KRIZA JÁNOS VERSÉRŐL 

A VILLÁM

Dördül az ég, tisztítva röpül villáma körösleg:
Földünk zsarnokit is mért nem emészti tüze?

Dördül a nép: büntetni boszús villáminak hagyta
Földünk zsarnokait célul a népek ura.

Körösleg repül a villám: talán gömbvillám. A disztichonban megírt epigramma azonban – a kor Batsányi és Kazinczy óta közkedvelt versformája, illetve műfaja – a villámot a vers testén két markáns párhuzammal is megmutatja: Dördül… Dördül…; Földünk zsarnokit… Földünk zsarnokait. Mintha a gömb (a kör) két elnyújtott, egymás mellett húzódó fényes vonallá válna a szemhatáron; a második alkalommal – a soráthajlás révén (hagyta / Földünk) – az „Istennyila” jellegzetes Z alakzata is kirajzolódik. párhuzamba kerül ég és nép, a radikális (költői) kérdés és a dördülő, dühödt válasz. Kriza János, Kolozsvár unitárius lelkésze, majd püspöke – aki inkább műkedvelőként verselgetett, de Erdély egyik első folkloristájaként tiszteljük – jól ismerhette Pál apostol tanítását: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az úr” (Róm. 12:19). Ám most épp arról van szó: a népek ura a földi zsarnokokat a nép düh-villámainak adta át: „tiétek a bosszús villám, büntessetek ti”. Formailag az utolsó két sor ténymegállapítás. De milyen beszéd-tettet hajt végre! Engedélyt ad! Valójában: parancsol! Sokan írtak ilyen verset akkoriban Tóth Lőrinctől Vörösmartyig. De ha közhely is: villan és csattan. Nem a jámbor pap, hanem az Arany János nemzedékéhez tartozó – a vers írása idején fiatal-haragvó, reformkori próféta üzen minden zsarnoknak. Szeme villámlik, keze – mintha a tömör, önfegyelmező versformáról venne példát – ökölbe szorul. Még erőt vesz magán. De lehet: ez már a kitörés előtti pillanat.

A FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiából