

Mi jövünk bedobással. Geri ballag a partvonalon túlra, neki olyan karja van a sok húsfeldolgozástól, hogy a fél pályán is áthajítja a bőrt. Dávidhoz kerül a labda, kivételesen bejön neki egy visszahúzós csel, az ellenfél középpályása seggre ül tőle, Dávid meg viszi előre, egyre elszántabb pofával. Ez az, kurjantja Dezső bá, játszd ki szélre, Dávidka! Dávid felnéz, látja, hogy Lala üresen fut előre a túloldalon, szépen átíveli hozzá a labdát, Lala meg viszi tovább. Itt vagyok, Lala, ordítom neki, itt vagyok, mire vársz?! Lala felnéz, megtalál, és már rúgja is felém a labdát. Jó helyzetben vagyok, nagyjából húsz méterre a kaputól, és a védőik széthúzódtak a két szélre, így középen be tudok jutni egész a kapuig. Váratlanul megtaszajt valaki, oldalra zuhanok. Ottót látom átugrani fölöttem, és már vinné tovább a labdát, ám Tiszaföldi sípjába fúj. Szabadrúgás. Ottó felkapja a labdát, és dühödten felém hajítja. Test test elleni küzdelem, kiabálja a bírónak, nekik miért nem fújta be korábban? Tiszaföldiből kiszakad a feszültség, minden irántam érzett haragját Ottó ellen fordítja. Reklamálásért sárga lap, jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, és már lendíti is a magasba a lapot. Bunda, bunda, bunda, kántálják a lelátón. Elintézem, hogy több meccset ne vezessél, te szerencsétlen, őrjöng az ellenfél edzője. Tiszaföldi tekintete zavart, arcát megkeményíti, kocog hátrafelé, sípjába fúj. Mi jövünk szabadrúgással, és mivel közel a kapu, innen akár rá is lehet tenni. Feláll a sorfal, a kapusuk távolról igazgatja őket. Odaállok a labda mögé. Volt idő, hogy azt mondták, aranyból van a jobb lábam. Hogy elegendő gyakorlással én lehetnék az új Koeman, a magyar Baggio, a szabadrúgások mestere. És én gyakoroltam is becsülettel, meg sem tudnám mondani, hány ezerszer lövöldöztem a szabadrúgásokat, kapussal vagy kapus nélkül, télen és nyáron, és teltek az évek, és akkor már azt mondták, van bennem tehetség, és ha a világklasszisok között nem is emlegetnek majd, azért kellő fegyelemmel és kitartással lehetek én az új Kiprich vagy Illés. Gyakoroltam hát tovább, de már nem volt bennem akkora lelkesedés, akkora önbizalom, így hamar ki is kerültem a Vasas keretéből, aztán jött az NB II, és a Megye egy, és akkor már nem mondtak rólam semmit, legfeljebb azt, hogy kellő kitartással még lehetek én az új polgármester, ha apám átadja majd a stafétát, és beavat kicsit a politika játékszabályaiba.

shutterstock 82074565

Állok a labda mögött, Tiszaföldi lelépi a kilenc métert, a sorfal jó helyen van. A bíró jelez, rajtam a sor. El fogom csavarni a sorfal mellett, be a háló jobb felső sarkába. Volt egy régebbi mentorom, aki elmagyarázta, hogy ha egy mozgássort elképzelünk a kivitelezés előtt, akkor tökéletesebbre sikerül a valódi mozdulat is. Lehunyom hát szememet, és végigpörgetem fejemben a jelenetet. Nekifutok, lendítem a lábam, belsővel megküldöm, a labda gyorsan forog, szép ívben tekeredik, aztán becsapódik a háló jobb felső sarkába. A nézőtéren tízezrek törnek ki vad ovációban, és ott van köztük édesanyám is, büszke és boldog, hogy újra láthatja fiát. Mélyet sóhajtok, elvégre mindenhol azt hallani, hogy a koncentrációt segíti a helyes légzés is. Kinyitom szememet. Hiányzik, gondolom, mikor megindulok a labda felé, nagyon hiányzik. Már a lövés pillanatában érzem, hogy remekül sikerült eltalálni a labdát. Sebesen forog, élesen kanyarodik, nagy erővel vágódik a hálóba, a kapusuk csak ujjheggyel tud hozzáérni. A lelátóról bátortalan éljenzés hallatszik, és bár Dezső bá ugrál örömében, engem azért nem hív magához, és nem ölel keblére, mint Petit, pedig, a büdös életbe is, jól esne.

Kettő egy. És mindössze tíz perc van hátra a rendes játékidőből. Ésszel, gyerekek, ésszel, most rá kell ülni az eredményre, nem kell szégyenlősködni, vonyítja Dezső bá. Már egészen rekedt a hangja. Sípszó. Rövid, pontos passzokkal jönnek egyre feljebb és feljebb a pályán, ilyen snájdig kis tiki-takát már régen láttam. Az Ottót fogjátok, utasítom Benit és Dávidot, de ezek nem figyelnek, futkosnak egyiktől a másikig, bohócot csinálva magukból. Hamarosan kész a baj, Ottó ütemet vált, kiugrik, ügyesen szöktetik. Muszáj megakadályozni, hogy közelebb kerüljön a kapuhoz, zakatol az agyam, és mikor minden erőmet összeszedve utolérem a fiút, és hátulról becsúszok, semmi más nem érdekel, csak ez. Ottó a földön, a térdét fogja, kínjában jobbra-balra gurul a gyepen. Kiállítás, üvölt az ellenfél edzője, kiállítás! Tiszaföldi int, hogy jöjjön a gyúró, majd jelzi, hogy az ápolás után szabadrúgás következik. Éles füttyszólam a lelátón, otthon hagytad a piros lapot?!, kiabálja valaki. Miközben Ottót megvizsgálják, látom, hogy Dezső bá komor képpel áll a pálya szélén, és engem bámul. Odahív magához. Mit akar vajon? Azt bizonyára ő is jól tudja, hogy ez most szükséges szabálytalanság volt, meg kellett állítani a támadásukat. Talán az utolsó percek taktikáját akarja átadni. Odakocogok a partvonalra. Dezső bá megvárja, míg egészen közel érek hozzá, azzal vörös képpel, rémisztő indulattal nekem esik. Mi az istent csinálsz, te állat, hörgi, elment a maradék eszed is?! Kicsinálod azt a szegény gyereket?! A fingja is értékesebb, mint a te egész életed! Sápadtan hallgatom. De hát, szólalok meg halkan, nyernünk kell, Dezső bá… A lófaszt kell nyernünk, sírja dühében, ilyen áron nem kell a győzelem! Döbbenten figyelem Dezső bát. Hátrálni kezdek, vissza a pályára. Dezső bá feladhatja, én nem fogom. Ez most már élet-halál küzdelem. Annak kell lennie, hogy számítson. Hogy legyen értelme.

eszetlenül, rettegve

Ottót talpra állítják. Biceg, de képes folytatni a játékot. Tiszaföldi kerüli Ottó pillantását, földre szegezett tekintettel ad jelt a szabadrúgás elvégézésére. Veszélyesen csapódik lefelé a lövésük, de Istinek sikerül kitornázni a kapufa fölé a labdát. Szöglet. Gyorsan elvégzik, tudják, hogy kevés az idejük. Beívelik középre, Isti kibokszolja, de az egyik középpályásuk kapásból kapura teszi. Zotya vetődik, sikerül kifejelnie a labdát. Beszorítanak minket, újra és újra jönnek a támadásaik. Már csak három perc a játékidőből. Már csak kettő. Egy. Összesen négy perc lesz a ráadás. De fáradunk, a többieken is látom, hogy nincs már bennük erő, ötlet kihozni a labdát a saját térfelünkről, csak vagdossuk ki eszetlenül, rettegve, hogy minél messzebb legyen tőlünk. Az utolsó támadásuknál összedől a védelmünk. Jani lemarad, beadják a labdát, Geri fejéről lecsúszik, a szélsőjükhöz kerül, Bandi rosszul csúszik be, elviszik mellette, és a következő pillanatban Ottó felé repül a labda. Nézem a srácok arcát, nézem rajta ezt a tehetetlenséget, amit nemcsak a pályán, de a postán, a közértben, a raktárban, és mindenütt éreznek, és akkor már jól tudom, hogy itt senki más nem fog cselekedni, hogy itt csak akkor lehet elérni bármit is, ha az ember vállalja a döntést, és végre kiáll a céljaiért. Egyszerre ugrom fel Ottóval. Magasabb vagyok, neki jobb az emelkedése. Mondhatnánk, egyenlők az esélyek. Ám Ottó kedvezőbb pozícióból indul, a labda az ő fejét éri majd. Egyetlen másodpercem maradt. A könyököm a fiú hátába mélyed, Ottó még a levegőben megfeszül a fájdalomtól, a labda elzúg a fejünk fölött, és mindketten a földre zuhanunk. Ahogy fekszem ott, oldalra pillantok, és látom, hogy Ottó levegő után kapkod, hogy teste valami egészen furcsa pózba merevedik. Futnak be a pályára, Tiszaföldinek kell rendet csinálnia, nehogy verekedés törjön ki. Az egyik néző azt kiáltja a bírónak, tudom, hol laksz! Nagy a hangzavar, mindenhol lábak dobognak. Mintha csatatéren feküdnék, azt latolgatva, vajon melyik ló fog rám taposni elsőként. Ottót hordágyon viszik le, én talpra állok. A vállam sajog, azt csúnyán megütöttem, de nincs komoly baj. Ottó magyaráz valamit, a lábára mutogat. Eltűnnek vele az épületben. Tiszaföldi befújja a tizenegyest. Most nem reklamálok. Isti bravúrosan kivédi a lövést. Három sípszó, a meccsnek vége.

shutterstock 359648261

A fiúk kissé zavarban vannak, de azért örülnek a győzelemnek. Ballagunk le a pályáról. Az ellenfél játékosai már lesiettek, hogy megnézzék Ottót. Mielőtt bemennénk az épületbe, még hátrapillantok. Tiszaföldi a kezdőkörben áll, mozdulatlan akár egy szobor. Talán azon gondolkodik, mit jelent az, hogy tudom, hol laksz. Talán csak szeretne úgy tenni, mintha a meccs még nem kezdődött volna el. Mintha mindent újra lehetne csinálni. Eltűnünk az épület hűvös sötétjében.

Az öltözőben halk kuncogások hangja keveredik a ruhák surrogásával. Hamarosan visszavedlünk civilbe. Hol van Dezső bá, kérdezi Peti. Valóban, hol van Dezső bá? Mikor elkészülünk, lekapcsoljuk a lámpákat, még a rend kedvéért oltogatjuk kicsit Janit, aztán elköszönünk egymástól. Odakint a buszmegálló felé baktatok. A jogsimat múlt hónapban bevonták, de azért némi ügyeskedéssel nem kizárt, hogy nemsokára vissza tudom szerezni. A megállóban ott áll Dezső bá. Egy pillanatig hezitálok, de aztán odamegyek hozzá. Ácsorgunk egymás mellett, feszül köztünk a csend. Mikor megszólalnék, Dezső bá felém fordul, és úgy állkapcson vág, hogy nekitántorodom a buszmegálló falának. Befut a busz, Dezső bá felszáll, mintha mi sem történt volna. Én a földön ülök, állkapcsomat dörzsölgetem, még zúg a fülem. A buszsofőr vár egy kicsit, aztán becsukja az ajtókat. Nehézkesen feltápászkodom. Tíz perc múlva jön a következő, nem olyan sok idő az. A fájdalom lassacskán elmúlik. Azt hiszem, a mai nappal véget ért számomra a foci, tűnődöm. Sebaj, ennek így kellett lennie. Jöhetnek végre a nagyobb tervek. Azt mondják, apámtól még rengeteget tanulhatok. A szabályokat már kezdem érteni.

kép | shutterstock.com