Kállay Kotász Zoltán

(ELFEKVŐ)

2000 november

(ELFEKVŐ)

Kivonnak a forgalomból,
és egy agyoncsempézett folyosón
igyekszel szabályosan végiggombolni a pizsamádat.
Ebédedet és vacsorádat szétosztogatod,
ennyit tehetsz a többiekért, a szelídekért,
akik hozzád hasonlóan önként beveszik a tablettáikat.
A befolyásod minimális.
A vécé előtt ki tudsz nyitni egy csapot, forró,
klóros víz zubog belőle, iható.
Az ágyad alatt többnyire megtalálod a sötétzöld mamuszodat.
Milyen nap van ma? – kérdezik a fehérköpenyesek
reggelente, és te nem tudod megmagyarázni nekik,
hogy nincs esélyed, a helyes válaszra
csak véletlenül hibázhatnál rá;
zárt falak közt nem érzékelhető az idő múlása,
segédeszközök pedig itt nem állnak rendelkezésre.
És látogatói? Jönnek? – kérdezgetnek tovább,
bizonyára az ijedt arcokra célozva,
amelyeket lekábított memóriád képtelen azonosítani.
Nem. Sohasem. Hiába engedik be őket,
hiába engedik ki,
ez csak álom, érzésbenyomás,
int, nem él, ölt, nem olt.
Szombat, mondja valaki, és hosszan
belenéz a világossárga fogmosópoharába.

kép | jumpstory.com