HOL VAGY, LAJOS?
– Lajos, Lajos! – kurjongatott nagymamám
régen, nagyon régen,
még valamikor a hetvenes években,
amikor a közbizonytalanság úgy elsorvadozott,
hogy a zárat a lakásajtónkon nem használtuk mi sem,
csak néha.
– Laaaaajos! – kiáltott inkább,
ha a bejárat felől zajt hallott, vagy csak árnyékot
vélt suhanni a kisablak előtt,
ha rémet (vagy valóságot?) látott,
mert, valljuk be, bármikor történhetnek furcsaságok…
– Lajos! Gyere már! Mászkál itt valaki!
Lajos? Milyen Lajos?
Ilyen nevű nincs a családunkban.
A lakáson belül nincs, az fix.
Évtizedekkel később körvonalazódott.
Kicsit zsíros, olajos – lerakódtak a lipidek –,
de nem hájas, inkább zömök, tagbaszakadt.
Lajos munkaruhát hord, fejfedőnek micisapkát,
ez otthonos.
A munka: fizikai, nem papírtologatás vagy szócséplés,
a munkát kézzel és nekiveselkedéssel végezzük,
és közben érezzük,
ahogy csurog hátunkon a veríték, gatyáig.
Lajos ezermester is,
ha nem izgat,
hogy a munka végeredménye és a károkozás
nagyjából arányos, bízd meg Lajost.
Lajos igazságos,
az igazság pedig az, amit ő gondol.
És miről mit gondol?
Nem kitalálja, felszítta régen,
mély, elemi, felszín alatti, rögszikár hagyományokból.
Aki a szabályokat sérti, a határokat hágja
azokat Lajos…
Indulatból.
Lajosnak nagy a szíve, magas a vérnyomása,
és ez lesz majd a veszte,
mégse jár egészségügyi mérésekre, tesztekre,
„Teszek rá!”, horkantja, és röhög,
mert jó a kedélye.
A kedélye a megmentője, a szerencséje.
Mondjuk ki: Lajos szeret élni,
élni a családi kör melegében,
kissé harsányan, darabosan, ösztönösen,
de nem lehet rá haragudni,
mert hiszen tiszta és őszinte, mint egy gyermek.
Ha szép, érzelmes film megy a tévében (Sophia Lorennel),
Lajos zokog,
hogy rázkódik tőle egész nagy teste.
De azért ne féltsük,
ismeri ő a dörgést, megvan a magához való esze,
„Most kell a párttagkönyvet kiváltani,
most pedig feldughatjátok, nesze!”
Ha pedig szólnak neki: „Lajos, itt vagy?”
Ott van.
Nos… Lajos – aki nincs,
legalábbis nekünk, mert mi Lajostalanok vagyunk –
hívásra, vészjelzésre előrobog,
és a betolakodót,
aki a zárat, kilincset, lakatot, riglit
babrálja, bűvöli, feszegeti, cseszegeti –
leüti.
Ilyen ember a Lajos.