MÁSVILÁG 7.
2005 július

„Magyarország nem volt, vélhetőleg nem is lesz, de lehetne.”
Pszeudo-Széchenyi
2005. május 17-én délután 4 órakor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dolgozói összoktatói értekezleten gyűltek össze a Múzeum körúti épületegyüttes legnagyobb előadótermében. Ne szépítsünk: a mintegy 95%-os részvétel annak a hatalmas pénzösszeg vonzásának tulajdonítható, amelyre az egyetem két forrásból tett szert. Az Oktatási Minisztérium, hogy zökkenőmentesebb legyen az oktatási struktúra áthelyezése új, európai normákra, a dolgozók bruttó fizetésének ötszörösét (egyes források szerint hatszorosát) utalta át az Egyetem bankszámlájára, egyszeri, vissza nem térítendő kölcsön formájában. Ugyanakkor a bölcsészkar és az egyetem többi hét kara komoly saját bevételhez jutott, mert az egyetem tulajdonában lévő épületeket, azok előadótermeit, parkjait, sőt e parkok padjait és az egyetem egyéb létesítményeit – még a legkisebb helyiségeket is – „örökbefogadásra” ajánlotta fel különböző multinacionális cégeknek és magánszemélyeknek, akik kapva kaptak a nagyszerű reklámlehetőségen, hogy nevüket így megörökíthetik. A cégek és magánszemélyek nevének felsorolására itt nem kerülhet sor, de beszédes már az is, hogy az előadóterem, ahol az értekezletre összejöttek, ugyancsak egy rangos cég nevét viseli. Akárkitől is származott az ötlet – az illető nevének elhallgatását kérte –, amerikai példát követett, mert az Egyesült Államokban nemcsak az állatkert lakóit, egyetemi kollégiumokat vagy előadótermeket lehet – jelentős összegért – nevesíteni, hanem közparkokban álló padokat, sőt, országutakat is.
A összoktatói értekezlet a hatalmas összeg legideálisabb felhasználását kereste. A cégek, magánszemélyek és az egyetem vezetése ugyanis egyetértett abban, hogy a pénz sorsáról a lehető legdemokratikusabban döntsenek. A kar intézeteinek és tanszékeinek megbízott személyei előzőleg kidolgozott javaslattal álltak elő, melyet titkos szavazással választott képviselő, történetesen a Szimbolikus Logika Tanszék fiatal tanársegédje ismertetett.
A terv szinte mindenkinek tetszett. A pénz – fejtegette az előadó, részletes számításokra hivatkozva – elegendő ahhoz, hogy a kar maga is befektessen, és a kamatokból az évek során folyamatosan fedezze a költségeket. A javaslatok között első volt az Egyetemi Könyvtár kutatókönyvtárrá alakítása, amelyben az elmúlt hatvan év minden számottevő bölcsészeti műve megtalálható. A képviselők a könyvrendelésekhez javasolták a harvardi Widner könyvtár és a Californiai Egyetem MELVYL katalógusának tanulmányozását. A második helyen a hallgatók ösztöndíjrendszerének reformja szerepelt: olyan, részleteiben még kidolgozandó tervet vázoltak fel, amely elsősorban tanulmányi eredménytől, másodsorban szociális helyzettől függően akár egy kisebb átlagfizetésnek felel meg.
mindenkori fizetésének négyszeresére
A harmadik pont körül intenzív, de szívélyes hangvételű vita alakult ki. Egyesek a fizetések egyszerű és arányos megemelését javasolták, a többség viszont szerencsésebbnek gondolta, ha a kar minden főállású oktatója (rangra és tudományos fokozatra tekintet nélkül) mindenkori fizetésének négyszeresére pályázhat előző évi munkája alapján. Az összeget tudományos és oktatói tevékenységére fordíthatja – ez lehet konferencia-szervezés, konferencia-részvétel, könyvvásárlás, saját mű kiadásának támogatása, könyvtárközi kölcsönzés, vendégelőadó fogadása, tanulmányút, és még sok egyéb. Idézünk a javaslatból: „Az adminisztráció gyors és egyszerű: csak egy űrlapot kell kitölteni. A megítélt összeg az oktató saját bankszámlájára kerül, s a továbbiakban (mert munkatársunkat nagykorúnak tekintjük) belátása szerint használja fel, és az általa helyesnek tartott arányban osztja meg. Kérjük viszont, hogy az év végén benyújtott számlák tartalmazzák a felhasználás megnevezését. Több oktató együttesen is pályázhat, összevont összegekre (például külföldi előadó meghívására), és lehetséges az összeg átvitele egyik évről a másikra is”.
Az értekezlet résztvevői kinyilvánították, hogy a megváltozott körülmények más felelősséget rónak rájuk. Javasolták, hogy néhány alapelvet máris rögzítsenek. Ezek között szerepelt, hogy az oktatók minden órájukat felkészülten megtartják, hogy fogadóórájuk idején a hallgatók rendelkezésére állnak, hogy a rájuk eső disszertációkat és szakdolgozatokat a megadott határidőig elolvassák és kimerítő bírálatot készítenek. Titkos szavazással megválasztották aztán azokat a bizottsági tagokat is, akik az elfogadott javaslatok finomítását és végső formába öntését végzik. Az új tanév kezdete előtt tehát még egy összoktatói értekezlet várható. (Meg nem erősített források szerint napirendre kerül az egyetemi szemináriumok létszámának drasztikus csökkentése is: sehol sem ülhetne tizenkettőnél több hallgató. Ez bizonyos tanszékeken az oktatói létszám jelentős emelésével jár. Úgy hírlik, a tanszékvezetőket felkérték, hogy szakterületi prioritások szerint egyeztessék tanszékeikkel az elkövetkezendő két év személyi fejlesztési terveit.)