Kapitány Máté

VASEMBER

[tényfékező]

VASEMBER

Olyan száraz volt a nyár és olyan forró, mint soha azelőtt. Legalábbis így gondolta Suzy Everton, aki pihegve, aléltan, napszúrástól émelyegve hevert a kerti fák forró árnyékában. És itt még mindig tűrhetőbb, mint a városban, sóhajtotta húgának, Liznek, aki egy pohár limonádét vitt neki. New York izzott, mint a kemence fala, az épületek egymásnak sugározták a hőt, a felhőkarcolók között lépkedő apró emberek úgy érezték magukat, mintha sortüzet kaptak volna.

Káprázott a szem, felhevült minden torok. Egy éve oldották fel az alkoholtilalmat, a New York-iak úgy döntötték magukba a sört, mintha anyjuk tejét ízlelhetnék újra. Sört izzadt férfi és nő, gyöngyöző testüket, ha, mint ázott kutyák, megrázták, ezrével röppentek szét a csillogó verejtékcseppek. Rendőrök őrizték a sörszállítmányokat, miközben aggódó arccal kémlelték a sötétebb sarkokat, mikor ugrik elő egy kamáslis gengszter.

Vörös porviharok sötétítették el az eget. A város környéki mezők feketére égtek, elsorvadt mind a kukorica, búza, a beesett horpaszú állatok csapatostul vonultak New York felé, mintha bibliai ostor hajtaná őket. Istenem, fohászkodtak a templomokban, adj esőt, és mi újra szorgos tagjai leszünk a felekezetnek. De azok is a templomba húzódtak, akik nemigen hittek Istenben. Jó hűvös volt ott, és ha a többi ember nem figyelt, a szentelt vízből lehetett fröcskölni kicsit magukra. Hőguta, hőguta, és már megint hőguta, csóválták fejüket a száraz ajkú orvosok, tessék feküdni, hideg vizes ronggyal borogatni, és inni, inni, amennyit csak lehet. Akinek nem volt söre, vizet ivott. Akinek vize sem volt, az lopott, ahonnan tudott. Oszlopoknak támaszkodó, alig mozduló testek álltak sorfalat az utcákon. A vastag üvegablakokon úgy ragyogott a Nap, hogy kimarta az ember szemét. A gondatlanabbja szédelegve támaszkodott az üzletek üvegének, tenyere rögvest megégett. Megállt az élet, megállt a munka, a tikkasztó melegben megfagyott az a világhírű gazdaság. Az Isten is gőzt lehelt, a szárazságot esőtlen pára váltotta fel.
védtelen és esendő
Milyen gyenge az ember, gondolta Harry May professzor, milyen védtelen és esendő. Egyet fordul a világ arca, és ő elpusztul, mint egy kitaszított puhatestű. Elég, szétaszalódik, összetöpped. A professzor az egész nyarat sötét műhelyében töltötte, forrasztott, csavarozott, huzalozott és ragasztott, és közben izgatottan várta, hogy ősszel végre bemutathassa találmányát a világnak. A környékbeli gyerekek pedig visszafojtott lélegzettel kucorogtak a műhely ablaka alatt, időnként felsikkantva, amikor egy-egy erősebb fénynyaláb utat talált a szabadba. Frankenstein, szuszogták áhítattal a gyerekek, itt dolgozik a Frankenstein bácsi.

kapitány2

Suzy Everton végigheverte a forróságot, teste vörösebb lett a vérnél, vére sűrűbb az iszapnál, de átvészelte, elérkezett az enyhet adó ősz. Suzy és Liz kettesben élt, csendesen, békében, látogatót alig fogadtak. Suzy vékonyka, alacsony nő volt, egy tizenéves, éretlen lányka alkatával. Arcára a tétlen bágyadtság varázsolt némi bájt, ezt leszámítva jellegtelen és kifejezéstelen vonásokkal áldotta meg a genetika. Mindössze két férfival volt dolga életében, Edgar Malfielddel, egy iszákos, de azért összességében jóravaló tanárral, és Dane Lancemore-ral, ezzel a mihaszna léhűtővel, aki puszta kézzel fogott be aligátorokat állatkertek és bőrművesek részére. Edgar Malfieldet a mája vitte el, Dane Lancemore-t egy másik nő. Suzy ekkor végleg elzárta lelkének romantikus kapcsolatokra éhező darabját. Aztán a többi darabot is. Míg éltek, a szülők egy ideig próbálkoztak, jóvágású és sikeres fiatalembereket hívtak át ilyen-olyan indokkal, de Suzy erőtlen mosolyán kívül mást nem nyújtott a csalódott látogatóknak. A szülők néhány éve haltak meg, egy hatalmas bingó-nyeremény úgy felizgatta őket, hogy szívük egyszerre állt le.
egy-egy éjszakán
A pénzből a két lány házat vett, messze a város tébolyától, takaros kerttel és izmos kertésszel, alma- és meggyfákkal, tulipánágyással. Még ízléstelen márványszökőkút is csobogott a kert végében, ahol egy-egy éjszakán Suzy és Liz is engedett a kertész vonzerejének. Aztán kirúgták. Onnantól maguk munkálták a kertet, gyomláltak, gazoltak, öntöztek, esténként pedig kiültek a ház verandájára, és limonádét kortyolgattak. Suzy huszonéves korára olyan lett, mintha saját nagyanyja volna. Mikor Liz, akit ő csak Nyuszikának hívott, lefeküdt aludni, Suzy sokszor kint maradt a verandán, és a csillagokat szemlélte. Olvasta valahol, hogy az égi jelekből jósolni lehet. Az űrből, ahol napjait tengette, csak a jövő igéző izgalma tudta kirángatni. Mit hoz a holnap, hogyan változtatja meg életem, kérdezgette a csillagoktól. A csillagok azonban bágyadtan pislogtak. Suzy ilyenkor fásult mozdulatokkal összepakolt, és bement aludni, húga mellé bújva a hatalmas ágyba.

Az ősz langyos fuvallattokkal sepregeti a környező utcákat, Suzy a házban teát kortyolgat. Szombat van, csendes szombat, tétlen szombat. Liz a városba ment, már kora reggel, bevásárol és zongoraórát vesz. Suzy nagyot sóhajt, és kimért, öreges mozdulatokkal felkel a fonott székből. Járkál a házban, egyik saroktól a másikig, de minél többször szeli át a szobákat, annál idegesebb. Aztán egyszer csak kopogtatnak. Suzy az órára pillant, maga sem tudja, miért, hisz senkit sem vár. Az ajtóhoz lépdel, és megköszörüli torkát. Olyan régen beszélt, úgy érzi, be kell járatni kicsit a hangszalagokat. Ajtót nyit. A küszöbön Molly áll, Molly Pillman, iskolai padtársa, egykori duci barátnője.
micsoda aszály
Suzy először fel sem ismeri, az ajtónak ugyanis inas, magabiztos, gyönyörű nő támaszkodik, elegáns hanyagsággal, mint egy férfi. Nyoma sincs az egykori félszeg, kövér lánynak, aki még jelentkezni sem mert az iskolában, és aki úgy szuszogott a lépcsőzések után, hogy Suzy attól tartott, mindjárt infarktust kap. Suzy kicsinek és túlzottan halknak érzi magát, mikor megkérdezi, hogy nahát, Molly, te vagy az, igazán? Nézi Mollyt, aki megnyerően mosolyog, és azt kívánja, bárcsak élettel telibb, bárcsak lelkesebb lehetne. Én vagyok az, Suzy, mondja Molly, és belép a lakásba. Suzy engedelmesen kitér oldalra, hogy a megújult Molly akadálytalanul benyomulhasson a nappaliba. Mollyt nem kell hellyel kínálni, rögvest leveti magát az egyik fotelbe. Suzy letelepedik a szemközti kanapéra, de csak úgy fél fenékkel, a szélén kuporogva, hátha a vendég kér egy kis limonádét. Nem kérek semmit, Suzym, mondja Molly, nem azért jöttem. Molly éber szeme kíváncsian pásztázza a szobát. Szép kis ház. Jól hallottam, hogy ketten laktok itt Lizzel? Jól hallottad, feleli Suzy, és hosszú idő után először szégyelli, hogy nincs férje. Molly behunyja szemét, ujjával finoman végigcirógatja barnára sült homlokát. Micsoda hőség, micsoda aszály volt a nyáron, igaz, Suzy? Igaz, válaszol Suzy, és piros kézfejére néz. Molly kinyitja szemét, és feláll a fotelből. Idefigyelj, Suzy, szól erős hangján, a tárgyra térek. Azért jöttem, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved velem jönni Harry May professzor bemutatójára.

kapitány3

Suzy elgondolkodik, ismerősen cseng neki a név. Aztán eszébe jut, hogy egy-két hete az újságban olvasott egy brit tudósról, aki gépembereket épít. A vasemberes tudós, kérdezi Suzy. Molly sokat sejtetően elmosolyodik. Így is mondhatjuk. Engem erős érzelmek fűznek a különböző masinákhoz, hogy miért, most nem ide tartozik. A lényeg, hogy mindenképpen ott akarok lenni, amikor May professzor átadja a világnak új találmányát, az Alpha névre keresztelt robotot. Szereztem két jegyet a bemutatóra, és azt akarom, hogy te gyere el velem. Annyira jóban voltunk régen, emlékszel, ábrándozik Molly, mint két testvér. Suzy próbál emlékezni, neki nem rémlik, hogy ennyire közeli barátok lettek volna, mindenesetre egy padban ültek, az tény. Emlékszem, mondja aztán Suzy. És miért nem Rogerrel mész? Molly homlokán sötét árnyék jelenik meg. Rogert az ilyesmi nem érdekli, drágám, Roger jobb, ha kimarad ebből. Molly szája durcásan legörbül. Azt hittem, te szívesen jönnél velem… Suzy felkel a kanapéról, igyekszik hálás és kedves arcot vágni. Valahogy nem meri megsérteni Mollyt. Nagyon szívesen elmegyek veled, szól színtelen hangon. Mollynak több se kell, hirtelen átöleli Suzyt, és jól megszorongatja. Annyira jó lesz, kedvesem, kiáltja, hogy Suzynak belesajdul a feje. Molly elereszti a lányt, hátralép és vigyorogva csapja össze tenyerét. Mint a régi szép időkben, drágám, kart karba öltve, együtt, az első sorban. A bemutató hétfőn lesz, érted jövök a Fordunkkal, mondja Molly, és egy gyors viszlátot intve kiviharzik a házból.
már nincs visszaút
Suzy úgy érzi, mintha most kászálódott volna le a vidámparki ringlispílről. Kóvályog a feje, megszédül, visszahanyatlik a kanapéra. Az órára néz, de ezúttal tudja, miért. Látni akarja a mutatók mozgását, látni akarja, hogy újra saját ritmusában telik az idő. Miért is mondtam igent, gondolja aztán, fejét fogva, hisz nem is érdekelnek a vasemberek. De most már nincs visszaút, most már megígérte. Suzy egészen estig ül a kanapén, fejében a lesoványodott Molly szaladgál. Mikor Liz hazaér, észreveszi, hogy Suzy gondterhelt. Kérsz egy kis limonádét, kérdezi tartózkodó mosolyával. Suzy szívét elönti valami melegség, köszönöm, feleli, nem kérek, Nyuszika. Liz bólint, és Suzy mellett elhaladva finoman megérinti a vállát. Suzy testébe visszaköltözik az erő. Feláll, megigazítja ruháját. Hiába, ez a Liz varázsló, nem látszik rajta, de az. Van valami csodálatos hatása az érintésének. Elmegyek a bemutatóra, dönti el ott és akkor, elmegyek, és jól érzem magamat. Ennyit megérdemlek, a fenébe is! Suzy aznap mélyen és jól alszik, mint gyerekkorában. Liz szerényen mosolyog mellette az ágyban.

A Ford csikorogva fékez a ház előtt, Suzy már útra készen áll a bejáratnál. Kedvenc, virágmintás ruháját viseli, törékeny karja esetlenül lóg a teste mellett, ahogy kilép a ház elé, és a leparkoló Fordot figyeli. Molly nem száll ki a kocsiból, széles mozdulattal int neki, hogy ugorjon be mellé. Suzy óvatos léptekkel közelíti meg az autót, ajtaját úgy nyitja ki, mintha attól félne, a kezében marad. Felkapaszkodik a magas ülésre, és körülményesen elhelyezkedik a kissé türelmetlen Molly mellett. Szervusz, angyalom, paskolja meg a combját Molly, indulhatunk? Suzy nyel egyet és biccent. Molly bekurblizza az autót, a Ford kerekei először komótosan, majd egyre nagyobb sebességgel pörögnek. Suzy belekapaszkodik az ajtóba, évek óta nem ült kocsiban. Hamarosan kiérnek a főútra, a Ford már szinte repül, Suzy magában imádságokat mormol, közben lopva oldalra pillant, látja, hogy Molly enyhén elnyílt ajakkal, vadul kikerekedett szemmel szorongatja a kormányt. Ez megveszett, gondolja, és keresztet vet. Az út nem hosszú, csak Manhattanig mennek, Suzy számára mégis óráknak tűnik. Egyenletesen lélegzik, lehunyt szemhéjára belül nyugodt képeket fest, miközben egy-egy fa suhan el mellettük, és a szél legyezgeti arcát, haját. Mikor a Ford megáll, Molly izgatottan megböködi a vállát. Megérkeztünk, padtárs. Suzy kinyitja szemét, álmatag tekintettel körbenéz. Tömött sorokban kígyóznak az emberek, hogy a távolban elvesszenek egy hatalmas szürke épület ’Tudományok vására’ felirata alatt. Tudományok vására, sóhajtja áhítattal Molly, és belekapaszkodik Suzy csontos karjába. Hátha érdekes lesz, gondolja Suzy, és hagyja, hogy Molly az egyik sor végéhez húzza.
kiszagolják a félelmet
Harry May professzor amerikai akcentussal beszél, hogy a nézők számára otthonos közeget teremtsen. Néhányan el is hiszik róla, hogy idevalósi. A professzor pontosan tudja, hogy ha itt, az amerikai piacon sikeresen népszerűsíti találmányát, egész élete megváltozhat. Áll a színpadon, lábánál nézők százai, a professzor szíve a torkában dobog, nyelve belezsibbad. Nem láthatják, hogy izgulok, gondolja, ezek a jenkik úgy kiszagolják a félelmet, mint a kutyák. Nem tisztelik, csak a bátrakat. Harry May amerikai akcentussal, egy cowboy magára erőltetett magabiztosságával beszél, mellette találmánya, az Alpha nevű robot, trónusán ülve fenségesen csillog a reflektorok fényében. Az itt látható Alpha testét hús és csont helyett fotoelektrikus cellák, relék és higanylámpák alkotják, szavalja a professzor, miközben feszült figyelemmel pásztázza a közönség sorait. A sötétbe vesző fejek, mint éjjeli láp felszínén lebegő labdák, csendben és alig észrevehetően billegve terülnek szét a teremben. Nem beszélgetnek, nem susmorognak, ez nem jó jel, gondolja a professzor, tekintélyt parancsoló teremtményét bemutatva elismerő morajra számít, nem erre a tűnődő némaságra.

kapitany1

Alpha megérti az emberi beszédet, folytatja, jelentőségteljes szünetet tartva. Követni fogja az utasításaimat, tisztelt hölgyeim és uraim, az Önök szeme láttára teljesíti parancsaimat. Képzeljék el, micsoda lehetőségek rejlenek ebben az erőteljes géptestben, mi mindenre használhatjuk majd Alphát. A közönség hallgat, valaki az egyik hátsó sorban szárazon köhint néhányat. Harry May arcát elönti a forróság, torka összeszorul. Mint a kutyák, emlékezz, Harry, szól egy belső hang, ha meghallják, hogy elcsuklik a hangod, véged. May professzor kihúzza magát, nagy levegőt vesz, és folytatja. Alpha segíthet a háztartás vezetésében, kedves hölgyeim, kiáltja a professzor, talán túlzottan is vehemensen, Alpha társuk lehet egy vadászat során, kedves uraim! Sosem ellenkezik, sosem fárad, etetni és itatni sem kell, elnyűhetetlen. Akár unokáik, dédunokáik kéréseit is teljesíti majd. Idétlen női kacaj töri meg a csendet, primitív vihogás, hiába szisszen a többi néző, a professzor összerezzen, és elhallgat egy pillanatra. Barbárok, szól a belső hang, Harry, ne is foglalkozz velük! De elég is a locsogásból, mondja kicsit halkabban, kicsit szomorkásabban, tisztelt közönség, lássuk, mire is képes a robotom!

Na, most figyelj, angyalom, suttogja Molly, és feszültségében Suzy combjába markol. Suzy felsikkant, de nem szól Mollyra, ő is a színpadot figyeli. A professzor kiadja a parancsot, állj fel! Egy-két másodperc csend, aztán Alpha megmozdul, lassan, kissé fenyegetően, teste mind feljebb tör, feláll trónusából. A nézők összenéznek, halk moraj fut végig a termen. Emeld fel a bal karodat, szól Harry May, immár erőteljesebben, és a robot felemeli bal karját. Emeld fel a jobb karodat, parancsol a professzor, és a vasember engedelmeskedik. Ereszd le a bal karodat! Alpha teste mellé engedi csillogó balját. Ülj le! Alpha leül, és a professzor elégedetten hallja a lebegő labdák feltámadó susmorgását. Halványan elmosolyodik, Alpha kezében vaktöltényes pisztoly. A professzor hirtelen felkiált, tűz, és a robot elsüti a fegyvert. Felsikoltanak a nézők, aztán tapsvihar tör ki. Láttad ezt, Suzy, kérdezi fanatikus tekintettel Molly, és választ sem várva felpattan a székből, úgy tapsol, élteti a professzort. Suzy ül a székben, udvariasan tapsol ő is, a pisztoly dördülésétől ugyan megijedt, gyorsabban ver a szíve. De mást nem érez. Nem érzi, hogy a jövő szele csapta meg, nem érzi, hogy csodát látott. Minden bizonnyal egy törpe ül a gépben, az irányít, gondolja. Eszébe jut gyerekkora, amikor apja a vidámparkba vitte Brooklynba, ahol nem a körhinták vagy a hullámvasutak nyűgözték le, hanem az ott masírozó törpék, akik furcsára mázolt képpel mindenféle édességet árultak. Suzy szeretett volna ilyen törpét otthonra, kérte apját, hogy vegyenek. Apja beletúrt a hajába, és csak nevetett. Szegény papa, gondolja Suzy, és elszomorodik. Nézi Mollyt, ezt a lesoványodott Mollyt, aki olyan boldognak és szépnek látszik most. Suzy hátrapillant, szemével a kijáratot keresi. Alig várja, hogy vége legyen a komédiának.
önként jelentkező
Harry May professzor mellkasa csak úgy dagad a büszkeségtől. Ráharaptak a horogra, Harry, búgja a belső hang, sínen vagy, öregem. Tekerjünk azért még egyet azon a horgászzsinóron, gondolja a professzor, és a nézők felé tárja karját. Kedves hölgyeim és uraim, harsogja, egy önként jelentkezőre lenne szükségem. Ki akar csevegni kicsit az én Alphámmal? Száz kéz lendül a magasba, Harry May hunyorogva veszi szemügyre a nézőteret. Valahol középtájon egy csinos hölgy ugrál, szinte pattog, hogy észrevegye. Harry May ismét elmosolyodik, úgy érzi magát, mint a tanár az iskolában. Látok ott hátrább egy igen lelkes hölgyet, mondja aztán, igen, igen, kisasszony, magára gondolok, jöjjön csak fel a színpadra!

Irigy pillantások kísérik Mollyt, aki a földöntúli örömtől szinte szárnyal a professzor felé. Úgy szalad fel a színpadra, mint egy kecses nimfa, haját dobálva, izmos vádliját ki-kivillantva a szoknya alól. A robot mellé érve megtorpan, szégyenlősen a professzorra sandít. Harry May a csúnyácska angol nőkhöz szokott, ajkát összeszorítja, micsoda kívánatos kis menyecske, szól a belső hang. Gyűrűt hord, férjezett, gondolja a professzor, és megkéri Mollyt, mutatkozzon be. Molly Pillman, hebegi Molly, és elpirul. Bájos, mondja Harry May. Köszönjön szépen Alphának, Molly! Molly a vasember felé fordul, és kissé tétován, de megszólítja, üdv. A nézőtéren néhányan felnevetnek, ám rögvest el is hallgatnak, amikor a robot visszaköszön Mollynak. Felszínes témákról társalognak tőmondatokban, időjárásról, ételekről, a robot nőkkel kapcsolatos preferenciáiról. Alpha vissza-visszatér ugyanahhoz a válaszhoz, egyre többször, egyre nyilvánvalóbbá téve előre felvett feleleteinek korlátait. Harry May hallja, hogy a nézők moraja már nem annyira elismerő, jobbnak érzi hát megszakítani a párbeszédet. Köszönjük meg Mollynak, hölgyeim és uraim, kiáltja. A nézők tapsolnak, Molly finoman pukedlizik. Mielőtt lemenne a színpadról, odasúgja Harry Maynek, hogy a bemutató után beszélni szeretnék Önnel, professzor úr, komoly ajánlatom van, a pénz nem akadály. Harry May szíve nagyot ver, testét elönti a forróság. Molly úgy lépdel vissza a közönség soraiba, mint a királynő, aki alamizsnát oszt a népnek. A robot hatalmas sikert arat, Alpha a végén újra felemelkedik a trónusából, és mindkét kezét a magasba lendíti. Harry May megdicsőülve áll a színpadon, hosszúkás arca csak úgy ragyog a boldogságtól. A jenkik odalent füttyögnek, tapsolnak, és lábukkal dübögnek. Befogadták maguk közé a brit tudóst.
személyre szabott
Mehetünk, kérdezi elnézést kérő tekintettel Suzy. Molly rá sem hederít, reszkető lábbal, mint egy vágtára készülő paripa, várja, hogy a tömeg kivonuljon a teremből, és végre kettesben maradhasson a professzorral. Hogy mondod, galambom, kérdi Suzy felé kapva fejét. Csak szeretném tudni, hogy mikor indulunk, Molly, mondja Suzy. Liz már biztosan nagyon vár. Molly bólogat. Jó, jó, tudom, drágám. Egy percet akarok még beszélni a professzorral, szeretnék tőle rendelni egy személyre szabott masinát, tudod, otthonra. Az utolsó néző is elhagyja a termet, Molly kilő, szinte szalad Harry May felé. A professzor feszengve, de izgatottan várja. Hamarosan eltűnnek a színfalak mögött.

Suzy ott marad egyedül, a terem most tágas és csendes, mint egy kitátott száj, benne fogak az üres székek. Suzy vár, vár egy percet, hátha tényleg csak annyi lesz, ahogy Molly ígérte. Aztán vár még egyet és még egyet. Liz már türelmetlen, gondolja. Sétál a teremben, mint odahaza, ha ideges. Szinte észre sem veszi, a színpadhoz ér. A vasember ott ül trónusán, mélán figyelve a felé forduló székeket. Olyan, mint valami magányos fémkirály, gondolja Suzy. A vasember váratlanul megmoccan, Suzy felsikolt. Elnézést, szólal meg Alpha, elnézést, hölgyem, nem akartam megrémiszteni. Csak tetszett, hogy királyhoz hasonlított. Suzy nem jut szóhoz, csibe módjára piheg, szeme kiutat keres, de lába nem moccan. Alpha felemeli jobb karját, jelzi, hogy nem akarja bántani a nőt. Tudom, hogy most mondhatok bármit, akkor sem nyugszik meg, de a barátnője hamarosan visszatér, és mellette majd biztonságban érzi magát. Suzy továbbra sem mozdul, de légzése lassabbá válik, szíve már nem ver olyan szaporán. Honnan tudja ezt, suttogja Suzy, hátha így leplezni tudja maga előtt is, hogy élettelen géppel beszélget. Kedves, hogy ön is magáz, kisasszony, mondja Alpha, ön igazi úri hölgy. Képzelje, folytatja komolyabbra fordítva a szót, időnként látom a jövőt, és van, hogy belelátok az emberek fejébe. Suzy lerogy egy székbe. Mi ez, álom? Nem álom, mondja Alpha, nagyon is valóságosan látom és hallom ezeket a dolgokat. Nemrégiben születtem, és csak most jöttem rá, mire vagyok képes. Önön kívül, drága hölgyem, ezt senki sem tudja rólam. Bízom benne, hogy ez így is marad. Suzy ül a székben, forog körülötte a világ. Mégiscsak itt a jövő, gondolja, nem a csillagok mutatják meg a sorsomat, hanem egy vasember. Maradjunk inkább a fémkirálynál, szól a robot, és reszelősen felnevet. Suzy lopva arra pillant, ahol Molly és Harry May távozott.
beszélő fémdoboz
A robot abbahagyja a nevetést. A barátnője nem létesített szexuális kapcsolatot a professzorral, ne féljen. Suzy elvörösödik, lesüti a szemét. Ön pedig már nem is emlékszik arra, hogy milyen egy szexuális kapcsolat, tűnődik Alpha, persze ott volt az a kertész, de… Hallgasson, tör ki Suzyból. Elnézést, szól a robot, nem kell mindent kimondani, igaza van. Egy ideig csendben ülnek. A barátnője éppen olyan gépet szeretne rendelni a professzortól, ami pontosan úgy néz ki, mint a férje, Roger, ugyanakkor úgy viselkedik, mint egy igazi férfi. A barátnője csalódott a férjében. Suzy kényelmetlenül érzi magát, valahogy nem tartja helyesnek, hogy Molly titkait egy beszélő fémdoboztól tudja meg. Zavarában köhint néhányat. A barátnője két perc huszonnégy másodperc múlva visszatér, mondja Alpha, akkor elszabadul innen. A robot hangja szomorú, Suzy feláll a székből. Közel megy a robothoz, nagyon közel, odahajol a füléhez. Mondja csak, kérem, örökké egyedül maradok? Alpha mintha elgondolkodna a válaszon, fejét jobbra-balra tekergeti. Nem, feleli, nem marad egyedül. Hamarosan kitör a nagy háború, és ön Magyarországra megy a barátnőjével, Mollyval és a húgával, Lizzel együtt, és engem is magukkal visznek. Ott megismerkedik későbbi férjével, Tamással. Liz csillogó szemmel hallgatja, Magyarország, susogja ábrándosan. Nem tudja, hol is van ez a távoli, misztikus ország, de jólesik kimondani a nevét. Boldog lesz,ek a férjemmel, kérdezi. Alpha ismét teker néhányat a nyakán. Végül igen, hölgyem, végül igen.

Suzy eltöpreng a válaszon, és újra kérdezne, amikor Molly előbukkan a színfalak mögül. Ne haragudj, drágám, hogy megvárakoztattalak, a professzortól rendeltem egy gépet, ami segít otthon a takarításban. Suzy önkéntelenül is Alphára néz, valahogy arra számít, hogy a robot majd gúnyosan felkacag, de a vasember mozdulatlanná dermedve hallgat. Suzy megérti, hogy a robot csak előtte mutatta meg valódi lényét. Molly belékarol, és már húzza is magával, ki a teremből. Várj, kiált hirtelen Suzy. Molly meglepődik az egykori padtárs hangerején. Érdeklődve fordul felé. Suzy mélyen a szemébe néz. Meg akarom venni ezt a robotot, mondja aztán. Molly felvonja szemöldökét, ajka finom mosolyra húzódik. Látom, te is beállsz a sorba, csillagom. Nagyon helyes, jóban leszünk egymással! Suzy visszafordul, látja, hogy May professzor is visszatért a színpadra, és éppen készül levontatni a trónust a robottal együtt. Suzy odaszalad hozzá. Professzor, szólítja meg, egy pillanatra. Na, még egy halacska a horgon, szól a belső hang, Harry May pedig vigyorog, remekül alakulnak számára a dolgok. Parancsoljon, hölgyem. A robotról lenne szó, mondja Suzy.

kapitany_x

Harry May a színpad szélén ül, lábát lelógatja. Mögötte a trón, és Alpha. Suzy és Molly aláírták vele az adásvételi szerződést, a professzor a robotokat házhoz szállíttatja majd. Ez igen, suttog elégedetten a professzor, ezért jöttem ide. Alpha mellkasa most nyikorogva nyílik ki, a belsejéből kilépő törpe zömök teste izzadtan csillog a fényben. Fáradtan, de mosolyogva telepedik a professzor mellé. Harry May cigarettával kínálja, mindketten rágyújtanak. Hamarosan visszatérek a hazámba, professzor, mondja a törpe, és ezt csakis magának köszönhetem. Nem is tudom, hogyan fogom meghálálni. Harry May a magasba emeli a szerződéseket, túláradó boldogsággal figyelve a csinos összegekre. Arra semmi szükség nem lesz, Lajos, én is sokat köszönhetek magának. Gondolja el, mennyivel drágább lenne egy olyan gép megépítése, amibe egy átlagos testalkatú felnőttet kellene elbújtatnom. Ráadásul maga gondolatolvasó és látnok. Igen, az vagyok, mondja Lajos, és hosszan kifújja a füstöt. Nem nagy áldás. A szégyen inkább az, mondja a professzor, hogy csak egy gép álcáját felvéve hisznek magának az emberek. Az istenek és próféták kora leáldozott. Lajos hátradől, fekszik a színpadon. A füst és a fa illata kevereg az orrában. Bujdosnom kell, mint egy gonosztevőnek, professzor, nem bírom tovább itt. Vissza kell térnem Magyarországra. Alpha majd hazaszökteti, nevet a professzor, és megveregeti a háton fekvő Lajos vállát. Na, mondja aztán Harry May, és feláll, jöjjön, szállítsuk el a vasembert. Lajos is felkászálódik, elnyomja, majd félrepöccinti a csikket.
jóleső forróság
Suzy halkan fekszik be Liz mellé az ágyba. Liz nem alszik, csak megjátssza, mint gyerekkorukban, hogy aztán ráijesszen nővérére. Jól érezted magad, kérdezi hirtelen, de Suzy nem retten meg. Mosolyog, és testét jóleső forróság tölti ki. Csodálatos dolog történt, Lizzy, mondja halkan, elmerengve. Megtudtam egy robottól, hogy boldog leszek. Liz a sötétséget figyeli, érezte ő, hogy Molly Pillman majd behülyíti a testvérét. De nem akarja tönkretenni Suzy estéjét, ezért inkább hallgat.

Odafent tiszta az ég, a csillagok is némán hallgatnak.

film | filmhiradokoline.hu
kép | cyberneticzoo.com, whyfiles.org, 1.bp.blogspot.com