Kállay Géza

ORBÁN OTTÓ VERSÉRŐL

2014 október

ORBÁN OTTÓ VERSÉRŐL

A DÁN KIRÁLYI FŐSZÁMVEVŐ JELENTÉSE A FORTINBRAS AND FORTINBRAS CÉG ÁTVILÁGÍTÁSÁRÓL

az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok

Vajon ki a dán királyi főszámvevő a dán trónra is igényt tartó norvég Fortinbras udvarában? Egy keserű Horatio, akinek nemcsak Hamlet – és a többiek – halálát kellett végignéznie, hanem Fortinbras bevonulását is? Az ígéretes Fortinbrasét, a harmadik apátlan árváét, akinek – Hamlettel és Laertes-szel ellentétben – rengeteg ideje volt; portyázhatott Lengyelországban, miközben a dánok kiirtották egymást. „E tartományhoz, úgy rémlik, jogom van”; „Menj, lőjenek sort!” Hamlet sokszor mutat példát, valaki hányszor helyezheti önmagát kívül a saját darabján; nem meglepő, hogy a tragédia végén kívülről érkezik trónutód. Ezt a példát követte Zbigniew Herbert is a Fortinbras gyászénekében; eggyel „kijjebb lépve” az ő Fortinbrasa a halott Hamletet oktatja, mennyire nem volt semmilyen kézzelfogható projektje, mennyire elméleti ember, és nem pragmatikus, profi politikus, mint ő. Orbán Ottó még Herbert verséhez képest is „hátrább lép”, és a gúnyos, diadalmas lecke helyett velejéig csalódott, kegyetlenül szókimondó, hátborzongatóan pontos jelentést készít. Most már az új hatalom – aki magába szerelmes – az alany és a tárgy. Keveredik a 20. század iszonyata (hullák számolatlanul, megégett könyvlapok) a Shakespeare „eredetijéből” jól ismert rémségekkel (államgép rohad, polcról lopott korona). Elviselhetetlen. Mert makacsul, ostobán, kíméletlenül ismétli önmagát: csak a szereplők mások. Már késő: a diktatúra vízjelként mindenbe beivódott, nincs hon, ahol a logikai alapképlet változna, egyedül a vissza nem térő esély vész el mindig, az ember marad önimádó szörnyeteg, a másikat és magát teszi tönkre, tiszta lapon kutyaszar… az új módszer a régi… Ezt már csak tódítani lehet. Mert ki is az átvilágító dán királyi főszámvevő?

kép | adobe.com