Ács József

KÁNIKULA

2012 október

KÁNIKULA

Apollinaire fejébe szöget ütött a világháború:
épp a lövészárokban üldögélt és a
szimbolisták lapját olvasgatta,
mikor gránát robbant mellette, és
egy repesz a koponyájába fúródott,
oda, ahová de Chirico két évvel azelőtt
a fehér kört festette szürreális portréján.
Hetek múltán jöttek az első szédülések,
fejfájások, majd eszméletvesztések,
és a bal kar nem múló gyengesége.
Dr. Baudet koponyalékelést végzett,
ami enyhítette a vérömleny okozta nyomást.
Az életmentő műtét után
vaspántokkal fogták körbe a költő fejét,
akinek a viselkedése megváltozott:
az érzelmek mélyen felkavarták,
elúrhodott rajta az idegesség és
elvesztette minden humorát.

Száz éve a futuristák egymás sarkára hágva
versenyben kaptak fel a jövő vonatára.
Nem tudták, kik lesznek a célállomáson:
mi. Neuraszténiás utódaik.
Egyben akarták látni az egész földgolyóbist,
mert sürgető dolguk volt: átformálni azt.
Mert elhitték, hogy kezük közt alakul:
versük tervrajz és nem írott malaszt.
Mi már készen kaptuk a világot, s mily keserves
hozzá csatlakozni! Hisz elég az önmagának.
Hadirokkantként keressük, mi az, mi összetartja,
az átlukadt, elrepedt csont helyett
miféle vaspántok fogják át glóbuszunkat,
ezt a rendtevés címén borotvált fejet.
Ha szimultanisták vagyunk, hát
kényszerből, s nem lelkesedésből.
Nem kovácsolunk világméretű terveket.
A kalapács, a fogó kihull a kezünkből.
Fogyatkoznak a mesteremberek.
879px de chiricos love song„Hajnaltól hajnalig”, írták a régi szerzők,
kollázsba gyűjtve hangot, képet, számot.
„Huszonnégy órában az élet egésze”:
versbe sűrítve a kerek világot.
Napkeltekor négyszáz tonna lódult útnak.
Szemafor kattant a pályaudvaron.
A szövőgyárban egész éjjel pörögtek az orsók.
A reggeli váltás szájában furcsa, fémes íz.
Friss hírekkel rajzanak szét a lapkihordók.
Túl van üzemkezdetén a villamosremíz.
Egy fütty innen, egy dörrenés onnan.
Minden szólam milyen párhuzamos!
Egy célt követ minden, mi él még.
A város mint gép – nem bámulatos?

Akik beleszülettek, nem csodálják működését.
Magától értetődik, akár, hogy nyár van.
A város ma pátosz nélkül zakatol,
jár, mert hajtja gázolaj vagy áram.
Irodában kotlik, ki még dolgozik.
Nem sző, nem varr senki. Nincs értelme fonni,
mióta Kínából dől a készruha,
nyugatról, bálánként, a levetett holmi.
Anyag helyett mozognak a hírek,
pénzt keresni elegendőek a számok.
Mi szép van a világon, kérded. Tessék:
tőzsde pörög a tabletemen, látod?
Túlnépesült a föld, mint reggelente
a rogyásig zsúfolt piros hetes.
Se ennivaló, se tennivaló:
az emberek jó része fölösleges.

A városban pang a levegő. Kánikula.
Az utcákon obszcén testmeleg.
Mindenki mogorvasága füldugójával,
búvársisakban halad az útján.
A banképület márványfalának dőlve
tátott szájjal alszik egy hontalan.
Felhevült odvaikban az emberek
leeresztik súlyos szemhéjukat
és az éjszakától várják a megváltást,
mely fülledt, rövid és álomtalan.
A kitámasztott ablakban ventilátor pörög.
Amit most látunk, még csak a korai égalj:
mint távolban kigyulladt szeméttelep.
Itt nem mozdul semmi sem. A hűlő
utcákat – medencét a langy víz –
kitölti a csend.
Ó az eltörölt múlt!
Rossz álmukból most ébrednek,
kiket nyom a lelkiismeret. Terhük
letenni nem tudják, nincs hová.
Arcunkba lobbantott benzinlámpa:
újra felkel a nap, és ívet húz az égen
– hajnaltól hajnalig. Sárga nedve,
lánggal égő zsír, csorog az ablak üvegén.
A túlfűtött levegőben szállong a por,
elektromosságtól szikrázik. Idebent
kitartó, kéretlen tanácsadás zajlik,
kint Apollinaire kései verse zeng:
Az lesz a legfőbb Diadal
Ha majd előre látunk
Mindent
Egész közelről
És mindennek új neve lesz
839px giorgio de chirico 1914 15 le mauvais genie dun roi the evil genius of a king oil on canvas 61 x 50 2 cm museum of modern art new yorkMeglehet, így volt. Így lehetett.
Mi már semminek nem tudjuk a nevét.
Szétdobált tagokkal ájultan fekszünk
a kánikulában, átizzadt lepedőnkön,
míg a nap hizlalt korongja a horizontra ér,
elolvad, s az ég lassan feketére vált.
Mibelőlünk nem lesz avantgarde.
Mi már nem ragadunk puskát.
Nem futhatunk a vonat után:
bevagonírozva születtünk.
Így lettünk ablakon kilesni lusták.
Heverünk tétlen, álom nélkül,
nyitott, de mit se látó szemmel,
isszuk az autógumi-szagú éjszakát.

Küszöbön áll az új világ: ennek is van jele.
A fejbőrön keresztben végigtolt borotva
és a nővér biztató tekintete.

kép | Giorgio de Chirico művei